A miniszter elmondta, hogy első ütemben egy ötezer négyzetméteres gyártócsarnok jön létre, amely évente mintegy 10 ezer tonna, elektromos akkumulátorok gyártáshoz szükséges rézfólia-kapacitással rendelkezik majd. Ez a beruházás a vállalat Magyarországra vonatkozó terveinek első fázisa. Kifejtette: Magyarországon az elektromos autókhoz szükséges akkumulátor gyártása nagy erőkkel zajlik, sőt koreai beruházóknak köszönhetően a világ legnagyobb kapacitásai épültek fel az országban. Az Iljin Materials azért is érkezik az országba, mert a Samsung SDI egyre növeli magyarországi gyártó kapacitását, és szükségük van a vállalat termékeire - tette hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az ilyen típusú vállalatok, mint az Iljin Materials, Magyarország szövetségesei, hiszen miközben az emberek életét és egészségét kell megvédeni, azt is biztosítani kell, hogy Magyarország működőképessége fennmaradjon, ehhez a magyar gazdaságnak kell működnie, amely akkor tud működni, ha az emberek tudnak dolgozni, amelyhez munkahelyekre van szükség. Ezért a mostani időszakban önmagán túlmutató jelentősége van egy-egy új gyár építésének, beruházások Magyarországra hozatalának - mondta. A miniszter emlékeztetett: új világgazdasági korszakba lépünk, amely elementáris erejű versennyel kezdődik, amelyben a beruházások "aranyat érnek", egy olyan versenyben, amelyben minden beruházásért meg kell küzdeni, hiszen a gazdasági kapacitások globális újraelosztása zajlik.

Hozzátette: egyáltalán nem automatikus, hogy a bezárt gyárak újra nyílnak, sőt a nyomás alá került vállalatok egyre másra keresik azokat a helyszíneket, lehetőségeket, ahol az eddigieknél hatékonyabban, gyorsabban, sikeresebben tudnak jelen lenni, illetve belépni. 2019-ben tíz elektromos autóipari beruházás érkezett Magyarországra, az idén a világjárvány ellenére pedig ez már a nyolcadik. Magyarország a világon tizedik helyen áll az elektromos akkumulátorok exportálásában, és ha így folytatódik a beruházások üteme, akkor az első öt közé kerülés is reális cél lehet - fűzte hozzá.

Kim Byoung Chan, az Iljin Materials ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy Magyarország egyre inkább az elektromobolitás központjává válik Európában, és az Iljin Materials csúcstechnológiával szeretne élen járni ebben a növekedésben. A mostani beruházás csak a kezdet, a jövőben az igényeknek és trendeknek megfelelően továbbiakat terveznek - mondta. A vállalat a gödöllői ipari parkba érkezik, és a további teljes gyártó folyamat "idehozásában" gondolkodik, amely a jelenlegi beruházásnak közel tízszerese lehet. Vécsey László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy Gödöllőnek gazdasági szempontból az üzleti park a szíve, amely az idén néhány hónapon belül második jelentős koreai beruházásként üdvözölheti ai Iljin Materialst. A beruházás, illetve a vállalat további tervei jelentősen hozzájárulnak majd a nemzetgazdaság fejlődéséhez. Gödöllőt több szempontból is kiváló választásnak tartja, azon túl, hogy egyetemi város, valamint az üzleti park is lehetőségekben bővelkedik, a szakképzésben is élen járnak - jelezte a képviselő.

(MTI)