Fülöp Attila egyértelműen sikeresnek nevezte ezt az alulról jövő kezdeményezést a gyermekházakban dolgozók országos találkozójának és szakmai konferenciájának megnyitóján. Mára ez a szolgáltatás 2100 családot és 2400 három éven aluli gyereket ért el; jelenleg 177 Biztos Kezdet Gyerekház működik - ismertette.

Kiemelte: ezek az intézmények költségvetési forrásból megkapják a munkájukhoz szükséges támogatást. Az éves fenntartási összeg, 1,8 milliárd forint a költségvetésben jövőre is rendelkezésre áll - tette hozzá.

Forrás:MTI

Az államtitkár leszögezte, ezek a gyerekházak nem csupán "gyermekmegőrzők". Itt nemcsak a gyerekekkel foglalkoznak, hogy addig tehermentesítsék a szülőket, hanem a szülőkkel is, a családok edukációjával. Segítenek abban, hogy kialakuljon a felelősségérzet amellett, hogy konkrét céljuk a gyermekeket hároméves korukra felkészíteni az óvodára.

Fülöp Attila úgy fogalmazott: a családnál biztonságosabb szociális hálót nem lehet "szőni", ebben vannak az érintettek segítségére a Biztos Kezdet Gyerekházak.

Dukai Miklós önkormányzati államtitkár a szakmai konferencián megjelenteket köszöntve elmondta: a gyerekházak 70 százalékát önkormányzatok működtetik, 30 százalékát pedig civil szervezetek és egyházak. Hangsúlyozta, ez a hálózat a társadalmi és családi összefogásoknak köszönhetően lehet sikeres. Az adventi elcsendesedés, magunk felé fordulás időszakához hasonlította a Biztos Kezdet Gyerekházak rendszerét, amely lehetőséget ad a hasonlóan bensőséges egymásra figyelésre.

(MTI/Belügyminisztérium)