Orbán Viktor interjúja a tv2 „Tények” című műsorában

Gönczi Gábor: Tisztelettel köszöntöm a Tények stúdiójában Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Köszönjük, hogy eljött hozzánk!

Jó estét kívánok, és köszönöm, hogy itt lehetek.

Elnök úr, a háborúellenes gyűlések egyik legfontosabb feladata az volt, ahogy láttuk, hogy elmagyarázzuk, elmagyarázzák, hogy mi kell feltétlenül ahhoz, hogy Magyarország megússza a háborút, és soha ne is keveredjen bele. Most a legutolsóra néhány nappal ezelőtt azzal a jó hírrel, mondjuk úgy, jó hírrel jött, hogy a közvetlen életveszélyt elkerültük. Mit jelent az, hogy közvetlen életveszély? És mit jelent az, hogy elkerültük?

A háborúellenes gyűléseket azért tartjuk, hogy együtt tudjunk gondolkodni arról a jelenségről, amivel nem találkoztunk hosszú-hosszú évtizedek óta. Ez pedig az, hogy Európát háború fenyegeti. Egyáltalán: ezt gondoljuk végig, értsük meg, és készüljünk fel arra, hogy hogyan álljunk ellent egy olyan eseménynek, amely behúzna, beszippantana bennünket ebbe a háborúba. És nekem ez egy lehetőséget ad arra, hogy nagy nyilvánosság előtt elmagyarázzam azt, ami egyébként az ajtók mögött szokott történni a brüsszeli tárgyalótermekben, hogy hogyan is zajlik ez az európai készülődés a háborúra, mi fenyegeti Magyarországot, mit kell nekem tennem, hogyan kell érvelni, hogyan kell ravaszul manőverezni, hogy a végén mi ki tudjunk maradni a háború éppen soron következő lépéséből. Most Brüsszelben a hétvégén valóban egy haditanácsot tartottak az európai vezetők. Nem nevezném politikai tanácskozásnak, mert a hozzászólók 90 százaléka arról beszélt, hogy hogyan győzzük le Oroszországot.

Ez ijesztően hangzik. Ugye, évek óta beszélünk már a háborúról, de miért van ez most, hogy’ kerültünk ennyire közel hozzá? Meg miért mondjuk azt, hogy volt közvetlen életveszély?

Azért kerültünk hozzá közel, mert az Egyesült Államokban Donald Trump nyerte a választásokat, és ő januárban hivatalba is lépett. Ugye, le akarták lőni, meg be akarták zárni, minden volt itt, de nem tudták megakadályozni, végül is ő lett az Egyesült Államok hivatalba lépett elnöke. És ő pontosan azt csinálja, amit meghirdetett, csak addig senki nem vette komolyan. Megmondta, hogy mindent meg fog tenni a béke érdekében. És miután az európaiak háborút akarnak, az amerikaiak meg békét, ezért az amerikaiak, mint visszatartó erő gyakorlatilag kikerültek az európai politikából. Egy ellentét jött létre az Egyesült Államok és Európa között, és az európaiak nyíltan azt mondták, hogy akár Amerika ellenére is, a Trump-féle békekísérletek ellenére is ők folytatják Ukrajna felfegyverzését, finanszírozását, támogatását, sőt most már beszélnek odaküldendő békefenntartó csapatokról is. Korábban elgondolhatatlan volt, hogy a NATO-n belül, ha az USA azt mondja valamire, hogy nem, akkor az mégis megtörténhet. De most ez a helyzet. Tehát egy visszafogó erő eltűnt, és ezért vagyunk egyre közelebb ahhoz a pillanathoz, amikor Európa direkt és közvetlen háborúba mehet, még az Egyesült Államok ellenére is Oroszországgal szemben. Ehhez olyan közel vagyunk, amit a magyar közvélemény nem tud elképzelni, és a háborúellenes gyűlések valók arra, hogy ennek a veszélynek a közvetlenségét megérthessék és megtapasztalhassák.

Felmerült nemrég ez a rettenetes elmélet az orosz, zárolt orosz vagyonnal kapcsolatban, és, ugye, most azzal a hírrel jött haza Brüsszelből, hogy na, ezt végül is sikerült a polc alá tenni.

