A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány célként tűzte ki további új munkahelyek létrehozását, az egyensúlyi mutatók javítását és az energiafüggőség csökkentését, így a magyar gazdaság a következő években is magas ütemben növekedhet.
A tárcavezető emlékeztetett: a magyar gazdaság a háborús és szankciós válságban is válságállónak bizonyult, tavaly 4,6%-kal erősödött, idén elkerüli a recessziót, jövőre pedig ismét 4% körüli ütemben növekedhet. A miniszter rámutatott: a kormány az államadósságot 76,8%-ról 72,9%-ra csökkentette a tavalyi évben, míg a költségvetési hiányt a választási év ellenére is mérsékelte, jövőre 2,5%-ra szorítja. A szankciók által gerjesztett, 14,5%-os infláció ellenére a bérek reálértéke éves szinten 2,6 százalékkal emelkedett tavaly, így már 2013 óta tart a reálbér-növekedés.
Varga Mihály kiemelte: a magyar gazdaság válságállóssága az elmúlt évtized teljesítményének köszönhető, amely a megfelelő gazdaságpolitikának, a magyar vállalkozásoknak és a 4,7 millió magyar munkavállalónak együttes sikere. Mint mondta: a mai, háborús helyzetben a legfontosabb feladat, hogy növekedési pályán maradjon a gazdaság, ezért alkalmazkodni kell a változásokhoz, a tartósan magasabb energiaárakhoz. A kormány továbbra is kiemelten fontosnak tartja az élelmiszeripar fejlesztését, ezen belül a hazai termékpaletta, az ellátásbiztonság és az energiahatékonyság növelését.
A tárcavezető az Agri-Corn fejlesztéséről szólva elmondta: a cég a kukoricakészítmények egyik legnagyobb európai gyára, évente 40 ezer tonna GMO-mentes kukoricát dolgoz fel, 200 családnak biztosít stabil munkát hosszú évek óta. Az üzem a termékek több mint 50%-át exportra termeli. A mostani 2,4 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően az évi tésztagyártási kapacitásuk háromszorosára növekszik, a kukoricaolaj gyártása 150 tonnára. Az új, biológiailag lebomló, ehető poharakat és tányérokat gyártó fejlesztés a környezetterhelés csökkentését szolgálja.