Ez nem kisebb feladat, mint a korábbi vállalás, az 1 millió új munkahely létrehozása, amit a kormány teljesített.

Az aktivitás növelésére elsősorban a 25 év alattiak és az 55 év fölöttiek esetében van lehetőség, a potenciális munkaerő-tartalékot az álláskeresők és a munkavállalási korú inaktívak egy része, összesen mintegy 300 ezer fő jelenti. A munkaerőpiaci tartalékon belül nagyságrendileg 40 ezer fő rövidtávon elhelyezhető álláskereső, akik relatíve gyorsan felkészíthetők a munkavállalásra, megfelelő képzettséggel rendelkeznek, motiváltak a munkába állásra, hatékony közvetítéssel és kis segítséggel el tudnak helyezkedni.

Képünk illusztráció.

Áprilistól pedig közel 200 milliárd forintos kerettel, uniós forrásból elstartol a 30 év alatti fiatalok elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz program is. A program közel 200 milliárd forintos keretéből képzésekkel, bértámogatással, mobilitási támogatásokkal a kormány célzottan támogatja a 30 év alatti korosztály munkaerőpiacra lépését. A programon keresztül összesen 84 ezer álláskereső, vagy inaktív fiatal munkaerőpiaci beilleszkedése valósulhat meg, amelyben kiemelt fókuszt kapnak a hátrányos helyzetűek.

A részletes információk március közepétől lesznek elérhetők a munkaügyi portálon, illetve a kormányhivatalok foglalkoztatási részlegein, amelyek a jelentkezéseket április elejétől tudják fogadni a fiatalok és az őket foglalkoztatni kívánó munkáltatók részéről.

(kormany.hu)