A kormány a Magyar Nemzeti Bank inflációs előrejelzéséből indult ki, amikor megállapította a nyugdíjemelés mértékét, ez alapján terveztünk 4,5 százalékkal.  

A novembertől emelt nyugdíj 2022. januárig visszamenőleg jár, és a 13. havi nyugdíjra is érvényes. Ez a harmadik emelés ebben az évben a januári 5 százalék és a júliusi 3,9 százalék után.

November 10-15-e között kapják kézhez a nyugdíjasok az inflációs nyugdíjkiegészítést.

Fotó: kormany.hu

A kormány döntött már az idei nyugdíjprémiumról is: 10 ezer forintot kapnak majd a nyugdíjasok, ugyancsak ez év novemberében.

Az egész Európát sújtó energiaválság és a háborús infláció idején is megőrizzük a nyugdíjak értékét. Mindig kiállunk az idősek érdekeiért és megvédjük a juttatásaikat. Magyarország kormánya 2010-ben szövetséget kötött az idősekkel: visszaépítettük a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat, rendkívüli nyugdíjemelést hajtottunk végre, és fizetjük számukra a nyugdíjprémiumot is.

(kormany.hu)