Orbán Viktor sajtónyilatkozata a Magyar Kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozási adócsökkentési megállapodásának aláírásakor

Kovács Zoltán: Jó napot kívánok, Hölgyeim és Uraim, tisztelettel üdvözlöm Önöket a mai eseményünkön, illetve köszöntöm vendégeinket, melynek keretében Magyarország kormánya és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közötti együttműködési megállapodás adózás területére vonatkozó megújításának aláírására kerül sor. Tisztelettel köszöntöm Orbán Viktor urat, Magyarország miniszterelnökét, Nagy Elek urat, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, minden kedves vendégünket! Elsőként felkérem Nagy Elek urat, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét, hogy tegye meg nyilatkozatát.

Így is jó, csak a fordítottjában egyeztünk meg.

Kovács Zoltán: Akkor csináljuk úgy.

Köszönjük szépen.

Nagy Elek: Na csak ez azért van, mert, ugye, a múltkor hagyományt teremtettünk, hogy Miniszterelnök úr kezd, és ha valami jól sikerül, akkor azon ne változtassunk, ebben maradtunk Miniszterelnök úrral.

Ez az egyik oka. A másik oka pedig, hogy nehéz feladatot kellene megoldanom, nem is biztos, hogy sikerül, mert gyászos hangulatban vagyunk, gyászos hangulatban kellene fontos és jó hírekről beszélni. Ez nem könnyű dolog. Egy nehéz nap reggelén vagyunk. Tegnap este tüdőlövést kapott az egész ország vagy szívinfarktust, de abban maradtunk az elnök úrral ma reggel, amikor találkoztunk, hogy kesergésből nem lehet megélni, meló van, a munkát el kell végezni, és a mai napra ez volt kijelölve, akármi is történt vasárnap délután, hogy hétfőn mi meg fogunk állapodni, mármint a kereskedelmi és iparkamara és a magyar kormány. Tehát miután ez dramaturgiailag egy nehéz helyzet, és én inkább színpadi ember vagyok, mint az elnök úr, ezért aztán azt gondoltam, hogy jobb, ha én kezdem ezt a mai sajtótájékoztatót, a macska rúgja meg.

Tehát először is ennek a megállapodásnak a közegéről szeretnék mondani néhány szót, a kontextusáról, mert a kormány egy nagyon nehéz dilemmával küszködik most már három éve, a háború kezdete óta, és ez a dilemma, ez a nehézség egyre inkább kihívás elé állít bennünket. Ugye, azt mindannyian látjuk, hogy Európa egy háborús állapot felé menetel. Ezt Önök, akik nem ülnek a tárgyalóasztalnál, hanem csak az onnan kijövő híreket hallgatják, is be tudják azonosítani. Egyre durvább a retorika, egyre erőteljesebb háborús retorikával állunk szemben. Most már ott tartunk, hogy olyan kifejezések, hogy háborús gazdaság, azok hétköznapiak az európai politikában, vagy olyan kijelentések, hogy 2030-ra készen kell állni, hogy megvívjunk egy háborút, ezek már nem váltanak ki semmilyen fölajzott érdeklődést, ezek hétköznapi politikai állításokká váltak. Ez a gazdaságpolitikára súlyos következményekkel jár, mert a gazdaságpolitika nemcsak a máról szól, hanem a holnapról is, tudni kell, hogy mire készülünk. Minden gazdaságpolitikának valamilyen terv adja az alapját, és ebben a pillanatban a dolgok úgy állnak, hogy Európában bevallottan egy háborús gazdaság fölépítése a brüsszeli terv. Erről fogadnak el dokumentumokat, erről nyilatkoznak a vezetők. Ugye, ez sok mindent tartalmaz. Önök is ismerik ennek részeként Ukrajna európai uniós tagságát, egy hatalmas ukrán hadsereg fegyverben tartását, egy 800 ezres, egymilliós hadseregről beszélünk, EU-s pénzen, ez magában foglalja a következő hétéves európai uniós költségvetésben a költségvetés 20-25 százalékának Ukrajna felé való átirányítását, tehát számos nagyon súlyos pénzügyi következménye van ennek a gondolkodásmódnak. Most Magyarország azzal a dilemmával szembesül, hogy hogyan reagáljon erre a helyzetre, hogy fogadjuk-e el, hogy Európában egy háborús gazdaságpolitika lesz, Magyarország ebből nem tud kimaradni, illesszük bele magunkat ebbe a keretbe, és próbáljuk kihozni ezen a kereten belül a legtöbbet a lehetőségekből.