Igen, ez egy német haditerv volt, ami arról szól, hogy van Oroszország tulajdonában 230 milliárd eurónyi olyan vagyon, ami Nyugat-Európában van, ezt devizatartaléknak nevezik, és ezt befagyasztották, lefogták ezt a pénzt, nem adják vissza Oroszországnak. És a német ötlet az volt, hogy ezt a pénzt vegyük el, és adjuk oda Ukrajnának. Tehát van két háborúzó fél, jön kívülről egy harmadik fél – ezek vagyunk mi –, az egyik háborúzó féltől elvesz egy hatalmas összeget, majd odaadja az ellenségének, akkor miközöttünk és akitől a pénzt elvettük – ez Oroszország –, vajon milyen viszony jön létre? Abban a pillanatban benne vagyunk egy ellenséges helyzetben, és Oroszországnak nyílt ellenségeivé válunk, amit az oroszok nem fognak szó nélkül hagyni, és már benne is vagyunk a háborúban. Ezt kellett elhárítani. Nem én hárítottam el, tehát kétségkívül én is…

Ön egyike volt azoknak, aki előtte is azt mondták, hogy ezt nem szabad.

…hozzátettem… Igen, igen, hozzátettem a magamét, és igazam is volt, de tudja, az igazság időnként kevés ahhoz, hogy valamit elhárítson az ember, mert ahhoz erő kell. És itt a döntő lökést végül is a brüsszeli, vagyis a belga miniszterelnök hősies kiállása jelentette, aki többnapos gyomrozás ellenére is férfiasan állta a küzdelmet, és nemet mondott a németeknek. És miután ez a helyzet kialakult, létrejött ez a konfliktus, itt végül is az olaszok és a franciák úgy döntöttek, hogy nem lehet Belgiumot magára hagyni, és így a németek egyedül maradtak a javaslatukkal.

De végső soron az történt, amit Ön előre megmondott, hogy minek kéne történnie.

Igen, most nekem nem az volt a dolgom, hogy ilyen huszárosan lovagoljak elől, hanem mint egy öreg pók, ott, hátul szövögettem a szálakat, amíg a végén aztán többek közös akaratának eredményeképpen ez a helyzet előállt.

De végül is akkor tehát ez a mostani közvetlen életveszély elhárult, de aztán jött a következő elmélet, hogy akkor vegyen fel az Európai Unió egy óriási hitelt, és azt adja oda Ukrajnának, tehát végső soron mégiscsak szeretne valamit adni Ukrajnának, hogy maradjon a háború.

Igen. Az irány nem változott. Igen, most egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el, mert az unió szlovák, cseh és magyar országait leszámítva minden más tagállama a háború felé mozdul, arra tart, csak nem ugrott, hanem csak mozog ebbe az irányba. És úgy döntöttek, hogy Ukrajnának ugyan nem adják oda a befagyasztott orosz vagyont, mert abból azonnal háború lenne, meg a belgák tönkremennének két másodperc alatt, mert az orosz válaszlépések leterítenék gazdaságilag Brüsszelt, mármint Belgiumot, és ezért úgy döntöttek, hogy inkább adjunk pénzt Ukrajnának másképpen. És úgy döntöttek, hogy adjunk két évre 90 milliárd eurót Ukrajnának. Igen, csak nincsen az uniónak pénze! Tehát azt kellett megoldanunk, hogyha nincs pénzünk, akkor hogy’ adjunk mégis pénzt? És úgy döntöttek, hogy akkor közösen elmegyünk a bankárokhoz, kérünk tőlük kölcsön, és azt a pénzt odaadjuk Ukrajnának kölcsönbe, miközben tudjuk, hogy az a pénz, amit Ukrajnának adunk kölcsönbe, soha nem jön vissza. Tehát majd a végén nekünk, az uniós tagállamoknak kell helytállni a bankárok felé, hogy a bankárok a pénzükhöz jussanak. Na, most, miután a hitelfelvétel mögé garanciát kell tenni, az volt a kérdés, hogy ki vállalja? És akkor ott a szlovákok, a csehek és a magyarok azt mondták, köszönjük szépen, mi ebben nem vagyunk hajlandóak részt venni. Ha akarjátok, csináljátok, de mi a saját adófizető polgáraink egyetlen adóforintját sem akarjuk betenni egy ilyen kétes kölcsönmanőverbe, és mi ebben nem veszünk részt. És akkor mi ebből kimaradtunk, a többiek meg benne vannak – szerintem – a slamasztikában, pedig ők nem így hívják ezt, hanem egy közös kölcsönben.

