A tárcavezető az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció külügyminiszteri ülésén vett részt. Felszólalásában rámutatott, hogy mind Európa, mind Afrika kritikus biztonsági kihívásokkal néz szembe, egyfelől az ukrajnai háború, másfelől a terrortámadások számának növekedése miatt. Rámutatott, hogy ez a két fenyegetés kapcsolódik is egymáshoz, miután Oroszország és Ukrajna a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozik, s a fegyveres konfliktus nyomán jelentősen vissza fog esni a kivitelük volumene, ami várhatóan nehéz helyzetbe sodor majd számos afrikai országot. "Ha instabil térségekben nehéz helyzet áll elő az alapvető élelmiszeripari termékek importjának problémája miatt, akkor az sajnos a szélsőségesek erősödéséhez, s ezen keresztül a terrorizmus súlyosabbá válásához vezet" - fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a terrorizmus fontos eredője a migrációnak, ráadásul a bevándorlók áradatában későbbi merénylők bújhatnak meg, ezért a nemzetközi közösségnek elsősorban a kiváltó okok kezelésére kellene összpontosítania. "Nagy jelentősége van annak, hogy végre ne a migrációs hullámok inspirálása, hanem azok megállítása legyen a fő szempont a nemzetközi politikában (.) Mi, magyarok megtesszük a magunkét, hiszen továbbra is erőteljesen védjük Magyarország és az Európai Unió déli határát" - jelentette ki.

A miniszter arról is beszámolt, hogy az idei év első három hónapjában 57 százalékkal emelkedett az Európába érkező illegális bevándorlók száma, az ezen időszakban rögzített adatok a második legmagasabbak 2016 óta. Végezetül pedig aláhúzta, hogy jelenleg 146 magyar katona szolgál az iraki nemzetközi misszióban, a külföldi harcosok beáramlásának megakadályozására szolgáló nemzetközi munkacsoport pedig szeptemberben Budapesten fog ülésezni. A külgazdasági és külügyminiszter georgiai, kongói, kuvaiti, marokkói és szaúdi kollégájával egyeztetett a találkozó margóján. 

(MTI)