Mára azonban a moratóriumban lévők száma jelentősen lecsökkent, így a Kormány nem hosszabbítja meg a moratórium év végével lejáró hatályát. Szem előtt tartva a családok és a vállalkozások megvédését, a Kormány segítséget nyújt a tartozások visszafizetésében, a törlesztőrészletek ugyanis a moratórium kivezetése után sem emelkedhetnek.
A moratóriumot a Kormány kezdetben 2020 év vége helyett előbb 2021 júniusa, majd októbere végéig hosszabbította meg. A járványhelyzet gazdasági hatásainak enyhülésével párhuzamosan, 2021. novembertől a törlesztési moratórium célzottan, már csak egyes kiemelten sérülékeny társadalmi csoportok (nyugdíjasok, gyermeket váró és nevelő adósok, közfoglalkoztatottak, illetve azok, akiknek a járvány hatására csökkent a jövedelmük), valamint pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozások (árbevételük legalább 25 százalékkal csökkent az előző évhez képest) számára maradt elérhető, amennyiben nyilatkoztak rászorultságuk indokoltságáról előbb 2021. október végéig, majd 2022. július végéig.
Az egyre nagyobb számban kilépő ügyfelek miatt 2022. augusztusra már csak a vállalati hitelek mindössze 1 százaléka, a lakossági hiteleknek pedig csak 3 százaléka vett részt a célzott fizetési moratóriumban, amely azóta tovább csökkent. Döntése során a Kormány mérlegelte, hogy a kamatstop – amely 350 ezer családot és 60 ezer vállalkozást érint – már megfelelő védelemmel szolgál, így az intézkedés fenntartása nem indokolt.
Szem előtt tartva a lakosság és a vállalkozások megvédését, valamint a szankciók okozta gazdasági és inflációs helyzetet, a Kormány következőkről döntött:
(1) jogszabályban garantálja, hogy a moratórium kivezetése ellenére az ügyfelek által fizetendő havi törlesztőrészlet 2023 januárjától ne emelkedhessen a moratóriumban való részvétel során felhalmozódó kamatok és díjak miatt;
(2) továbbá rögzíti, hogy a tartozás visszafizetése a futamidő meghosszabbításával valósulhat meg.
A Kormány továbbra is mindent megtesz a családok és a vállalkozások megvédése érdekében, már 11 intézkedésből áll a szankciók elleni védelmi vonal. Támogatjuk az energiaintenzív vállalkozásokat, Gyármentő Programot hirdettünk, rendkívül kedvezményes hiteleket biztosítunk a Széchenyi Kártya Programon keresztül, továbbá a kkv-kra is kiterjesztettük a kamatstopot. A családokat pedig a rezsicsökkentés, a kamatstop, az élelmiszerárstop és a diákhitelekre kiterjesztett kamatstop védi.