A tárcavezető az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának meghallgatásán mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a magyar külpolitika szíve közepe a nemzetpolitika, ami természetes, miután a sors úgy hozta, hogy Magyarország határai mára nem esnek egybe a nemzet határaival. "És ebben a helyzetben a magyar külpolitikának az a kutya kötelessége, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy a határainkon túl élő nemzeti közösségeink mind, egytől egyig meg tudjanak maradni a szülőföldjükön" - szögezte le.

 Majd kiemelte, hogy ez három dolgot jelent: a kisebbségi jogok maradéktalan érvényesülését, annak a biztosítását, hogy akadálytalan legyen a kapcsolattartás a külhoni közösségek és az anyaország között, illetve a határon túli magyarok folyamatos gazdasági megerősítését. "Ezért is teszünk sok-sok erőfeszítést annak érdekében, hogy a szomszédos országokkal a kapcsolataink egyre jobbak legyenek, mivel én azt látom, hogy a lakóhely szerinti országgal való kapcsolat minősége alapvetően meghatározza a magyar nemzeti közösség életkörülményeit" - tudatta.

"Összességében azt tudom elmondani, hogy a szomszédos országokkal való kapcsolataink az idei évben most jobbak, mint az esztendő elején voltak" - tette hozzá. "Egyesével ez nem mondható el mindegyikről sajnos, de összességében, én azt gondolom, hogy ez egy reális helyzetértékelés" - folytatta. Szijjártó Péter ezután arról számolt be, hogy az idei év végéig a kormány 61 303 vállalkozást támogatott annak érdekében, hogy a szomszédos államok magyarlakta területein beruházások jöjjenek létre.

Ez a program 2014 óta körülbelül 222,1 milliárd forint költségvetési forrás felhasználását jelentette, aminek nyomán 431,6 milliárd forintnyi beruházás valósult és valósul meg. Ennek kapcsán "win-win-win szituációt" emlegetett, aláhúzva, hogy ezek a beruházások Magyarország, a magyar nemzeti közösségek és az adott ország érdekeit is szolgálják. "A Vajdaság területén az esztendő végéig összességében 2014 óta 15 332 pályázatot fogunk támogatni és támogattunk (...) Kárpátalján ez a szám 34 466 lesz.

Erdélyben 6084, Felvidéken 3837, a Muravidéken 671, a Drávaszögben pedig 913" - sorolta. Majd rátért az anyaországgal való akadálymentes kapcsolattartás kérdésére, és meghatározó lépésnek nevezte a szomszédos országok csatlakozását a schengeni övezethez, illetve üdvözölte, hogy 2010 óta már harmincöt új határátkelőhelyet adtak át, közöttük több hidat is, 2026-ig pedig további tíz fog nyílni. Kiemelte, hogy a következő években jelentős közúti és vasúti fejlesztésekre kerül sor Magyarország és Szlovákia között, valamint újabb határátkelő épül a magyarországi Nagyhódos és az ukrajnai Nagypalád között is.

Tájékoztatása szerint Romániával nyáron aláírásra került a megállapodás a Kübekháza és Óbéba közötti határátkelőhely létrehozásáról, valamint a Szeged és Temesvár közötti vasútvonal tervezéséről is. Arra a "teljesen faramuci helyzetre" is kitért, hogy van tíz olyan határátkelő is a két ország között, amelyek addig csak szombatonként lehetnek nyitva, amíg Románia nem lesz tagja a schengeni zónának, amit a magyar kormány ezért is erősen támogat.

A miniszter rámutatott, hogy a Magyarország és Szerbia közötti határszakaszon a legfontosabb feladat a mai méltatlan állapotok megszüntetése, ezért a cél Európa legnagyobb és legmodernebb átkelőjének megépítése. Ennek kapcsán úgy vélekedett, hogy a szomszédos országok közül a legtöbb jogot, a legtisztességesebb eljárást és hozzáállást a vajdasági magyarság kapja a szerb kormánytól. Ezt követően úgy folytatta, hogy Horvátországgal két új útkapcsolat létrehozásáról állapodtak meg, az egyik Sároknál, a másik Zákánynál lesz, s reményét fejezte ki, hogy ezek mielőbb meg fognak valósulni.

Kifejtette, hogy miután a szlovén kormány is úgy döntött, elindulhatnak az első közös programok a magyar-szlovén határon átnyúló fejlesztési alap keretében, amelynek felállításáról már két és fél éve született megegyezés. Végül érintette a határon túli magyarok számára elérhető széles körű ösztöndíjprogramokat is, továbbá aláhúzta, hogy a külföldi magyar emlékek megőrzésére, kulturális programokra az elmúlt években több százmillió forintnyi támogatást biztosított a kormány.

(MTI)