Elnök úr, és most túl azon, hogy a magyar családoknak tehát ez nem fog a pénzébe kerülni.

400 milliárdjába került volna egyébként.

Volna.

Igen. 400 milliárd forintot kerestünk, mert ez az az összeg, amivel nem terhelik meg ezek a hitelek a gyerekeink meg az unokáink életét.

Tehát Ön úgy jött haza Brüsszelből, hogy ezt a pénzt mi nem fogjuk kifizetni, és ez már egészen biztos.

Ez faktum.

Túl ezen, van olyan jelentősége is, hogyha ne adj’ Isten, tényleg háború lesz, akkor ez számít, hogy mi ebben nem vagyunk benne?

Először is akármit is, még ha a közvetlen háború előtt akármit is csinálunk, előbb vagy utóbb az oroszok válaszlépéseket fognak tenni, gazdasági válaszlépéseket. Most is tettek már bizonyos válaszlépéseket, például az Oroszországban dolgozó nyugat-európai cégek ott keletkezett profitjukat nem tudják kihozni Oroszországból, hanem egy külön számlára kell ezt az összeget elhelyezniük. Összességében, ha megnézzük, hogy a 27 európai uniós tagállamnak mennyi vagyona van Oroszországban, magáncégeken keresztül mennyi vagyona van Oroszországban, akkor azt kell mondanom, hogy nekünk összességünkben több vagyonunk van Oroszországban, mint amennyi orosz vagyont mi lefoglaltunk Európában. Tehát ha az oroszok elszánják magukat arra, hogy fogják, és a náluk lévő nyugat-európai, ideértve a magyart is, vagyont elveszik, akkor mi azon többet fogunk veszteni, mintha mi vennénk el itt. Csak valamiért a nyugatiak azt gondolják, hogyha itt lefoglaljuk az orosz vagyont, és azt elvesszük, ilyen válaszlépések nem születnek, vagy ha születnek is, akkor az nem az államokat terheli, hanem magáncégeket. És hogyha a magáncégek buknak, buknak. Többször is előkerült, hogy kérünk garanciákat arra, Magyarországnak is nagyon komoly vagyona van Oroszországban, ott működnek nagyon komoly egészségügyi, állategészségügyi, műszertechnológiai, energetikai cégeink, komoly vagyontárgyakkal dolgoznak ma Oroszországban, nekünk elemi érdekünk, hogy ezek a vagyonok, vállalati vagyonok ne vesszenek oda.

Most, hogy ebből a hitelfelvételből kimaradunk, tehát ez a magyar családoknak nem fog pénzébe kerülni, mi a feladat, merthogy azért a háborús veszély nem múlt el, lehet, hogy a közvetlen életveszély elmúlt, de a háborús veszély nem múlt el. Jó, most van karácsony, van egy pár nap, de utána vissza kell menni, és folytatni kell a harcot. Miből is áll ez a harc pontosan?

Igen. Most aki időt nyer, életet nyer, most ebben a szakaszban vagyunk. Az idő itt két dolgot jelent. Az első, hogy folynak amerikai–orosz tárgyalások, és könnyen lehet, hogy az amerikai–orosz tárgyalások Európa ellenzésének fényében is, annak ellenére is sikeresen zárulnak. És akkor az ukránokat is bevonva tűzszünetet, de lehet, hogy tartósabb békét is el lehet érni. Ez az egyik, amiben bizakodhatunk. A másik, hogy a nagy trükk megbukott Nyugat-Európában. A nagy trükk az volt, hogy a nyugatiak azt mondták, hogy nem kerül nektek pénzetekbe ez a háború, mert az orosz vagyonból fogjuk kifizetni. Nemcsak Németországban adták el ezt a cselt, ezt szinte minden nyugat-európai országban.

Eléggé bajban lehetnek.

