Az OECD 2019-ben tűzte napirendre a globális társasági minimumadó bevezetését, az erről szóló irányelvet az Európai Unió is elfogadta, amelyet Magyarországnak is át kell ültetnie jogrendjébe 2024. január 1-ig – emlékeztetett Varga Mihály. Mint mondta: mivel az európai országok közül Magyarországon az egyik legalacsonyabb a társasági adó szintje, a szabályozás adóemelést jelentett volna hazánkban, ezért a tárgyalások során mindvégig a magyar érdekekért küzdöttünk. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a szabályok finomításában Magyarország a régió legaktívabb országaként vett részt, amelynek eredményeként sikerült elérnünk, hogy a beruházások kedvezményben részesülhessenek, és a Magyarországon megfizetett adók széles körét figyelembe vegye a szabályozás. Az irányelv átültetése során a kormány kettős célt követ; egyrészt ha többlet adókötelezettség keletkezik, akkor az teljes mértékben Magyarországot illesse, másrészt a vállalkozások adminisztrációs terhe a lehető legkevésbé növekedjen – tette hozzá a tárcavezető. Kiemelte: a kormány a globális minimumadó szabályozását is úgy alakítja ki, hogy hazánk továbbra is vonzó befektetési környezetet biztosítson a vállalkozások számára, és a Magyarországon keletkező jövedelmek kizárólag Magyarországon adózzanak. 

Fotó: Pénzügyminisztérium

Akkor keletkezik globális minimumadó-kötelezettség, amikor egy államban a multinacionális vállalat tényleges jövedelemadójának mértéke 15 százalék alatti. Azon vállalatcsoportok érintettek, amelyek konszolidált bevétele 750 millió euró, azaz mintegy 280-300 milliárd forint feletti a megelőző négy évből legalább két évben. A Pénzügyminisztérium a globális minimumadóról szóló uniós irányelv átültetésének részletszabályait – az érintett vállalatok javaslatainak figyelembevételével – az őszi adótörvényekkel egy időben nyújtja be az Országgyűlésnek.

(Pénzügyminisztérium)