Egyes intézményi befektetők saját javukra fordították a szankciós infláció miatt kialakult magasabb hozamokat olyan jövedelmet elérve, amely a jelenlegi piaci helyzetben nem indokolt, ugyanis kockázatmentesen realizálták akár a korábbi 18 százalékos jegybanki irányadó kamatot. A folyamatnak a Kormány határozottan gátat szabott, döntése értelmében 2022. november 22-től egyes intézményi befektetők, pénztárak, lakástakarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok és a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek a kereskedelmi bankoknál elhelyezett látra szóló és legfeljebb egyéves futamidejű betétjeik után nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos Diszkont Kincstárjegy aukciós átlaghozamának mértékénél. Az aránytalan gazdagodás további elkerülése miatt a Kormány ezt a határidőt először 2023. június 30-ig, ezt követően 2023. szeptember 30-ig, mostani döntésével pedig 2023. december 31-ig meghosszabbította. A lépés hozzájárul a hitelezés és állampapír-forgalmazás zavartalanabb működéséhez, a források gazdaságba történő átirányításához, ezzel segítve a növekedés helyreállítását, a munkahelyek megvédését.

Emellett a Kormány arról is döntött, hogy 2023. december 31-ig továbbra is megtiltja a jegybanki diszkontkötvények korlátozás nélküli átruházását, így a meghatározott pénzügyi szervezetek, valamint 20 millió forint összeget meghaladóan természetes személyek továbbra sem vásárolhatnak az Európai Unió tagállamának jegybankja által kibocsátott, forint devizanemben denominált, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt.

A szankciós infláció letörése érdekében 2023. június 1-től a Kormány bevezette a kötelező akciózást, majd annak mértékét augusztustól másfélszeresére emelte. Mindezzel párhuzamosan jelentősen bővítette a kötelező akciózásra kijelölt termékek körét. A Kormány rendelkezése

értelmében a kötelező akciózás mértéke 20 termékcsoport esetében – az akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árhoz képest – legalább 15%-ra emelkedett, másrészt a kötelező akciózási szabályok immáron kiterjedtek a korábbi 8 árstopos termékfajtára is úgy, hogy heti rendszerességgel legalább 2 termékfajtában kell valamennyi terméket a beszerzési árhoz viszonyítva minimum 15%-kal olcsóbban kínálni. Mindemellett a kötelező akciózásban érintett üzletekben a korábban árstoppos termékfajták ára átmenetileg nem lehet magasabb, mint a beszerzési ár.

Tekintettel arra, hogy a Kormány a kötelező akciózással, valamint a július 1-től működő online árfigyelő rendszerrel elérte, hogy kíméletlen árverseny alakuljon ki a kiskereskedelemben, a Kormány a kötelező akciózás 2023. december 31-ig történő meghosszabbításáról döntött. A Kormány várakozása szerint az intézkedés hozzájárul, hogy a szankciós élelmiszerinfláció, amelyet a célzott intézkedések már eddig is a felére csökkentettek, még tovább zuhanjon, ezzel is segítve az infláció év végére egy számjegyűre történő leszorítását. Továbbá a kötelező akciózás is része annak az intézkedéscsomagnak, amellyel a Kormány a családok és a gazdaság megvédése érdekében fellép az árspekuláns multik indokolatlan áremeléseivel szemben.

(Gazdaságfejlesztési Minisztérium)