A főtanácsadó a videóban hangsúlyozta, hogy az Orbán Viktor vezette polgári kormány számára a nyugdíjasok helyzete becsületbeli ügy. "Szövetséget kötöttünk velük, mindig kiállunk az érdekeikért és megvédjük a juttatásaikat" - fogalmazott a politikus. Kifejtette, hogy 2010 óta duplájára nőtt a nyugdíjak összege, és visszaadták a baloldal által korábban elvett 13. havi ellátást.

Fotó: MTI

Úgy folytatta, hogy Brüsszel el akarja venni a 13. havi nyugdíjat, de a kormány ezt nem fogja hagyni. A 2025-ös év a béke költségvetését hozta el: januárban további 3,2 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, és az idősek idén is megkapják a 13. havi járandóságukat, amelynek kifizetését állandósították - emelte ki Nyitrai Zsolt. Hozzátette, hogy jövőre is marad a rezsivédelem és folytatódik a kormányzati Gondosóra program, a kormány 7200 milliárd forintot fordít nyugdíjra és nyugdíjszerű ellátásokra. "Idős honfitársaink a 2025-ös esztendőben is számíthatnak ránk. Magyarország meg tudja csinálni!" - fogalmazott a főtanácsadó.

(kormany.hu)