Kiemelte: a telekommunikációs világ egyik óriása, a Huawei budapesti beruházása már a harmadik Magyarországon. A fővárosban legalább 100 magyar mérnököt foglalkoztató k+f központ jön létre - mondta. A külgazdasági és külügyminiszter mérföldkőnek nevezte a beruházást a keleti nyitás stratégiája és a magyar gazdaság dimenzióváltásának szempontjából. Szijjártó Péter elmondta: az új k+f központ fókuszában a mesterséges intelligencia, a streaming, a képfeldolgozási és jeltovábbítási technológiák, valamint a rendkívül nagyméretű elosztórendszerek állnak. A fejlesztés lehetőséget ad Magyarország és a magyar műszaki-mérnöki tudás hírnevének öregbítésére. Kiemelte, hogy a Huawei volt az első kínai vállalat, amellyel Magyarország stratégiai megállapodást kötött hét évvel ezelőtt, a beruházásokban eddig is aktív Huawei infrastruktúrájára pedig nagymértékben támaszkodnak a magyar telekommunikációs piac szereplői. A vállalatóriás Kínán kívüli legnagyobb logisztikai központját is Magyarországon üzemelteti - mondta. Fontosnak nevezte, hogy a vállalat a világjárvány alatt is jelentős magyarországi beruházást jelent be, és köszönetet mondott a cégnek a járvány elleni védekezéshez nyújtott adományaiért. Kitért arra: a keleti nyitás stratégiájával tíz év alatt 22 százalékkal nőtt a keleti magyar export, 25 százalékkal pedig a kereskedelmi forgalom. Tavaly a Magyarországra érkezett beruházási érték 60 százaléka Keletről érkezett, és az új munkahelyek 40 százaléka keleti cégekhez kötődik. A stratégia egyik legfőbb célja a szoros, pragmatikus, a kölcsönös előnyökre épülő együttműködés létrehozása a Kínai Népköztársasággal. Az elmúlt 10 évben 5 milliárd dollárnyi kínai beruházás érkezett az országba, a kínai cégek 15 ezer magyar dolgozót foglalkoztatnak és 8 kínai stratégiai partnere van Magyarországnak - sorolta a miniszter. Érthetőnek nevezte, hogy Magyarország első uniós országként csatlakozott az "Egy övezet-egy út" kezdeményezéshez, illetve az első külföldi szuverén szereplőként sikeres kötvénykibocsátást tudott végrehajtani a kínai kötvénypiacon. Magyarország és Kína gazdasági, politikai, kulturális, vagy oktatási együttműködése soha nem volt olyan jó, mint jelenleg: tavaly Kína a 10. legfontosabb kereskedelmi partnere lett Magyarországnak. Idén az első 8 hónapban a kereskedelmi forgalom 19 százalékkal nőtt, úgy, hogy közben a Kínába irányuló magyar export is 10 százalékkal bővült - ismertette. Cai Lingyu, a Huawei Technologies Magyarország ügyvezető igazgatója abból az alkalomból, hogy a vállalat 15 éve van jelen Magyarországon és 20 éve Európában elmondta: a világ egyik vezető infokommunikációs megoldásszállítójaként 2005 óta 1,5 milliárd dollárt fektetett be a cég Magyarországon, ezzel a 2. legnagyobb kínai befektető. A magyar lakosság 80 százaléka használja a cég távközlési eszközeit napi kommunikációja során. Hozzátette: 2009-ben telepítettek először összeszerelést Magyarországra, majd 2013-ban megnyitotta kapuit a Huawei Kínán kívüli legnagyobb ellátó központja, az Europe Supply Center. A központ több mint 50 országba gyárt és szállít Magyarországról távközlési berendezéseket, szervereket, adattárolókat és az Európai Unióban épülő 5G-s, azaz a legújabb mobilgenerációs hálózatokhoz szükséges eszközöket. A cégnek közel 2400 dolgozója van. A Huawei az elmúlt 15 évben kiemelt helyszínként tekintett Magyarországra, mert kiegyensúlyozott és nyitott üzleti környezetet biztosít a cégnek - mondta. Hozzátette, hogy a vállalat elkötelezett Magyarország mellett, és a jövőben is bővíteni tervezi tevékenységét többek között az egyetemi együttműködések, illetve a felnőttképzés területén. A Huawei Technologies Magyarország árbevétele 2019-ben 77 milliárd forint volt, és az elmúlt 5 évben 83,4 milliárd forint (277 millió dollár) adót fizetett be a költségvetésbe. A vállalat több mint 600 magyar partnerrel áll kapcsolatban, és olyan stratégiai jelentőségű fejlesztésekben vállal szerepet, mint a Szupergyors Internet Program vagy az 5G hálózatépítés. 

(MTI)