A budapesti Puskás Arénában június 28-án tartott rendezvényen dr. Schmidt Ádám államtitkár és helyettese Schmidt Gábor mutatták be elgondolásaikat a magyar sport szolgálatában.

A rendezvény kezdetén lejátszották Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter videóüzenetét, amiben a tárcavezető nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy immáron a minisztériumhoz tartozik a sport gondozása, irányítása, támogatása. Köszöntőjében rámutatott arra is, hogy a sport és a honvédség kapcsolata a kezdetektől fogva elválaszthatatlan egymástól, számos közös erény köti össze a kettőt. Hozzátette: mindkét területen úgy lehet sikeres valaki, ha erényei közé tartozik a kitartás, a szorgalom, a csapatban gondolkodás és hazaszeretetet. A sport, mint stratégiai ágazat célkitűzése, hogy a magyar sportnemzet egyúttal sportolónemzet is legyen.

A honvédelmi tárcához tartozó sportért felelős államtitkárság bemutatkozó sajtótájékoztatóján – amelyen a Magyar Honvédség Sportszázadának tagjai mellett Bozó Tibor vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnöke is jelen volt – elhangzott: a sport irányításával kapcsolatos fejleményekről a jövőben időről időre be fognak számolni.

Schmidt Gábor és dr. Schmidt Ádám

Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár történelminek nevezte azt, ahogy napjainkban támogatják a sportot. Elmondta, hogy ehhez azonban szükség van a hazai sportéletet meghatározó szervezetek bevonására és a kölcsönös kommunikációra is. „Abban hiszünk, hogy szükség van a sportolói élet, a sportirányítás valamennyi szereplőjével folyamatos kapcsolattartásra. Meglátogattuk az összes köztestületünket, a vezetőikkel egyeztettünk a jövőről, kikértük a véleményüket. Hiszünk abban, hogy folyamatos kommunikációval és azzal, hogy már a döntések előkészítésének folyamatába is bevonjuk ezeket a szereplőket, akkor megelőzhetők lesznek az esetleges későbbi ellenérzések, ellenérdekek, ezáltal téve sikeresebbé a sportirányítást” – jelentette ki. Az államtitkárság célkitűzésének nevezte a fiatalok és a sport kapcsolatának javítását, hogy minél többen megismerkedjenek a sportolás előnyeivel és idővel az életük szerves részévé is válhasson a rendszeres testmozgás.

Dr. Schmidt Ádám bemutatta a szervezet új működési struktúráját is, amiben a korábbi gyakorlattól eltérően kettő helyett már csak egy helyettes államtitkár kap helyet, amely tisztséget Schmidt Gábor látja el. A sportigazgatási és fejlesztési helyettes államtitkár tájékoztatójában úgy fogalmazott: „Elsősorban abban látom a küldetésemet, hogy az államtitkárság és a háttérszervezetek munkatársai szoros együttműködésben végre is tudják hajtani a programokat, hiszen az a fontos, hogy azok a célok, amiket magunk előtt kitűztünk, hatékonyan meg is valósuljanak.” Leszögezte: „fontosnak tartjuk azt, hogy a köztestületekkel és a civil szervezetekkel a kezdetektől fogva rendkívül szoros együttműködést alakítsunk ki.” Zárásul kiemelte, hogy a magyar sportot kívánják szolgálni.

(honvedelem.hu)