De most kiderül, hogy ez nem így van. És én azt hiszem, hogy abban az értelemben, aki időt nyer, életet nyer, hogy gyorsuló hangerővel nyilvánul majd meg a következő időszakban a nyugat-európai országok közvéleménye, amelyik ezt nem akarja. Már most is úgy volt Németország, Franciaország esetében, de a többi ország esetében is, hogy a háborúellenesek már mintha többen lettek volna, mint a háborúpártiak. De ez a pénzügyi kockázat, ez a költség, amibe most beleverik magukat a nyugat-európai országok, ez szerintem gyorsan átbillenti a nyugat-európai országok közvéleményét a háborúellenes pozícióba, és ők, az emberek tudják majd visszatartani a vezetőket, a nyugat-európai vezetőket, hogy belemasírozzanak egy háborúba.

Ugye, Önt nem kell visszatartani, hiszen Ön kezdettől fogva ezt mondja, amióta kitört a háború, már másnap azt mondta, aminek lennie kellene, és lennie kell.

Nézze, mi elvesztettünk két világháborút, elment az ország területének kétharmada, a népességünk nagy része, a nyersanyagforrásaink, aztán amikor egy részét visszaszereztük, akkor megint elbuktuk. Miután vesztesek voltunk, ezért a németekkel együtt jóvátétel fizetésére köteleztek bennünket, az megint kivitt innen egy csomó pénzt. Meghalt az első világháborúban meg a második világháborúban együtt vagy’ másfél millió magyar. Bejöttek a szovjetek, a második világháború után azonnal elmenekült 200 ezer magyar, aztán kitelepítettek 200 ezer németet Magyarországról, meg még ’56-ban is elment vagy’ 150-200 ezer, tehát a háború a legrettenetesebb dolog magyar fejjel, ami egyáltalán előjöhet. Tehát a mi reflexeink egy olyan nemzetnek a reflexei, amely két világháborút nagyon súlyos ember- és anyagi veszteségekkel zárt, és tudjuk, hogy hogyan emészti fel évtizedek munkáját, most azon kívül, hogy meghalnak a gyerekek meg az unokák, hogyan emészti fel egy nemzetnek a jövőjét és évtizedek munkáját egy háború. Tehát ez a mi reflexünk. De tőlünk nyugatra valamiért ennél nagyobb biztonságban érzik magukat a vezetők, és nincs az a gyomorból jövő, elemi ösztön, amellyel azonnal nemet mondanának a háborúra, hanem spekulálnak, és akkor egyre több olyan szereplő jön, ez a dolgoknak a lényege, akik, ahogy az idő múlik, a háborúban válnak érdekeltté. Először csak a politikusok ügyeskednek, de aztán megjelenik a hadiipar, merthogy a háborúhoz fegyver kell. Átáll a gazdaság hadigazdaságra, elkezdik termelni az eszközöket és a fegyvereket. Ezen jó profit van, ezen sokan keresnek. Akkor létrejön egy üzleti kör, ami már a fegyverkezés meg a háború fönntartásában érdekelt. Aztán kiderül, hogy nincs pénz a háborúra, akkor föl kell venni a hitelt, megjönnek a bankárok. Azt mondják, hogy mi meg nem akarjuk elbukni a pénzünket. Mikor kapjuk vissza a pénzünket? Ha legyőzitek az ellenséget, ez esetben Oroszországot, és ha az oroszok jóvátételt fizetnek, mint ahogy mi tettük ezt két világháború után. És a bankárok is tolják bele a politikusokat a háborúba. És ugyan elvileg senki nem akar háborút, mindenki tudja, hogy az szörnyű dolog, de valahogy’ olyan tolóerők jönnek létre, hogy a politikusok beletántorognak a háborúba. Pontosan ez történt az első világháborúban. Európának van tapasztalata, amire mi, magyarok élesen emlékszünk, mások sajnos csak homályosan.

Így van, illetve hogy nemcsak az a gyomorból jövő ösztön kell ehhez, hanem annak a felismerése, hogy éppen melyik stációjában tartunk ennek az egész folyamatnak, és ez úgy látszik, hogy ez Magyarországon sem teljesen egyértelmű. Ezért voltak a háborúellenes gyűlések, de, ugye, nemsokára választások jönnek, és egyáltalán nem mindegy az, hogy ezt a filozófiát tovább tudjuk-e vinni.