A másik opció, ami előttünk van, hogy ezt nem fogadjuk el. Akkor viszont azt a kérdést kell föltennünk, hogy lehetséges-e, hogy miközben az egész Európai Unió egy háborús gazdasági rendszer építése felé tart, mi ebből kimaradunk, és egy másfajta gazdaságpolitikát fogunk építeni, nem egy brüsszelit, hanem, mondjuk, egy nemzetit. Ez a nagy dilemma. Most az igazság az, hogy hiába hozol ebben a tekintetben egy döntést, hogy melyiket választod, miután az események folyamatosan változnak, újra és újra revízió alá kell venni, hogy vajon az alapdöntésed érvényes-e még. Mi hoztunk egy döntést korábban még Nagy Márton gazdasági miniszter úrral, úgy ítéltük meg, hogy Magyarország képes arra, hogy egy brüsszeli háborús gazdaságpolitika helyett egy nemzeti, magyar gazdaságpolitikát építsen, tehát erre van lehetőség. De ezt újra és újra, mindig asztalra kell tenni, hogy érvényes-e még ez az állításunk. Most, amikor a kereskedelmi és iparkamarával az adókérdésekben megállapodtunk, a kormány ezt a kérdést napirendre tette. Erről Nagy Márton miniszter úrral hosszan konzultáltunk, és úgy ítéltük meg, ez a mai megállapodásnak az alapja, hogy lehetséges folytatni azt a gazdaságpolitikát, amely nem a háború felé megy, hanem Magyarország nemzeti gazdasági érdekeit követi. És ezt még akkor is fönntartjuk, hogyha a háború hatása alól nyilvánvalóan nem tudjuk magunkat kihúzni. Van itt, Magyarországon, azt nem is állítanám, hogy szakmai vita, inkább egy politikai civakodás az ügyben, hogy a háború milyen hatással van a gazdaságra. Szerintem épeszű ember nem kérdőjelezi meg azt, hogy a háború rossz hatással van a magyar és az egész Európai Unió gazdaságára, mégis egy háború által blokkolt gazdasági növekedés mellett is – mondja a kormány – ki kell tartanunk, ki lehet tartanunk a saját magunk, nem háborús, nemzeti gazdaságpolitikája mellett. Ez azt jelenti, hogy a korábban kitűzött célokat nem akarjuk föladni. Most itt nem beszélek ezekről a föl nem adott célokról, mert azokat Önök kiolvashatják a költségvetési törvényből meg az időközben nyilvánosságra kerülő kormányzati döntésekből, az adókedvezményekből, az Otthon Startból, a 14. havi nyugdíjból, és így tovább, és így tovább, és így tovább. Ma nem ezért jöttünk össze, hanem azért, hogy arról beszéljünk, hogy mi következik mindebből a magyar vállalkozókra nézve. Ugyanis amikor azt mondjuk, hogy nem akarjuk föladni a célkitűzéseinket, az azt jelenti, azt ígértük a vállalkozóknak, illetve abban állapodtunk meg a vállalkozókkal, hogy a vállalkozók adóterheit csökkenteni fogjuk, és az őket terhelő bürokráciát pedig visszavágjuk. Most ezek a tárgyalások egy nagyon fontos szakaszhoz érkeztek, 11 pontban meg tudtunk állapodni a kereskedelmi és iparkamarával.

Ma azért vagyunk itt, hogy ezt a 11 pontot, amely a mi korábbi vállalásunknak, a vállalkozókat terhelő adók csökkentésének a logikájában készült, most ismertessük Önökkel. Ugye, egy korábbi fontos bejelentést Nagy Elek elnök úrral korábban már tehettem, ez a fix 3 százalékos kamatozású, támogatott hitelről szólt. Az volt az első lépés. Ez most a második, és jönnek majd még később újabbak is. Ebben a mostani, második szakaszban ott vagyunk, hogy a kamara kérésére a becslésünk szerint 80 és 90 milliárd forint közötti adócsökkentési és adóegyszerűsítési megállapodást kötünk. 11 intézkedésről van szó. Ezeket most röviden ismertetni fogom.

Az első az alanyi áfamentesség értékhatárának lépcsőzetes emelése. A kamara kérése az volt, hogy ne csak egy évre vonatkozóan hozzunk döntéseket, ott, ahol lehet, a kiszámíthatóság érdekében, adjunk második és harmadik évre nézve is előrejelzést, illetve állapodjunk meg. Ez azt jelenti, hogy 2026-ban az alanyi áfamentesség értékhatára 20 millió lesz, 2027-ben 22 millió, és 2028-ban 24 millió forint. Ezek növekvő számok, de ezek jó hírek, ez nem a teher növekedését jelenti, hanem az elérhető kedvezményeknek a növekedését.

