Az értekezleten a kórházi vezetők mellett részt vettek az egészségügyi irányításban felelős kormányzati szervezetek vezetői,  valamint meghívottak az egészségügyi szakmai és érdekképviseleti  szervek - többek között a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a Rezidens Szövetség, a Magyar Védőnők Egyesülete - vezetői. Az értekezleten részt vett 284 fő - közöttük az irányító vármegyei és városi kórházak főigazgatói.

A Belügyminisztérium a szakmai értekezleten tájékoztatást adott az egészségügyet érintő legfontosabb témákról, célokról és feladatokról. A kormány célja a mostani nehéz háborús és szankciós helyzet ellenére változatlanul az, hogy a betegek ellátása javuljon mind háziorvosi, mind szakrendelői, mind kórházi szinten. A háború és szankciós energiaválság  okozta rendkívüli kiadások mellett a kormány az idei költségvetésben 1600 milliárddal többet fordít az egészségügyre, mint 2010-ben.  A kormány folytatja az orvosok és az ápolók béremelését is. Az orvosok bére legutóbb januárban 11%-kal nőtt, az újabb ápolói béremelésre pedig idén júliustól kerülhet sor.

További cél a koronavírus-járvány miatt megnövekedett várólisták csökkentése, hogy minden beteg megfelelő időben, a lehető leggyorsabban hozzájusson a diagnózishoz és a betegség kezelése minél kevesebb idő alatt elkezdődjön.

A magyar emberek egészségi állapotának javítása és a  betegségek korai diagnosztizálása érdekében kiemelt cél a népegészségügyi programok, a szűrések kiterjesztése és  a háziorvosok által végzett szűrővizsgálatok ösztönzése. Folytatódnak a háziorvosi alapellátást, az ügyeleti rendszert, a szakrendelők és a kórházak működését, az egészségügyi informatikai szolgáltatásokat, valamint a laboratóriumi rendszert javító lépések is.

 

 

(BM/MTI)