A következő három-négy hónapban még élesebben rajzolódik majd ki az a választóvonal, amely szerintem is ma a legérvényesebb vagy leginkább erőteljes választóvonal az európai és a magyar politikában. Vannak háborúpártiak, és vannak békepártiak. Európában például a németek háborúpártiak. Az Európai Néppártot a németek vezetik. Az Európai Néppárt frakcióvezetője egyben az Európai Parlament legerősebb vezetője, egy német. A bizottság elnök asszonya egy német. A német kancellár a legnagyobb tagállamot vezeti. Ők mind ugyanahhoz a klubhoz tartoznak, ez az Európai Néppárt. Ez a háborús párt. Ennek van magyarországi lába, mert a Tisza ehhez a párthoz tartozik. A Tisza egy háborús párt. A másik oldalon vagyunk Brüsszelben mi, a Patrióták, ott csupa olyan párt van minden országból, akik békét akarnak. Tehát Magyarországon a Tisza a háborús párt, a Fidesz–KDNP a békepárt. Európában az Európai Néppárt a háborús párt, a Patrióták pedig a békepárt. Ez a szerkezete ma az európai politikának.

De, Elnök úr, akkor ezt lefordítom egyébként. Ez akkor élet-halál kérdése.

Igen, hogyha ezt még racionálisabban akarom mondani, akkor úgy fogalmaznék, hogy az európaiak bejelentették, a háborús párt, amely többségben van, bejelentette, hogy Európának 2030-ig készen kell állni arra, hogy megvív egy háborút Oroszországgal. Ha ez így van, márpedig most ez még így van, akkor a várható háború előtti utolsó magyar parlamenti választás 2026-ban lesz Magyarországon. Ez lesz a háború előtti utolsó választás. Ezért ennek a választásnak a háború vagy a béke a kérdése.

Ez nagyon-nagyon rosszul hangzik.

Nem, ez jól hangzik. Ez jól hangzik, mert Magyarországon a békepártiak vannak többségben, Magyarországon békepárti kormány van, Magyarország legnagyobb politikai ereje a Fidesz és a KDNP, van nemzetközi háttere ennek a politikai tábornak Európában, ez a Patrióták, ennek van egy szövetségese Amerikában, aki szintén békepárti, és mi nem fogjuk hagyni, hogy beletoljanak bennünket a háborúba. Ez nem rossz hír, a helyzet rossz, de a magyar hír jó.

Valóban így van. Miniszterelnök úr, lezárásként, hogy ezt a háborús tematikát egy picikét elhagyjuk: van arra bármilyen számítás, hogy mennyibe került nekünk, magyaroknak eddig ez a háború, és hogyha nincs jó helyen az eszünk meg a lelkünk meg a fejünk, akkor ez mennyibe kerülhet még?

Vannak erre becslések, olyan 20 milliárd eurót mondanak a szakemberek, ez nagyjából egy reális becslésnek tűnik. De egy háborúban mindent visz a víz, akkor minden odavan. Tehát lehet kalkulálni, hogyha kis háború, kis veszteség, ha nagy háború, nagy veszteség, de a magyar történelem nem ezt mutatja. Azt mutatja, hogyha háború van, mindent elvisz a víz, úgyhogy nekünk muszáj lehorgonyoznunk a béke mellett. De jobb esélyünk van, mint volt az első világháborúban, és jobb esélyünk van, mint amilyen volt a második világháborúban. A magam személye szempontjából vagy magam nézőpontjából is mondom ezt: Tisza István akart kimaradni az első világháborúból, a magyar miniszterelnök, nem sikerült neki. Bécs beletolta Tisza Istvánt a háborúba meg az ő kormányát. Horthy Miklós is ki akart maradni a háborúból, nem sikerült neki, beletolták a németek a háborúba. Nekünk és nekem sikerülni fog, én erről meg vagyok győződve.

Ez így legyen, Miniszterelnök úr! Miközben, ugye, a kormány vívta a csatáját kint, Brüsszelben, vívta a csatáját, ugye, itthon is. És sokat emlegettük azt, hogy a 2025-ös év bármennyire is nehéz volt odakint, itthon egy adóforradalmat sikerült véghezvinni, amit megéreztek a magyar családok, a magyar vállalkozások. És rengeteg olyan lehetőséghez jutottak a fiatalok, az idősek, a dolgozni vágyók, amilyen korábban sosem volt, egészen egyedülálló, tehát erre mondtuk azt, hogy adóforradalom. Mik voltak a legfontosabb vívmányok?

