A kártyákon lévő kedvezményes források felhasználása, továbbá a gazdaság támogatása érdekében a kormány felkéri a SZÉP-kártya szolgáltatókat, hogy értesítsék azon ügyfeleiket, akiknek legalább 50.000 forintnyi, 2022. október 15-e előtt jóváírt juttatás áll rendelkezésre számláján.

2023-ban minden eddiginél magasabb összeget, összesen 445 milliárd forintot töltöttek fel a munkáltatók SZÉP-kártyákra, amely negyedével, azaz több mint 90 milliárd forinttal haladta meg a 2022-ben látott összeget (354,7 milliárd forint).

A 2023-as rekord-feltöltéshez a kormány döntése is hozzájárult. A kormány a családok védelmében ugyanis korábban arról döntött, hogy 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között a munkáltatók az éves – 450.000 forintos – kereten felül a SZÉP-kártyákra egyszeri, legfeljebb 200.000 forint összeget utalhatnak. Az intézkedésnek köszönhetően így 2023-ban 650 ezer forintra emelkedett a rendkívül kedvező adó- és járulékfizetés mellett adható munkavállalói elismerés keretösszege, valamint ebben az időszakban a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló összegeket a családok hidegélelmiszerek vásárlására is felhasználhatták.

2023-ban a kártyabirtokosok összesen több mint 449,4 milliárd forintot költöttek. A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi „alvó pénz” ragadt benn a kártyatulajdonosoknál.

A kártyákon lévő kedvezményes források felhasználása, továbbá a gazdaság támogatása érdekében a kormány felkéri a SZÉP-kártya szolgáltatókat, hogy értesítsék azon ügyfeleiket, akiknek legalább 50.000 forintnyi, 2022. október 15-e előtt jóváírt juttatás áll rendelkezésre számláján.

A kormány 2011-ben azzal a céllal hozta létre a SZÉP-kártyát, mint béren kívüli juttatási formát, hogy a családokat segítve támogassa a munkavállalók rekreációját, valamint a hazai turisztikai- és vendéglátóipart erősítse a kereslet bővítésén és a fogyasztás növelésén keresztül. Ahhoz, hogy a SZÉP Kártya betöltse a neki szánt szerepet, szükség van arra, hogy a családok

éljenek a pihenés, a közös időtöltés lehetőségével és felhasználják a rendelkezésükre álló összegeket.

A kormány célja, hogy 2024-ben helyreállítsa a növekedést, amelynek érdekében 25% felett kell tartani a beruházásokat, a hazai munkaerő-tartalékok mozgósításával tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást, valamint helyre kell állítani a fogyasztást. A SZÉP-kártyákon lévő források felhasználása is ez utóbbihoz járul hozzá.

(Nemzetgazdasági Minisztérium)