A  Gyurcsány-Bajnai-kormány létbizonytalanságban tartotta az ápolókat, a kórházak bezárásával ezrek kerültek utcára, megalázóan alacsony bérekért dolgoztatták őket és még el is vettek tőlük egy havi bért. A baloldal súlyos problémát és ápolóhiányt okozott azzal is, hogy bezárt több egészségügyi szakképző iskolát.

2010 óta a kormány több ütemben emelte az ápolók bérét, amelynek köszönhetően átlagosan több mint a háromszorosát keresik annak, mint a 2010-es kormányváltás előtt. Februárban több mint 85 ezer egészségügyi szakdolgozó kapta kézhez emelt bérét; ugyanis az ápolók alapilletménye  januártól újabb 21 százalékkal emelkedett. A 25 év alatti szakdolgozók fizetését a béremelés mellett a jövedelemadó mentesség is jelentősen megemelte.

2010-ben egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-s végzettségű ápoló átlagkeresete nem érte el a 160 ezer forintot, ma ez bruttó 517 ezer forint. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, OKJ-végzettségű ápoló átlagkeresete 2010-ben alig volt több mint 170 ezer forint, ma már bruttó 575 ezer forint.

Egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű  diplomás ápoló átlagkeresete 2010-ben kevesebb volt, mint 200 ezer forint, ma bruttó 649 ezer forint. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, felsőfokú végzettségű diplomás ápoló átlagkeresete 2010-ben alig volt több mint 220 ezer forint, ma bruttó 690 ezer forint.

Az ápolói pályára készülő  fiatalokat már tanulmányik alatt ösztöndíjakkal támogatjuk, a középiskolás fiatalok havi 40 ezer forintos, a felsőoktatásban ápolói mesterképzésben tanulók félévente akár 640 ezer forinttal ösztöndíjat kapnak.

Az ápolók lakhatási körülményeit is javítjuk. Országszerte épülnek és megújulnak  a nővérszállók, amelyekben több mint 1500 szakdolgozó lakhatásáról tudunk gondoskodni.

(EMMI)