Nézze, ugye, ezen rengeteget kellett kotlanom, ha szabad így fogalmazni, tehát fél évig ültünk ezen. Az én tervem az volt, hogy már az év elején megindítjuk azokat az intézkedéseket, amiket erre az évre terveztünk, abból kiindulva, hogy megjön az amerikai új elnök, és egy lendülettel maga mögé tudja állítani az európaiakat, és az első negyedévben meglesz a béke. Ez nem történt meg. Most sincsen béke. Tehát nekünk azzal a történelmi dilemmával kellett szembesülnünk, gazdaságtörténeti dilemmával, hogy miközben a háború továbbra is meg a szankciók, amiket Brüsszel alkalmaz továbbra is, blokkolja az egész európai, benne a magyar gazdaságot, tehát 1 százalék környéki növekedés lehet maximum, ilyen kilátások mellett szabad-e megindítani azokat a programokat, amelyek béke idején teljesen természetesek lennének. És fél év után jutottunk oda, hogy be lehet vállalni, lehet vállalni azt a kockázatot, hogy ezeket a programokat megindítjuk. Azért mégiscsak elsőotthon-teremtési hitelt indítottunk fix 3 százalékkal a fiataloknak. Kis- és középvállalkozóknak 3 százalékos fix kamatozású hitelt adtunk. A családoknak a gyerekek után járó adókedvezményt két lépésben megdupláztuk. Elindítottuk a 14. havi nyugdíjat, amelynek az első heti részletét a következő év elején ki is fogjuk fizetni. A két- és háromgyermekes édesanyák élethosszig szja-adómentességet kaptak, ami példátlan az egész világban. A gyedet adómentessé tettük. És a végén még a kereskedelmi kamarával is meg tudtunk állapodni egy 90 milliárd forint értékű kis- és középvállalkozói adócsökkentési csomagról vagy akciótervről. Tehát azt kell mondanom, hogy, ugye, nem tudtuk azonnal megindítani ezeket a dolgokat, de az év végére, mostanra lényegében minden program megindult, dacára annak, hogy futunk egy kockázatot, mert háborúra való készülődésnél csak mi teszünk ilyesmit, háborúra készülődős korszakban csak mi teszünk ilyet. Nézze a nyugat-európaiakat, ott nem ezt csinálják, hanem átállnak a hadigazdálkodásra. Tehát a meghirdetett brüsszeli gazdaságpolitika arról szól, hogy átállunk hadigazdálkodásra. Magyarország az ellenkezőjét csinálja. Az idő majd eldönti, hogy ki döntött jól.

Igen, rengeteg kritikusa van, ugye ennek…

Nem véletlenül.

…hogy ez hogyan lesz majd fenntartható, és, ugye, láttuk a Tisza adótervezeti csomagját, tulajdonképpen ez az összesnek a kivonása látható benne.

Nézze, az a másik út. Tehát az a csomag, a Tiszának a csomagja, programja pont az, amit a brüsszeliek csinálnak. Tehát aki azt hiszi, hogy az a jó, amit Brüsszelben csinálnak, annak föltétlenül a Tisza Pártra kell szavaznia, mert a Tisza programja Brüsszelnek a programja. Mi meg annak az ellenkezőjét csináljuk. Még egyszer mondom, én nem állítom azt, hogy nem lehet valami logikus érvelést tenni egy nagyon durva, Tisza-féle megszorító csomag mögé. De az azt jelenti, hogy akkor hadigazdálkodásra állunk át. Akkor nincsen 14. havi nyugdíj, sőt 13. havi sincsen, akkor nincs családtámogatási rendszer, nincs a fiataloknak elsőotthon-teremtés, nincs a kis- és középvállalkozóknak fix 3 százalék, akkor ez mind nincsen, az egy másik világ. De szerintem erre a brüsszeli útra nem szabad rálépnie Magyarországnak, a saját, magyar úton kell maradni, és szerintem ez az út járható, még ha a másik oldalnak igaza van abban, hogy vannak nehéz szakmai kérdések, amiket a magyar gazdaságpolitika útján járva meg kell majd válaszolni. De hát az élet ilyen, majd meg fogjuk őket válaszolni.

