Orbán Viktor beszéde a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitó eseményén

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kamarai Tagok!

Minél több előadást hallgatok meg, annál inkább nő a mondandóm mennyisége, és ezzel arányosan fogy az Önök türelme. Ezt kell nekem most itt megoldanom. Jó itt Önök között. Máshoz vagyok szokva, nem ilyen előadásokat szoktam hallgatni. Valójában én az Európai Tanács ülésein töltöm időm egy tekintélyes részét, és ott nem ilyen tervekről hallok, nem ilyen tervekről tudok. Ott haditanácsok vannak. Ezért mielőtt köszönetet mondok majd Nagy Elek elnök úrnak, arra kérem Önöket, hogy – fölkészülve az én mondandómra – mindent, amit hallottak, tegyenek zárójelbe. Ne húzzák át, ne dobják ki, de tegyék zárójelbe. Vagy úgy lesz, vagy nem. Erről fogok majd én beszélni.

De előtte szeretnék köszönetet mondani Nagy Elek elnök úrnak, nemcsak azért, mert ilyen remekül vezeti és összehívja és egyben tartja a kamarát, habár ez is egy óriási teljesítmény, mi, akik vezetünk intézményeket, tudjuk, hogy ez milyen nehéz munka, hanem azért szeretnék elsősorban köszönetet mondani, mert találtam egy jó partnert abban a munkában, hogy hogyan tudok, tudunk az állami bürokráciából érdemi hatalmi, ha úgy tetszik, közhatalmi munkát, feladatokat kidelegálni valahova, ahol reményeim szerint jobb döntéseket tudnak hozni, mint magában az állami bürokráciában. És ha jól figyeltem Nagy Elek elnök úr előadását, akkor ez egy aspiráció, ambíció is a kamara részéről, mert az a fejtegetés, amit a kamara köztestület jellegéről mondott, ebbe az irányba mutat. Hiszen attól köztestület, hogy át tud venni az egyébként erre felhatalmazott államtól, államigazgatástól, mindközönségesen bürokráciától olyan feladatokat, amelyekről azt hiszi, hogy jobban meg tudja oldani, mint maga a bürokrácia. Ez nem olyan egyszerű dolog, mint azt Önök talán gondolják. Nem egyszerűen arról van szó, hogy fogunk egy papírlapot, megnézzük, kinek mi a dolga, vonalakat húzunk, hatásköröket határolunk el, és utána az élet e szerint alakul, hanem fordítva van: a magyar államigazgatás, de szerintem ez nemcsak a magyar, hanem minden bürokrácia szociológiai sajátossága, alapvetően semmilyen feladatot nem akar átadni. Két okból. Először is, mert azt gondolja, hogy mindent ő tud jobban. Akinek a Jóisten hivatalt adott, annak észt is adott – ez egy közkeletű gondolat –, másfelől meg fél, hiszen ha elmegy a feladata, akkor mi lesz az ő dolga? És ha nincsen dolga, nincsen állása, és ha nincsen állása, akkor mi lesz vele? Tehát van egy természetes, érthető emberi reflex és szakmai önbecsülés egyszerre, ami az államigazgatásban ellenállást szül mindenfajta feladat-kidelegálással szemben. Én, aki vezetem ezt a bürokráciát, tehát jól ismerem az erényeit is meg az esendőségeit is, naponta kell, hogy küzdjek annak a megállapodásnak a keretében, amit Nagy Elek elnök úrral kötöttünk, hogy hogyan tudunk egyre több, közös meggyőződésünk szerint Önök által jobban ellátható feladatot átadni a kamarának és visszahúzódni onnan a bürokráciának. Ez egy olyan napi munka, amelynek az érzékeltetésére talán a legalkalmasabb az, hogy még ma reggel is dolgoztunk ezen az Önök elnökével, és van itt egy aláírandó megállapodás, amit szépen kinyomtattak és megszövegeztek, de még reggel is kötöttünk olyan megállapodásokat, késő esti, tegnapi bokszmeccseket követően, amelyek a személyszállításra, a gépkocsival történő személyszállításra vonatkozó állami jogköröket adnak át a kamarának. Ezért ezt esztétikailag ugyan nem elfogadható módon, de kézzel kiegészített passzusok tartalmazzák majd, amikor aláírjuk ezt a megállapodást. Tehát ez egy folyamatos munka. Azt javaslom, hogy ne adják föl ezt az ambíciót, legyen Önökben aspiráció, legyen késztetés arra, jelöljék meg azokat a feladatokat, amelyekről hiszik, hogy Önök jobban tudják elvégezni, amelyhez Önök jobban értenek, mert közelebb vannak a vállalkozók valóságához, több tudásuk van, mint a bürokráciának, és folyamatosan tartsanak bennünket nyomás alatt, keressenek, és amennyire ez tőlem telik, az itt elmondott összefüggésrendszeren belül, mert az államigazgatásnak az önbecsülését is és a hatékonyságát is meg kell őrizni, én készen állok arra, hogy folyamatosan adjunk át az Önök köztestületének feladatokat.

