A hazai üzemanyagáraknak továbbra is a régiós középmezőnyben kell maradniuk – hangsúlyozta Nagy Márton a MÁSZ-szal és a MOL-lal történt tárgyaláson

mol11
A hazai üzemanyagáraknak továbbra is a régiós középmezőnyben kell maradniuk – hangsúlyozta Nagy Márton a MÁSZ-szal és a MOL-lal történt tárgyaláson

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Magyar Ásványolaj Szövetség, köztük a MOL képviselőivel egyeztetett. A felek korábbi megállapodása szerint a rendszeresen megrendezésre kerülő találkozókon áttekintik az üzemanyag-ellátásra és az árakra ható hazai és nemzetközi eseményeket és gazdasági folyamatokat.

Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium

Nagy Márton az egyeztetésen kihangsúlyozta, hogy a kormány továbbra is elkötelezett az ellátásbiztonság és a megfelelő üzemanyagárak kialakítása mellett, így arra kéri az üzemanyagforgalmazókat, hogy törekedjenek korábbi vállalásuk betartására, azaz a regionális szinten is versenyképes árszínvonalú üzemanyagok biztosítására.

A felek a korábbi hónapoknak megfelelően újra áttekintették a régiós szintű árak kialakításának lehetőségeit oly módon, hogy a hazai üzemanyag árak legalább a középmezőnyben szerepelhessenek.

Fotó: Papp Szabolcs

A miniszter kijelentette, hogy a benzinárak tekintetében lát esélyt az árak kiigazítására, a gázolaj esetében azonban nem azonosítható ilyen lehetőség.

A felek megerősítették, hogy a kormány és a miniszter álláspontját megfontolva, célkitűzéseikkel azonosulva törekedni kívánnak arra, hogy vállalásuknak eleget tegyenek.

A miniszter kiemelte, a megfizethető üzemanyag közös érdek, amely a családok védelme mellett hozzájárul a fogyasztás helyreállításához, a 4%-os gazdasági növekedés eléréséhez.