A tárcavezető a chilei kollégájával, Alberto van Klaveren Storkkal folytatott megbeszélése előtt közölte, hogy az Európai Unió az elmúlt időszakban rendkívül sokat veszített a versenyképességéből. "Ennek több oka van. Oka egyrészt az Ukrajnában zajló háború, és annak a teljesen elhibázott kezelése, a szankciók, az energiaárak emelkedése, illetve természetesen az, hogy az Európai Unió vagy legalábbis a brüsszeli bürokraták sok esetben átpolitizálják, átideologizálják még a gazdasági és kereskedelmi együttműködési kérdéseket is" - mondta. Szavai szerint ezzel folyamatosan csak szűkülnek az EU külső gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak lehetőségei.

"Szoktuk mondani, hogyha túl sokat foglalkoznak a bürokraták az európai kereskedelmi megállapodásokkal, akkor egy idő után az európai uniós tagállamok már csak magukkal fognak kereskedni, ami pedig gyakorlatilag a teljes gazdasági öngyilkosságot jelenti" - figyelmeztetett. Szijjártó Péter arról számolt be, hogy ezért a magyar EU-elnökség idején nagy erővel fognak dolgozni a közösség külső gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztésén.

Aláhúzta, hogy Chile a világgazdaságba egyik legmélyebben integrálódott ország, amely az elmúlt nyolc évben harminc állammal és integrációval tudott szabadkereskedelmi megállapodást kötni. "Egy ilyen tanfolyamra a brüsszeli bürokraták Santiagóban be is iratkozhatnának gyorsan, hogy hogyan kell hatékonyan szabadkereskedelmi megállapodásokat kötni" - jelentette ki. "Szóval mivel Chile egy ilyen mélyen integrálódott ország a világgazdaságba, ezért a vele való szorosabb együttműködés új lendületet hozhatna az európai gazdaság számára" - fűzte hozzá.

A miniszter leszögezte, hogy Magyarország ezért arra törekszik a következő fél év során, hogy még idén le lehessen zárni az EU és Chile közötti, úgynevezett korszerű keretmegállapodás ratifikációját, ez nagy lendületet adhatna ugyanis a kapcsolatok fejlesztésének. "Magyarország is természetesen élen kíván járni e folyamatban, úgyhogy a parlament őszi ülésszakán az EU-Chile korszerű keretmegállapodás ratifikációjának kérdése napirenden is lesz, és reméljük, hogy így tesz majd a többi ország is, illetve a brüsszeli intézmények sem fognak késlekedni" - tájékoztatott. 

(MTI)