A második dolog: emeljük az átalányadózók általános költséghányadát. Itt is három évre állapodunk meg, 2026-ban 45 százalékra, 2027-ben 50 százalékra emeljük ezt, a 2028-ról még egyezkedünk.

Harmadik dolog: a főállású egyéni vállalkozóknál csökkentjük a szocho alapot. A mi számításaink szerint ez 140 ezer vállalkozónak mérsékli a havi adóterheit.

A negyedik pont, hogy kiszélesítjük a kisvállalati adóra jogosultak körét. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 4-5 ezer vállalkozó tud belépni ebbe a kedvező körbe. Tehát megismétlem, kiszélesítjük a kisvállalati adóra jogosultak körét. Ez 4-5 ezer vállalkozót, középvállalkozót hoz be a kisvállalkozói kategóriába. Ez előnyökkel jár.

Ötös pont: 100 millió forintos adókedvezménnyel támogatjuk a környezeti károk helyreállítását és a zöldberuházásokat. Ezt, ha lefordítom magyarra, ez azt jelenti, hogyha valaki barnamezős beruházást hajt végre, és ezért környezetterhelést kell csökkenteni, vagy föl kell számolni a korábbi károkat, akkor ennek a költségét leírhatja az adójából. Azt várjuk, hogy a barnamezős fejlesztéseknek ez lendületet ad.

Hatos pont: adókedvezményt adunk a magyar energiaellátóknak az infrastruktúra korszerűsítésére. Vannak nagy profittal dolgozó szegmensei, ágazatai a magyar iparnak, akik magas profitot realizálnak, és őket mindenfajta különadókkal sújtjuk, illetve bevonjuk őket a közteherviselésbe az általános adóterhelésen fölül is. Ugye, ilyenek a bankok, ilyenek a nagy nemzetközi energiaszolgáltatók és a vállalkozók, azonban azt mondják, hogy remek, de ugyanakkor ma már a vállalkozások fejlődésének gátját jelenti, ha nem történnek meg bizonyos energetikai, infrastrukturális beruházások. Ezért a kamara kérésére arra fogjuk ösztönözni a nagy energiaszolgáltató cégeket adókedvezmény segítségével, hogy végezzék el ezeket a beruházásokat, és így segítsék a vállalkozókat. Ez volt a kamara kérése, ezt elfogadtuk, fejlesztéseket remélünk, tehát nagyon reméljük, hogy itt mindenki aszerint fog majd eljárni, ahogy azt az üzleti logika megkívánja, tehát nem a profitjukat fogják növelni, hanem a fejlesztések mértékét fogják emelni az energiaellátók.

Hetedik pont. Megemeljük a kiskereskedelmi adó határsávjait, és ezzel a számításaink szerint 3.500 vállalkozás terheit csökkentjük. Itt kiskereskedelemről van szó, a kulcs marad, a kulcsokhoz nem nyúlunk hozzá, hanem az adónak a határsávjait emeljük meg. Ez kedvezőbb adózást ad 3.500 vállalkozónak.

A nyolcadik megállapodásunk az, hogy fájó szívvel, de elfogadtam, hogy fél évvel eltoljuk az üzemanyagok jövedéki adóemelését. Magyarországon az adórendszer egy érzékeny dolog, az a jó, ha van benne valami rendszerező elv. Nem kell mindig és újra megvívni ugyanazokat a csatákat, hanem lehet tudni, hogy van egy elv, és az be fog következni, például a jövedéki adó emelkedik az infláció mértékével. Ennek január 1-től be kellene következnie. A kamara azt kéri, hogy ez ne következzen be. Én nem tudok eltekinteni attól, hogy ez az elv fönn maradjon, de azt meg tudom tenni, hogy fél évvel ezt most elhalasztjuk, és félévkor ismét leülünk egymással beszélni, és ha még mindig indokolt lesz a kamara kérése, akkor lehet folytatni, de most egyelőre az üzemanyagok jövedékiadó-emelését fél évvel eltoljuk, elhalasztjuk, kifejezetten a kamara kérdésére. Ez 20 milliárd forint adóbevétel-kiesést jelent egyébként a költségvetés szempontjából.

Kilencedik pont: jelentősen csökkentjük az adminisztrációs terheket, a vállalkozókat terhelő adminisztrációs terheket. Ez azt jelenti, hogy a társasági adóelőleg értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emeljük. Ez 20 ezer céget érint kedvezően.

