Kilencedik alkalommal egyeztettek Közép-Európa országai Kínával, ezúttal videokonferencia segítségével. Orbán Viktor magyar miniszterelnök a tárgyalás után arra emlékeztetett: egy évvel ezelőtt tört ki a világméretű járvány, ami mindent megváltoztatott: kiszakított mindenkit a komfortzónájából, elindította a világgazdaság és a globális politika új időszakát, s egyszerre kell megvédenünk polgáraink életét és munkahelyét.

Egy egész év elteltével épp ott tartunk, ahol tavaly tavasszal: az egész világ olyan terméket szeretne vásárolni, amelynek kínálata messze elmarad a keresletétől. Ami egy évvel ezelőtt a maszk és a lélegeztetőgép volt, az most az oltás – jegyezte meg Orbán Viktor, aláhúzva, a válság megoldása csakis az oltás lehet.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

 

Kifejezte tiszteletét a kínai tudományos közösségnek is a Covid elleni vakcina kifejlesztése kapcsán, s mert a magyar szakértők meglátogathatták a gyártási helyszíneket, konzultálhattak az ottani szakemberekkel.

"Nagyon megnyugtató jelentéseket kaptam küldöttségünktől, amelyek tapasztalatai alapján nemzeti szabályozó hatóságunk kiadta a sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedélyt. Nagyra értékeljük a kínai hatóságok konstruktív hozzáállását, amelynek köszönhetően aláírhattuk az oltóanyag megvásárlására vonatkozó szerződést" - fogalmazott Orbán Viktor, aki arra számít, hogy az első kínai vakcinaszállítmány akár már a jövő héten megérkezik.

Magyarország hálás a Kínai Népköztársaságnak a kínai elnöknek minden segítségért ebben a kihívásokkal teli időszakban. Tavaly ennek jegyében sikerült létrehozni egy légihidat, amelyen keresztül több tízmillió orvostechnikai eszközt szállítottak Magyarországra Kínából. A kínai vállalatok jól éltek a magyar gazdasági akcióterv által biztosított beruházási lehetőségekkel, és jelentős projekteket hoztak Magyarországra, amelyek Kínát az első számú itteni befektetővé tették 2020-ban.

Minél kevesebb akadály gátolja a gazdasági és kereskedelmi együttműködést, annál gyorsabban talpra állhat a gazdaságunk – szögezte le Orbán Viktor, gratulálva "a világtörténelem legnagyobb szabadkereskedelmi övezete”, a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (RCEP) létrehozásához, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan megkezdődnek az RCEP és az Európai Unió közötti tárgyalások is a jövőbeni együttműködésről. A 17 + 1 formátum jó motorként szolgálhat e cél eléréséhez.

Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy a járvány sem akadályozta meg Magyarországot abban, hogy eleget tegyen kötelezettségvállalásainak a 17 + 1 keretrendszerben; a Belgrád és Budapest közötti modernizált vasútvonal tervezése folyamatban, csakúgy, mint a budapesti Fudan Nemzetközi Egyetem előkészítése.

 

(kormany.hu)