Fotó: PM

10 év, több mint 1 millió résztvevő diák, több ezer résztvevő iskola, ez a Pénz7 eddigi mérlege – tájékoztatott a tárcavezető a diákok pénzügyi ismereteit bővítő programsorozat eredményeiről szólva. A tárcavezető hangsúlyozta: Magyarországon 2010-től kezdődően a pénzügyi tudatosság terén is fordulat következett be. Erre nagy szükség volt, hiszen 2010 előtt a nem megfelelő gazdaságpolitika miatt mintegy 300 ezer devizahiteles család sodródott a csőd szélére. A polgári kormánynak a kezdetektől célja a társadalom pénzügyi tudatosságának növelése, amit a legjobb már a gyermekkortól támogatni. A rendezvénysorozat a fiatalok számára érdekes és élvezetes módon segít megszerezni a mindennapi élethez, a megtakarítások tervezéséhez szükséges pénzügyi ismereteket. 

Fotó:PM

A miniszter tájékoztatott: az idei év témája a „Pénzügyi életleckék”, amely a korábbi évek legsikeresebb témáit foglalja össze, kiemelve a „Pénzügyi biztonság a kibertérben”, valamint a „Hitelezés” című tananyagokat. A kormány célja, hogy a magyar emberek egyre nagyobb tudatossággal és biztonsággal használják a modern pénzügyi megoldásokat, így egyre nagyobb legyen a megalapozott pénzügyi döntések aránya. A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország a Magyar Bankszövetség kezdeményezésére 2015-ben csatlakozott az Európai Pénzhét (European Money Week) pénzügyi edukációs programjához. Az előző tanévben csak hazánkban több mint 145.000 diák vett részt a rendezvénysorozaton, világszinten pedig már meghaladta a 60 milliót.

(Pénzügyminisztérium )