A törvényjavaslatban a kormány 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel és 3,5 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, a bruttó hazai termék 73,8 százalékára csökkenő államadóssággal és 5,2 százalékos inflációval számolt. A jövő évi költségvetés szerkezetében a korábbi alapokat két új váltja fel, a rezsivédelmi alap, amelyben 670 milliárd forint és a honvédelmi alap, amelyben 842 milliárd forint áll rendelkezésre. Az első alap lehetővé teszi, hogy ne a magyar emberek fizessék meg a háború és a brüsszeli szankciós politika árát, a második pedig azért fontos, mert Magyarország békéjének és biztonságának megőrzése nem lehet vita tárgya. A két alap finanszírozását olyan megoldások szolgálják, amelyek nem rónak többletterhet a magyar emberekre, hanem azoktól az ágazatoktól várják el a nagyobb társadalmi szerepvállalást, amelyek az elmúlt időszakban extraprofitot értek el.
Varga Mihály kijelentette: az elmúlt években "a magyar emberek példát mutattak arra, hogyan kell együtt dolgozni egymásért, azért, hogy biztonságban lehessünk". Magyarország megállta a helyét, a magyar gazdaság erős maradt, "sőt sikerrel jöttünk ki egy nagyobb gazdasági visszaesésből, mint amilyen a nagy világválság volt" - idézte fel. A gazdaság járvány utáni újraindítása kimondottan eredményes volt, 2021-ben már 7,1 százalékos volt a növekedés, amely az idei év első negyedévére 8,2 százalékra emelkedett. A munkában állók száma rekordot döntött, a jövedelmek jó ütemben nőnek, sok beruházás valósult meg.
A háború kitörése óta azonban még az eddigieknél is súlyosabb válságokkal és bizonytalanságokkal kell szembenézni. "Nem láthatjuk a háború végét, ezért azzal kell számolnunk, hogy a konfliktus elhúzódik, a háború és a brüsszeli szankciók gazdasági hatásai is egyre súlyosabbak lesznek" – fogalmazott. A kormány ezért olyan költségvetési törvényjavaslatot terjeszt elő, amely számol a bevezetett szankciók hatásaival, a háború okozta energiaválság következményeivel, a háborús inflációval és az Európában kibontakozó gazdasági válsággal.
A 2023-as büdzsé a rezsicsökkentés és a honvédelem költségvetése. Az a cél sem változott, hogy megőrizzék az ország stabilitását és tovább javítsák az egyensúlyi mutatókat, ezért változatlanul fegyelmezett költségvetési politikát folytatnak. A bevételeket növelő intézkedésekhez kiadásokat csökkentő lépéseket társítottak, így az eredmények megőrzése mellett csökkenteni kívánják a hiány és az államadósság mértékét. A 2023-as költségvetés forrásait azokra a célokra fordítják, amelyek a magyar embereknek a legfontosabbak, vagyis a családok támogatására, a nyugdíjak védelmére, a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzésére, az ország biztonságának megerősítésére, a munkahelyek megóvására és az újak létrejöttének a támogatására, továbbá arra, hogy biztonságos növekedési pályán tartsák a gazdaságot.
A miniszter kijelentette: "meg kívánjuk védeni az eredményeinket, tartalékot képzünk, segítünk ebben a családoknak és a vállalkozásoknak", a cégeknek pedig abban is, hogy folytassák a megkezdett beruházásaikat.