20 év alatt 300 ezer diák részesült az Útravaló Ösztöndíjban

Az elmúlt húsz évben több mint 300 ezer hátrányos helyzetű fiatal részesült az Útravaló Ösztöndíjprogram támogatásában, amely az általános iskolától egészen az egyetemig segíti a diákokat a tanulásban és a továbbtanulásban – mondta Sztojka Attila, társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára a program fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett szakmai konferencián.
Az államtitkár kiemelte: az Útravaló célja a társadalmi mobilitás erősítése és az életben való boldogulás elősegítése. „Egy olyan országnak lehet jövője, amely figyel a fiataljaira, a tehetséges és szorgalmas diákokra. Azt szeretnénk, hogy Magyarország a lehetőségek országa legyen – ahol mindegy, hol születik egy gyermek, ugyanazok az esélyei legyenek az életben” – fogalmazott Sztojka Attila.
Az államtitkár emlékeztetett: a program 2005-ös indulása óta jelentős változáson ment keresztül. „2010 előtt még inkább segélyezési jellegű támogatásként működött, hiszen az ösztöndíj elnyerése nem függött a tanulmányi eredményektől. 2013 óta azonban sávossá vált a rendszer: minél jobban tanul egy fiatal, annál magasabb ösztöndíjban részesül. Ez a változtatás mérhető javulást hozott a tanulmányi teljesítményben is” – hangsúlyozta.
Az idei tanévben több mint tízezer diák kap támogatást, a programra a kormány csaknem hárommilliárd forintot fordít. A program sikeréhez elengedhetetlenek a mentorok is:
jelenleg 3875 pedagógus segíti a diákokat 733 intézményben. Sztojka Attila szerint az Útravaló nemcsak anyagi segítséget ad, hanem szemléletformáló erővel is bír: példát mutat a fiataloknak arról, hogy a tudásba fektetett munka megtérül. „A tanulás a jövő kulcsa, az Útravaló pedig ennek az ajtónak a kulcscsomója” – fogalmazott az államtitkár.
Az Útravaló Ösztöndíjprogram 2005-ben indult el azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a hátrányos helyzetű, köztük roma fiatalok iskolai sikerességéhez és társadalmi felzárkózásához és esélyteremtéséhez. A program az általános iskola befejezésétől az egyetemi diploma megszerzéséig kíséri a tanulókat, ösztöndíjjal és mentorálással segítve őket az oktatási életút minden szakaszában.
