Mostanáig több mint 10 ezer 25 év alatti regisztrált álláskereső elhelyezkedéséhez igényeltek segítséget a Vállalkozások munkaerő támogatása programban – közölte Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, eddig összesen 19 ezer munkavállaló felvételéhez kértek mintegy 10 milliárd forint támogatást a cégek. 

A kormány június elsejétől még szélesebb kör számára tette elérhetővé a Vállalkozások munkaerő támogatását, amely a fiatal álláskeresők mellett már minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső foglalkoztatása után igényelhető. A tavaly októberben elindított program a feltételek könnyítésével még népszerűbbé vált. Majdnem minden második kérelem nyáron érkezett be, júniusban és júliusban 5 milliárd forint támogatást igényeltek a munkaadók. 

A Vállalkozások munkaerő támogatásának mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén havonta a bérköltség – vagyis a bruttó munkabér és szociális hozzájárulási adó – fele, de legfeljebb 100 ezer forint lehet. A foglalkoztatók a korábbi öt hónap helyett fél évig kaphatják az összesen így akár 600 ezer forintot elérő támogatást. 

Bodó Sándor kifejtette: „Magyarország 2021 első negyedévében a legjobb foglalkoztatási adatot produkálta a rendszerváltoztatás óta. Az Eurostat által összesített mutatók szerinti 77,7 százalékos hazai foglalkoztatási szint közel hat százalékponttal múlja felül az Európai Unió átlagát. A tavaly júniusi csúcs óta több mint 110 ezer fővel csökkent, a gazdaság újraindulásával pedig még tovább mérséklődhet a regisztrált álláskeresők száma. A 15-24 évesek közül 272 ezren dolgoznak, többen, mint egy évvel ezelőtt. A fiatalok 2010 előtt 30 százalékhoz közelítő munkanélküliségi rátáját mára kevesebb, mint a felére szorítottuk vissza.”

A Vállalkozások munkaerő támogatására folyamatosan lehet jelentkezni a helyileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A részletes feltételek és dokumentáció a munka.hu honlapon érhető el.

 

(ITM)