Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár hangsúlyozta: „a Kormány célja, hogy még rugalmasabb és magasabb összegű finanszírozást biztosítson a hazai mikro- és kisvállalkozások számára, amely megkönnyíti tervezett beruházásaik megvalósítását, teljesítményük növelését, valamint a munkahelyek megtartását.”

Az elmúlt hetekben a Nemzetgazdasági Minisztérium folyamatosan egyeztetett a KAVOSZ, a VáFisz és az MFB szakértőivel. Azoknál a vállalkozásoknál, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek, a korábbi 100 millió forintról 140 millió forintra növeltük a maximálisan igényelhető hitelösszeget. A kormány azonban itt nem állt meg: az ügyfél- és cégcsoport szintű limitet is megemeltük, előbbit 150 millió forintról 200 millió forintra, utóbbit pedig 200 millió forintról 300 millió forintra. A hitelcélokra vonatkozó egyes feltételeket is rugalmasabbá tettük. Sokak számára kedvező változás az is, hogy a vállalkozásoknak a jövőben lehetőségük lesz egy legfeljebb 20%-os emelt összegű utolsó tőketörlesztő részlet igénylésére.

Dr. Balog Ádám a KAVOSZ Zrt. elnöke kiemelte: „fontos, hogy a Széchenyi Kártya Programon belül a mikrohitel konstrukciókat is erősítsük, annak érdekében, hogy a legkisebb vállalkozások is stabil és kedvező finanszírozási forráshoz juthassanak. Ezt a célt szolgálja a Széchenyi Mikrohitel Konstrukció, melynek révén magasabb keretösszeggel, szélesebb felhasználási lehetőségekkel és rugalmasabb törlesztési feltételekkel támogatjuk a hazai mikro- és kisvállalkozások fejlődését.”

A Széchenyi Mikrohitel Max+ elindulása óta eltelt majdnem 3 évben (2023. január 1 – 2025. szeptember 30.) 2.300 szerződéssel, több mint 110 milliárd forint kedvezményes mikrohitelhez jutottak a magyarországi vállalkozások. A feltételrendszer módosítása lehetővé teszi, hogy a vállalkozások a számukra legfontosabb beruházásokat könnyebben, kiszámíthatóbban és fenntartható módon valósíthassák meg.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)