És nagyon érdekes, mert, ugye, van még egy harmadik front is, tehát, ugye, van a külföld, hogy a háború kint tartása, van, ugye, ez a rengeteg új lehetőség, és mellette van egy rezsicsökkentésünk is, amit szintén tulajdonképpen mindenki támad külföldről, belföldről, mindenhonnan, az is egy másik aspektus, hogy azt hogyan kellene csinálni.

Az egy nagyon nehéz ügy. Ugye, arról van szó, hogy az amerikaiak szankció alá helyezték azokat a cégeket, akik orosz olajat és gázt vásárolnak. Nekem el kellett intéznem azt Washingtonban, hogy az elnök ezt vonja vissza. Kötöttem is vele egy megállapodást, amíg ő az elnök ott, amíg a miniszterelnök meg én vagyok itt, addig ez a megállapodás él. Mind a ketten abban reménykedünk, hogy örökké élünk, zárójel bezárva. A másik dolog, hogy az oroszokkal meg kellett állapodnunk arról, hogy bár csapások, katonai csapások érik az orosz energetikai létesítményeket, az a mennyiségű gáz és olaj, amit mi akarunk, vagy le vagyunk szerződve, az, hogy meg fogjuk kapni. Erre kaptunk egy garanciát. Utána el kellett menni Isztambulba, és meg kellett egyezni a török elnökkel, hogy az Oroszországból a Törökországon át déli irányba – az ukránokat ki kell kerülni – érkező gázt a törökök tovább tolják, nyomják a csőrendszeren keresztül, és az megérkezik Magyarországra. Ezt is megcsináltuk.

Ez egy összetett történet volt.

Ilyen ez. A mi szakmánknak vannak szépségei is, intellektuális meg külpolitikai szépségei is. Összeraktuk végül Szijjártó Péter miniszter úrral azokat a pozíciókat, amelyekkel ki tudtuk tárgyalni mind a három fővárosban azt, ami Magyarországnak kell. Úgyhogy azt kell mondanom, hogy a következő évekre Európa legolcsóbb rezsijét, amit a magyarok fizetnek, tudjuk garantálni – ha ez a kormány marad, mert van egy másik fölfogás is. A Tisza és Brüsszel együtt azt mondják, hogy nem szabad ilyen rezsitámogatási rendszert csinálni. Ők azt mondják, hogy ez nem jó, humbug, mondanak mindenféléket, eltéríti az árakat a piaci áraktól, ez igaz, de az emberek javára téríti el, és ők azt gondolják, hogy vissza kell térni a piaci árakhoz meg ahhoz, ami Nyugat-Európában van, és a magyar embereknek is magasabb rezsit kell fizetni. Én értem az e mögött meghúzódó logikát, de szerintem, még ha ez papíron valami elméletből le is vezethető, a valóságban megöl bennünket, tehát nem szabad ilyet csinálni.

Elnök úr, valamelyik háborúellenes gyűlésen hallottam, amikor mondta azt, hogy, ugye, Ön arra vállalkozott, hogy ne kicsik és szegények legyünk, hanem nagyok és gazdagok. Hol járunk ennek a tervnek a megvalósításában?

