A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar élelmiszeripari vállalkozások a háborús válság ellenére is növelték beruházásaikat, az év első felében több mint 170 milliárd forintot fordítottak fejlesztésekre.

Fotó: Pénzügyminisztérium

A tárcavezető felhívta a figyelmet: a kormány a kezdetektől stratégiai ágazatnak tekinti a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, támogatja a hazai termelés növelését és a technológiai fejlesztéseket. Ennek eredményeként a magyar mezőgazdaság kibocsátása az elmúlt 12 évben majdnem 30 százalékkal emelkedett, az élelmiszergazdaság teljesítménye 16 százalékkal bővült – ismertette a miniszter. Varga Mihály arra is kitért, hogy a hazai élelmiszerek aránya ma már 70 százalék felett van a kiskereskedelemben. Mint mondta: az a cél, hogy az alapvető élelmiszerekből elérjük az önellátást, az összes élelmiszeren belül pedig legalább 80 százalék legyen a magyar termék. 

Fotó: Pénzügyminisztérium

A tárcavezető emlékeztetett: a kormány az aszályhelyzetre tekintettel kedvező, szabad felhasználású hitelekkel és a hitelmoratórium meghosszabbításával is segíti az ágazat vállalkozásait. Varga Mihály rámutatott: a szomszédunkban dúló háború, az ennek nyomán kialakult energiaválság és a mindezt jelentősen súlyosbító brüsszeli szankciók térdre kényszerítik Európa gazdaságait. A kormány azon dolgozik, hogy megőrizze a magyar gazdaság növekedését, megvédje a munkahelyeket, és segítséget nyújtson a nehéz helyzetbe került embereknek és vállalkozásoknak.

Fotó: Pénzügyminisztérium

A miniszter a Tolnatej Zrt. beruházásáról szólva elmondta: az 5 milliárd forint értékű új sajtüzemi komplexum megépítését a kormány 2 milliárd forinttal támogatta. Az új üzemben évente 19 ezer tonna sajtot lehet előállítani, a fejlesztéssel a cég működése és munkahelyei a következő időszakban is biztosítottak.

(Pénzügyminisztérium)