A katonák minden fronton segítenek a járvány elleni védekezésben

A katonák minden fronton segítenek a járvány elleni védekezésben

A járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetben a katonák is kiveszik a részüket a teherviselésből, segíteni fognak a rendőröknek, a közigazgatásnak és az egészségügynek is.

Forrás: kormany.hu

2020. 11. 11.

A honvédség is segíteni fog a kijárási tilalom és a közrend fenntartásában, illetve ahol lehetséges, az egészségügyi dolgozókra nehezedő teher csökkentésében – erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a Facebook-oldalára feltöltött videóban miután egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszterrel és Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel. 

 

 

Katonák

A katonáink most nem háborúban fogják védeni a hazát, hanem besegítenek a rendőrségnek, a központi közigazgatásnak, és az egészségügyi ellátásnak is ott, ahol erre egyébként a belügyminiszter és az egészségügyi miniszter szerint szükség van – közölte a kormányfő. Ennek a jogi, személyi és pénzügyi feltételeit sikerült tisztázni, de a kormányülésen még meghoznak egy-két formális döntést, ezután pedig a miniszterelnök aláírja az erről szóló rendeleteket.