Dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, és Kovács Lajos, a Klímabarát Települések Szövetségének elnöke elismeréseket adott át 2022. szeptember 20-án Budapesten, az „Együttműködésben a klímatudatos vízgyűjtő-gazdálkodásáért” című LIFE LOGOS 4 WATERS projekt keretében indított Önkormányzati Pályázati Program díjátadó rendezvényén.

A támogatási programot a víznek, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásban betöltött szerepének, a vízmegtartás fontosságának és a víz-érték szemlélet elterjesztésének érdekében hívta életre a Belügyminisztérium által koordinált projekt. A Pályázati Program Magyarországon egyedülálló lehetőséget biztosított a hazai települési önkormányzatok számára. Olyan innovatív, újszerű ötletekkel pályázhattak az önkormányzatok, melyek az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, illetve a vízvisszatartást segítik elő, helyi, kisléptékű beavatkozások keretében. A pályázati program célja – a beruházások megvalósításának támogatása mellett – az volt, hogy felhívja a figyelmet a kisléptékű, természetalapú, költséghatékony megoldások előnyeire, és rávilágítson a széleskörű részvételen, a helyi közösségek bevonásán alapuló intézkedések sikerességére.

Az önkormányzatok minimum bruttó 700 000 forint, maximum bruttó 3 500 000 forint értékű támogatásra pályázhattak a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt költségvetésében rendelkezésre álló 100 000 euró forrásra. 36 községtől, 6 nagyközségtől, 28 várostól, 8 megyei jogú várostól és 8 fővárosi kerülettől összesen 86 pályázat érkezett be. 

A felhívásra számos kiváló megoldási ötlettel pályáztak az önkormányzatok. Néhány ezek közül: esőkertek, rönkgátak létesítése, a csapadékvíz gyűjtésére záportározók létrehozása, csapadékvíz-gyűjtő edények biztosítása a lakosságnak. Ezeket a fejlesztéseket a projekt keretében készülő, ún. „jó gyakorlatok” gyűjteményben is bemutatják.

A pályázat népszerűsége azt bizonyítja, hogy az ilyen típusú, rugalmasabban felhasználható támogatások remek lehetőségként szolgálnak az önkormányzatok számára a klímaváltozás okozta negatív hatások mérséklése, és az azokhoz való helyi alkalmazkodás terén történő cselekvésre.

A támogatást nyert önkormányzatok listája itt érhető el.

(Belügyminisztérium)