A klímaváltozás hatásainak egyre erősödő jelei, a biológiai sokféleség csökkenése, a talajok állapotának romlása közös, modern eszközökkel megerősített cselekvést kíván – fogalmazott Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára, aki meghívott vezérszónokként vett részt a kutatás és innováció elméleti és gyakorlati része közötti szakadék megvitatásával foglalkozó szekcióban. A szakértők a mostani és a következő generáció számára elérhető képességek és eszközök azonosítására helyezték a hangsúlyt. Véleményük szerint a mezőgazdaságnak, az erdőgazdálkodásnak és a vidéki térségeknek fel kell gyorsítaniuk a digitális és zöld átállásukat a tudásátadás és innováció segítségével. Megállapították, hogy a mezőgazdasági tudás- és innovációs rendszerek kulcsfontosságúak abban, hogy a szakadékokat áthidalják az ágazatban, valamint kiemelték a szaktanácsadói rendszerek fontosságát. Az úgynevezett „élő laboratóriumok” szerepe a jövőben felértékelődik, hiszen az ott elért eredmények a későbbiekben, szélesebb körben is használhatóak majd, szögezte le a helyettes államtitkár.
A rendezvényt megnyitó Janusz Wojciechowski Mezőgazdaságért és Vidékfejlesztésért Felelős Biztos hangsúlyozta, abban bízik, hogy a konferencia és az utána következő időszak olyan párbeszédek és új ötletek megosztását indítja el, amely fel fogja gyorsítani az EU kutatás-fejlesztési törekvéseit a fenntarthatóság, a mezőgazdaság, az erdészet és a vidéki térségek fejlesztése iránt.
A seregszemle egyik kiemelt témája a talajok állapotának megőrzése és javítása volt. Teremtett világunk alapvető építőköve az egészséges talaj, amely nélkülözhetetlen a biztonságos élelmiszerellátáshoz, a tiszta vízhez, a jó levegőhöz a biológiai sokféleséghez, és alapjaiban határozza meg a klimatikus viszonyokat.
A Magyarország mellett más uniós államokból, valamint a világ számos pontjáról – köztük Kanada, Marokkó, Egyesült Királyság – érkező résztvevők kisebb csoportokban is lehetőséget kaptak arra, hogy megosszák jó gyakorlataikat, és új ötleteket merítsenek többek között a természeti erőforrások fenntartható használata, az agro-biodiverzitás, a fenntartható erdőgazdálkodás, a digitális technológiák az agráriumban, a vidékfejlesztés és a mezőgazdaság humán-szociális dimenziói témájában.
A rendezvény zárásaként Wolfgang Burtscher, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős főigazgató a holisztikus szemléletre hívta fel a figyelmet. A beszéde után látták el kézjegyükkel a Talajmissziós Kiáltványt, amelyet a https://ec.europa.eu/eusurvey/runner/mission-soil-manifesto weboldalon bárki aláírhat.