A tárcavezető kifejtette, rendkívül fontos nekünk, magyaroknak, hogy mire építjük a jövőnket. Hagyományaink, értékeink segítenek minket eligazodni a gyorsan változó világban, segítenek megérteni, mit jelent a nemzet, a haza, az otthon érzése. Ezt adják a hungarikumok. Hozzátette, a legfontosabb az értékpiramis alapja, a helyi hagyományok gyűjtése, a legkisebb települések szokásai, a legapróbb tárgyi emlékek, hiszen ezek a lokális értékek adják a hazaérkezés örömét. Ezért építették be a hungarikum törvénybe a helyi, települési, megyei és tájegységi értéktár fogalmát, húzta alá. 

Fotó: Pelsőczy Csaba

A hagyományőrzés és az értékmegőrzés kövek egymásra építése, és ezek között a kövek között vannak élők is, melyekből közösségeket építünk, hangsúlyozta a miniszter. Kiemelte, ma a legnagyobb kincs a család, egy baráti társaság, egy kisebb közösség egészen a magyar nemzetig határon innen és túl. A kis közösségek és a kulturális identitásunk olyan értékek, melyek egyszerre tesznek különbözővé másoktól és kötnek össze minket az egész világon.

(AM Sajtóiroda)