Nagy István az ünnepségen emlékeztetett, a Közös Agrárpolitika (KAP) hazai és uniós forrásai révén kiemelkedő összeget, mintegy 7537 milliárd forintot fordíthat a kormány a következő hét évben a magyar vidék megerősítésére, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésére. "A források által kínált páratlan lehetőséggel akkor tudunk élni, ha újra vonzóvá tesszük az agrárszakmákat, növeljük a képzett mezőgazdasági termelők és az élelmiszeripari szakemberek számát" - fogalmazott az agrárminiszter. A tárcavezető hozzátette, ennek jegyében meg kell erősíteni a képzési hálózatot és folyamatosan emelni kell a szakképzés színvonalát, ezek megvalósításával pedig az agrárszakmák megbecsültsége is növekszik.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Beszédében kifejtette, a szakképzést a hatékony tudásátadás és a korszerű gyakorlati oktatás jegyében alakította át a kormány, az Agrárminisztérium által fenntartott 56 szakképző intézmény tavaly óta az öt szakképzési centrum felügyelete alatt működik. A pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét az agrármodernizáció, a precíziós gazdálkodás és az agrárdigitalizáció "hívószavaival" szeretnék felhívni a magyar mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre - tette hozzá a miniszter. A járműátadás azt az üzenetet hordozza a tanulók és leendő diákok számára, hogy a komoly szaktudással rendelkező agrárszakemberekre rendkívüli igény van a munkaerőpiacon, amely számos karrierlehetőséget kínál a pályakezdőknek is - hangsúlyozta Nagy István.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Mint mondta, az agrárszakképzés jó döntés lehet, mert ez biztos jövőt, megélhetést és perspektívát kínál a fiatalok számára. Előttük tavaszig még nyitva áll a lehetőség, hogy jelentkezzenek az agrárszakképzési centrumok iskoláiba - jelezte Nagy István. A szakképzési intézmények eszközparkjának modernizálása keretében 24 iskola vásárolhatott erőgépeket, személyautókat és kisbuszokat. A nyíregyházi eseményen tíz személyautót, egy mikrobuszt, öt traktort és három pótkocsit vehettek át jelképesen Nagy Istvántól az agrárszakképzési centrumok és iskolák vezetői.

(MTI)