A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Roszatom orosz atomenergetikai vállalatot vezető Alekszej Lihacsovval folytatott tárgyalása előtt, hogy a paksi bővítés állásáról, a következő időszak legfontosabb feladatairól fognak egyeztetni.
Üdvözölte, hogy a paksi beruházás "dübörög", arra is kitérve, hogy mostanra kilencszáz ember dolgozik a helyszínen, és ez a szám folyamatosan nő. "A csúcsidőszakban valahol majd nyolc- és tízezer között lesz a helyszínen dolgozók száma" – tájékoztatott.
"Ha valaki megnézi, hogy kik is dolgoznak ott, akkor azt látja, hogy az orosz fővállalkozó mellett nyugat-európai, amerikai és magyar vállalatok kifejezetten harmonikusan dolgoznak együtt a beruházáson" - emelte ki.


Ezt követően közölte, hogy gőzerővel zajlanak az építkezés biztonsága szempontjából kulcsfontosságú talajszilárdítási munkálatok, amelynek során összesen 76 ezer cölöpöt terveznek lefúrni, s ezekből több mint húszezer már elkészült. A miniszter aláhúzta, hogy a leendő nukleáris sziget alatt a talajszilárdítás már 82 százalékos készültségi fokot ért el, ami megteremtette a lehetőséget arra, hogy megkezdjék a tesztjeit a 23 méteres mélységig történő teljes talajkiemelésnek. Végül pedig hangsúlyozta, hogy a beruházás biztonságát garantálja, hogy a kormánynak sikerült elérnie a paksi beruházás teljes körű mentességét mindenfajta európai uniós szankció alól.