Hozzátette, hogy a Modern városok program egyes beruházásai a megyei jogú városokban, a Magyar falu programhoz kapcsolódó fejlesztések pedig vidéken támogatják a beruházásokat, emellett több európai uniós fejlesztési program forrásait is felhasználják a köznevelésben.

Az államtitkár elmondta, hogy 2019-ben az agglomerációban tizenhat iskolát érintő beruházásról született kormányzati döntés: Veresegyházán, Őrbottyánban, Dunaharasztiban 24 osztályos, Kistarcsán, Gyömrőn, Csömörön, Szigethalmon és Kismaroson 16 osztályos, Inárcson, Dunavarsányban, Délegyházán, Sződön, Vácdukán, Tahitótfaluban, Nagykovácsiban és Diósdon pedig 8 osztályos iskolák építését támogatják. Szigetszentmiklóson egy 450 diákot befogadó 16 osztályos iskola épül a szükséges kiszolgáló épületekkel együtt - ismertette.

Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a kormány minden olyan kezdeményezést támogat, amely hozzájárul a gyerekek színvonalas oktatásához, a bennük rejlő tehetség kibontakoztatásához. Hozzátette, hogy az új iskolában minden adott lesz ahhoz, hogy a pedagógusok a tehetséget a felszínre tudják hozni. Az iskola nettó 3,4 milliárd forint állami támogatásból épül, kétszintes 4200 négyzetméteres épület lesz - fűzte hozzá az államtitkár.

Fotó: MTI

Bóna Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a kormány családcentrikus politikájának köszönhetően a "lakossággyarapodás" Szigetszentmiklóst és a térséget országos szinten is kimagaslóan érinti, ami áldás és kötelezettség is egyben. "Meggyőződésem, hogy az igazi kihívást az első becsengetést követő időszak fogja jelenteni" - fogalmazott a képviselő.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta, a szigetszentmiklósi tankerületben van jelenleg a legtöbb oktatási konténer az országban, ezért is fontos, hogy most egy olyan iskola épül itt, amely minden igényt kielégít.

(MTI)