A kormány megkezdte az Európai Unió hatásköreinek átvilágítását

Magyarország kormánya megkezdte az Európai Unió (EU) hatásköreinek szisztematikus átvilágítását Brüsszel lopakodó hatáskörbővítésének feltárása érdekében - jelentette ki az európai ügyekért felelős miniszter kedden Budapesten.

Forrás: MTI

2025. 11. 11.

Bóka János a Nézőpont Intézet "Jogállamiság: szuverenitás és hatáskörtúllépés az Európai Unióban" címmel rendezett konferenciáján közölte: az átvilágítás azért vált szükségessé, mert az Európai Unió részéről ma már általános gyakorlat hatásköreinek lopakodó kiterjesztése, ami már szuverenitási kérdés. Felhívta a figyelmet arra, hogy az EU a hatáskörátruházás elvére épül, vagyis a tagállamok döntik el, mely területeken kívánnak az intézményeken keresztül együttműködni; ha viszont kiveszik ezt a döntést a tagállamok kezéből, akkor a tagállami szuverenitás súlyosan sérül. A hatáskörátvilágítás célja, hogy feltárja ennek a lopakodó hatáskörbővítésnek a gyakorlatát bizonyos kulcsfontosságú területeken, mint például a gazdaságpolitika, az energiapolitika, a migráció, a jogállamiság, illetve az oktatáskultúra és a családpolitika - tette hozzá. A miniszter közölte, vizsgálni fogják, hogy ezeken a területeken optimális-e a hatáskörök megosztása a tagállamok és az EU között. Arra is keresik a választ, hogy a gyakorlatban miért nem működnek a tagállami hatásköröket védő uniós eszközök, és hogyan lehetne olyan megoldásokat bevezetni, amelyek valóban megvédik a tagállami szuverenitást. Az EU politikai mítosza, hogy az egységfolyamat állandó mélyülése szükségszerű és az intézményrendszer működésébe kódolt, és akik ezt kifogásolják, azok az integráció lényegét kérdőjelezik meg - mondta Bóka János. A szuverenista álláspont szerint viszont - folytatta - a tagállamok az integráció jövőjének az urai. Ugyanis a tagállamok az EU-t azzal a céllal hozták létre és működtetik, hogy bizonyos hatásköröket közösen, vagy uniós intézményeken keresztül gyakoroljanak ott, ahol az önálló tagállami fellépés nem elég hatékony. Mint mondta, a tagállamok a szuverenitás kizárólagos hordozói, így egyedül a tagállamok dönthetnek arról, mely hatásköreiket kívánják közösen gyakorolni. A miniszter szerint az európai együttműködés alapját jelentő tolerancia összeegyeztethetetlen az európai birodalomépítéssel, az európai intézmények viszont kirekesztik mindazokat, akik ellentmondanak. Az EU példátlan hatáskörbővítést hajtott végre a jogállamiságra hivatkozva, amelyet nyílt politikai nyomásgyakorlásra használ fel a kettős mérce szemérmetlen alkalmazásával - emelte ki. Ennek eszközrendszerét alkotja az Európai Tanács jogállamisági párbeszéde, a bizottság éves jogállamisági jelentése, az igazságügyi eredménytábla, a kondicionalitási rendelet, a kohéziós források esetében alkalmazott horizontális feljogosító feltételek rendszere és a 7-es cikkes eljárás. Továbbá zajlik a következő hétéves költségvetési keretterv tárgyalása, ahol a jogállamisági feltételek mentén egy tagállam gyakorlatilag valamennyi uniós forrástól elzárható lenne a bizottság teljesen önkényes döntése alapján - sorolta. A politikus szerint ebben a helyzetben az európai együttműködés kritikus ponthoz érkezett. "Ha nem tudjuk meghúzni a határvonalat tagállami és uniós hatáskörök között (...), ha nem tudjuk megvédeni a tagállamok szuverenitását, akkor a föderalisták terve valóban megvalósul, az Európai Egyesült Államok lesz az európai integráció folyamatának törvényszerű és elkerülhetetlen eredménye" - fogalmazott. "Magyarország nemzeti és szuverén kormánya ezt a folyamatot nem nézheti ölbe tett kézzel. A célunk az, hogy visszavegyük az irányítást az európai együttműködés felett. A célunk az, hogy beváltsuk azt az ígéretet, amit a nemzetek Európája jelent, az, hogy együtt erősebbek lehetünk, mint külön-külön, de együtt is megmaradhatunk annak, akik vagyunk" - mondta Bóka János. Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a tanácskozáson azt mondta: a magyar kormány megoldási javaslata lehet a lopakodó hatáskörbővítés megakadályozására egy európai hatásköri bíróság felállítása. Ugyanis az Európai Unió Bírósága az uniós intézmények hatásköreit védi, ám a tagállamok hatásköreinek védelmét szolgáló szervezet nem működik az EU-ban. Az erre vonatkozó szabályozást szívesen kidolgozza a magyar kormány. Továbbá az Országgyűlésnek meg kellene határoznia egy negatív hatásköri listát, a nemzeti hatáskörök jegyzékét - tette hozzá A politikus aggályosnak nevezte, hogy az uniós hatáskörrel nem rendelkező Európa Tanács mellett működő Velencei Bizottság ajánlásai rendre visszaköszönnek az EU hivatalos dokumentumaiban. Ugyanakkor a kettős mérce példájaként említette, hogy miközben a magyar jogalkotástól az Országos Bírói Tanács megerősítését követelték a feltételességi mechanizmus keretében, az unió öt országában, például Ausztriában és Németországban nincs is a bíráknak önigazgatási szervezete. Ezért ezek az államok nem is tagjai az Európai Igazságszolgáltatási Tanácsok Hálózatának. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője arról szólt, hogy az intézet az idén immár második alkalommal készítette el az EU jogállamiságáról szóló jelentést, amelyben összefoglalták az intézményrendszer problémáit. Ezek a finanszírozási struktúrák, a következmények nélküli korrupció, egyes politikai pártok diszkriminálása, illetve hogy a nem kormányzati szervezetek (NGO) minden szerződéses felhatalmazás nélkül befolyást gyakorolnak az uniós döntéshozatalra. A tanácskozáson Boros Bánk Levente a Nézőpont politikai elemzési igazgatója panelbeszélgetést folytatott Szilágyi János Edével a Közép-Európai Akadémia stratégiai igazgatójával és Zemplényi Lilivel a Nézőpont uniós szakértőjével.