Több mint fele mögöttünk van, ez a jó hír. Tehát az első világháború után, amikor véget ért a Szent István-i Magyarország, nem is véget ért, véget vetettek neki, akkor az ellenségeink ránk kényszerítettek egy békét. És a mögött az a szándék húzódott meg, hogy a magyarok, akik addig egyébként nagyok voltak és gazdagok a monarchiában, legyenek innentől fogva kicsik és szegények. Most szerintem minden kormány azóta szinte adottságként fogadta el, hogy egy ilyen ítélet született, és próbált ezzel együtt élni vagy túlélni. Én ezt sosem fogadom el, persze nemzetközi jogilag minden ilyen szerzés kötelező, az első világháború után is meg a második világháború után is kötelező. Nem akarjuk fölforgatni a nemzetközi rendet, de azt akarjuk, hogy Magyarország nagy legyen, legyen oka önbecsülésre, legyen oka dicsőségre, egy tiszteletet kiváltó, nagy nemzet vagyunk, és ez legyen nyilvánvaló az egész világ számára, és közben legyenek nagy gazdasági sikereink, amik nemcsak nemzetgazdasági szinten jók, hanem a magyar családokat is gazdagítják, és a magyarok legyenek gazdagok, legyünk szerényebbek: legyenek jómódúak. Én erre vállalkoztam. Ehhez föl kellett rúgni jó néhány tabut, teljesen új adórendszert kellett bevezetni, a családokat kellett a középpontba állítani, az IMF-et haza kellett küldeni, a nagy multikat be kellett vonni a közteherviselésbe, és még nagyon sok munkánk van, hogy elérjünk oda, hogy valóban azt mondhassuk, hogy a magyarok egy jómódú családokból álló nemzet. Ma átadtunk egy újabb autópálya-szakaszt, fogunk még építeni sok száz kilométer autóutat, autópályát, megkezdődnek hatalmas, nagy vasútépítési munkálatok. A családoknak az adómentességet több lépésben, most a kétgyerekesek 40 év alatt, aztán a kétgyerekesek 50, szóval ezeket is mind be fogjuk vezetni. Most 15 ezernél vagyunk az elsőotthon-teremtési szerződéseknél, ezt föl fogjuk futtatni messze 100 ezer fölé. Tehát úgy érzem, hogy Magyarország dacára annak, hogy nagyon nehéz nemzetközi környezetben van, jó okkal választhat egy olyan útvonalat, hogy nem akarja föladni azt az álmát, hogy nem egyszerűen csak ügyesen akar kormányozni, hanem dimenziót akar váltani, és a XX. század elvesztése után meg akarja nyerni a XXI. századot. Eltelt már a XXI.-ből 25 év. Nincs vesztegetni való időnk.

Miniszterelnök úr, néhány nap választ el, két nap múlva itt a karácsony, Jézuska megérkezik. Amikor Ön gyerek volt, akkor mit szeretett ebben a legjobban a karácsonyban?

A narancsot, ugyanis az nem volt. Narancs csak és kizárólag karácsonykor volt, és ezért az én fejemben gyerekkorom óta, de már így is fogok meghalni valószínűleg, az én fejemben a karácsony a narancsillattal kapcsolódik össze.

És mit szeret most a legjobban?

Most azt, hogy hazajönnek a gyerekek. Ugye, nekünk öt gyerekünk van, mindenki elment. Képzelje el, hogy ház…

Kirepültek.

…ahol heten voltunk, alig lehetett elférni, zaj, ricsaj, egyszer csak ketten maradtunk a feleségemmel. És csak két olyan eset van az évben, két olyan időpont, amikor hirtelen minden úgy lesz, mint régen volt: húsvétkor meg karácsonykor, mert hazajönnek a gyerekek.

Tehát sikerül ezt megvalósítani. Még egy utolsó mondat, Miniszterelnök úr. Mit üzen a magyar családoknak így, karácsonyra? Mit tegyünk oda a fa alá, mint vezérgondolatot így, az év vége felé?

Békesség. Békesség, azt javaslom, hogy azt értsük meg, amit az Írásból is tanulunk, hogy „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” Ennek a mondatnak azt a részét tartom most fontosnak, hogy magunkat is szeretni kell. De az önszeretet nem önimádat, az önszeretet olyasmi, hogy megbecsüljük azt, amit elértünk. Tehát én azt javaslom a magyaroknak, hogy azt tanulják meg, azt erősítsék magukban, hogy vannak dolgok, amiket elértek, és amiket elértünk, azt meg kell becsülnünk, azok a mi sikereink. Egy jó házasság siker, egy új ház siker, egy gyerek, akit sikerül jól fölnevelni, az siker. Egy barát, akit meg tudtunk tartani, ezek mind sikerek. Tehát azt akarom, hogy a magyarok egy kicsit ebből a vesztes XX. század után győztesként tudjanak magukra tekinteni, és azt, amit elértek az életben, azt ne becsüljék le, hanem értékeljék, hogy micsoda nagyszerű dolgokra voltak képesek a saját személyes életükben is. Ha ezt végig tudják gondolni, szépen, nyugodtan meg tudják beszélni a fa alatt, akkor lesz békesség, és ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban.

Miniszterelnök úr, köszönjük szépen az interjút, és áldott karácsonyt kívánunk!

Én is azt kívánom Önöknek!