A megalakuláskor Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, az Onkológiai Akadémia megalakításának kezdeményezője elmondta, hogy a nemzetközi tudós testület összefogja az onkológia területén meglévő tudásanyagot, amelyet egymás között megosztva a részt vevő országok jelentős lépéseket érhetnek el a megelőzésben és a rákos betegek kezelésében. Az országok között megjelenhet a közös munka például a gyógyszerinnovációban és a klinikai kutatásokban is. A fő célkitűzés a rákos betegségek megelőzése, de ezzel együtt a gyógyítás hatékonyságát is növelni szeretnék, ehhez pedig személyre szabott terápia szükséges.

Az Onkológiai Akadémia létrejöttét a magyar állam tette lehetővé és az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) is a támogatásáról biztosította a testületet. Az akadémia megalakítása 25 év közös munka eredménye, és célja az is, hogy az oktatás és kutatás területén is minél gyorsabb legyen a tapasztalatcsere.

A múlt héten elindult a Közép-Kelet Európai Onkológiai Akadémia (Central Eastern European Academy of Oncology (CEEAO)) online oktatási programja WebAcademy néven. A havonkénti, élő közvetítéssel történő oktatási program célja az onkológia minden területét érintően a legújabb tudományos, klinikai és kutatási ismeretanyag terjesztése az Akadémia 21 tagországának szakemberi számára. A webinárok angol és orosz nyelven, szinkrontolmácsolással történnek és ingyenesek a regisztrált résztvevők számára.

 

Az első WebAcademy online bemutatóra ez év június közepén került sor. Az Országos Onkológiai Intézetből Dr Rubovszky Gábor PhD osztályvezető főorvos és dr Székely Borbála onkológusok az utóbbi hónapok újdonságáról az immunoterápia lehetőségeiről korai emlőrákban tartották meg előadásukat. Témájuk arra a tudományos cikkre épült, amelyet a nemzetközileg elismert European Society of Medical Oncology közölt, Az emlőrák kezelésben alkalmazott immunterápiáról tartott előadást 17 országból 168 szakember hallgatta online. Az előadás a CEEAO honlapján az érdeklődők számára felvételről megtekintető.

(Közép-Kelet Európai Onkológiai Akadémia )