Tizedik pontként pedig megemeljük a mikrogazdálkodók egyszerűsített beszámolójának értékhatárát 150 millióról 180 millió forintra. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 10 ezer vállalkozás választhat egy egyszerűbb és gyorsabb adminisztrációt.

És végezetül a 11. pontja a megállapodásunknak, hogy 80 ezer egyéni vállalkozó számára egy speciális adminisztrációcsökkentést hajtunk végre. Ez azt jelenti, hogy az ő esetükben a NAV automatikusan elvégzi a biztosítottak bejelentését, és negyedévesre csökken a szocho- és járulékbevallás gyakorisága. Hogy ez pontosan mit is jelent, és miért olyan fontos, azt a kamara elnöke majd el fogja Önöknek mondani.

80-90 milliárd forintról beszélünk többletkiadásként, ennek a forrása a megemelt bankadó. Lesz egy vita, úgy látom, egyre inkább a magyar gazdaságpolitikában. Ez egy értelmes vita, tehát nem szeretném lesöpörni ezt a vitát, ez a vita arról szól, hogy terhelhető-e még a bankadó, és ha igen, milyen mértékig, és mi legyen az arány a terhek tekintetében a termelő iparágak adóztatása és a pénzügyi szektor adóztatása között. És mi természetesen ismerjük a modern közgazdaságtan alapvetéseit, és egy jól működő, stabil bankrendszer nélkül nem lehet elképzelni semmilyen gazdasági rendszert, de mégis mi azt a lehetőséget keressük, hogy hogyan lehet minél több termelési tevékenységet ösztönözni adókedvezményekkel, és a pénzügyi szektor szempontját fontosnak tartjuk, de csak ez után következő szempontnak tartjuk. Látom, kibontakozik egy másik álláspont is, amely pedig a bankadót akarja csökkenteni, és az így megtakarított, illetve így be nem szedett költségvetési pénzt pedig úgy akarja pótolni, hogy kevesebb támogatást ad a vállalkozásoknak. Tehát két irányzattal szembesülünk majd a jövőben. Az egyik a pénzügyi szektor felől próbál átcsoportosítani a termelési szektor felé, a másikban a termelési szektor felől a pénzügyi szektor felé. Valószínűleg valami értelmes egyensúlyt kell találni, de mi a magunk részéről, miután a teljes foglalkoztatás oldalán állunk, ezért nekünk fontos, hogy munkahelyek legyenek, munkahelyek pedig zömében a termelő- és szolgáltató üzemekben vannak, ezért azok élveznek elsőbbséget.

Nos, végezetül annyit szeretnék még Önöknek mondani, hogy lesznek még ilyen megállapodások reményeink szerint a kamarával. Ugye, mi tudomásul vettük, hogy a kamara egy új pályára lépett, ezt hallhattuk Nagy Elek elnök úrtól, az elmúlt időszakban többször is, ez egy másfajta kamara, mint a korábbi volt, és mi ebben egy lehetőséget látunk. Ugye, a kamara eddig leginkább a gazdaságpolitikai döntésekről szóló konzultációkban vett részt. Ez szerintem jó dolog, és ezt folytatni, sőt erősíteni kell, tehát a kamara vegyen részt a gazdaságpolitika kialakításában. Az elnök úrék most arra is vállalkoznak, hogy a gazdaság irányításában is részt vesznek. Tehát a következő megállapodásunk arról szól majd a reményeink szerint, hogy hogyan tudunk állami gazdaságirányítási feladatokat átadni a kamarának vagy megosztani vele. Erről zajlanak a tárgyalások különböző munkacsoportokban. Nekem meggyőződésem, hogy hosszabb távon, különösen ebben a mostani, zavaros helyzetben az az érdeke a magyar gazdaságnak, hogy a gazdasági kamara mind a gazdaságpolitikai döntésekben, mind pedig a gazdaságirányításban részt vegyen, sőt önálló döntési jogkörökkel is rendelkezzen.

Elnök úrnak megköszönöm az immáron második akciótervről szóló tárgyalást, és annak sikeres lezárását, és várom, hogy a harmadik akciótervről szóló tárgyalásokat is véghez vigyük, és azokról is megállapodhassunk. Hiszem, hogy a magyar gazdaságirányításban a kamara, a kamarai vezetők, a kamarai szakbizottságok részvétele döntő fontosságú lesz, különösen stabilizáló erőt adhat, és erre a következő időszakban Magyarországnak szüksége lesz. Elnök úr, még egyszer köszönöm szépen a megállapodást!