No, ezek után szeretnék néhány szót szólni arról, hogy miért kell zárójelbe tenni mindazt, amiről eddig beszéltek. Mert amiről Önök eddig beszéltek, az egy békegazdaság helyzete és jövője volt. És ki mondta, hogy békegazdaság lesz? Tehát jelen pillanatban Európa háború szélén egyensúlyoz! Két lehetőség van. Vagy békegazdaság lesz, vagy hadigazdaság. És ha százalékban kéne ezt meghatároznom, akkor Nyugat-Európában a hadigazdaság valószínűsége kétszerese a békegazdaságnak. Ahol én ülök, ahol én dolgozom, és a német kancellártól a francia elnökön keresztül az európai vezetők vannak jelen, akik kivétel nélkül mind arról beszélnek, hogy hogyan kell a következő négy évre az európai gazdaságot hadigazdaságra átállítani. Ott nem ezek a tervek vannak, mint itt, nem ezek a számok vannak, ott nem fejlesztések vannak. Ott hadiipar van, katonai létszám, költségvetési kiadás, hiányból finanszírozott hadikészültség meg Ukrajnának adandó pénz. Ezek mind nincsenek, amiket Önök látnak. Tehát fejlődési perspektíváról nem beszélünk Európában. Nem részei a megbeszéléseinknek. Hallgatunk előadásokat arról, hogy csökkenteni kellene az energia árát, a bürokráciát, ami aztán mind nem történik meg, de a mondandónk lényege, a téma, amivel foglalkozunk, az egy haditanács háborús kérdésköre. Tehát az, ami előtt mi mindannyian, európaiak, benne magyarok állunk, az annak a kérdése, hogy lesz-e, és ha igen, milyen típusú háború a következő négy-öt-hat esztendőben.

Mielőtt azonban erről az esélyről mondanék néhány szót, és hogy milyen mozgásterünk van, miben lehet gondolkodni, mire lehet fogadni, milyen taktikát, stratégiát lehet, milyen útvonalat lehet választani, előtte szeretnék mondani néhány szót a mögöttünk hagyott négy évről, mert ez egy cikluszáró találkozó is közöttünk. Azt mindannyian láthatták, hogy az elmúlt négy évben egész Európa egy háború által blokkolt gazdasági környezetben dolgozott. Ez a négy év, ami most mögöttünk van – 2022 februárjában tört ki a háború –, jellegében egészen más volt, mint a korábbi négy évek. És mind a négy éve ennek a ciklusnak lényegében háborús állapotok között telt el. A háború először is blokkolta az európai gazdaságot. 2023-ban 0,6 százalékkal bővült az uniós gazdaság, és azóta folyamatosan – láthatták az előadásokból – 1 százalék körüli növekedésre képes. Időközben, ebben a négy évben Németország még egy 1 százalékos recesszióba került, és óriási bravúrnak számít ma Németországban, hogy a recessziót sikerült stagnálásra változtatni. Ehhez képest, mint láthattuk, az Egyesült Államok gazdasága 2-3 százalékkal bővül, és akármit is gondolnak az emberek vagy Önök, vagy tesznek gunyoros megjegyzéseket az amerikai elnökre, az amerikai elnök mondatról mondatra, pontról pontra, napról napra hajtja végre azt a gazdasági tervet, amellyel az Egyesült Államok gazdasága Európa fölé kerekedik, és esélyt teremt magának arra, hogy globális méretekben is versenyképes maradjon. Kína 5 százalékkal növekedett az elmúlt években. Európában ebben a négy évben megszűnt egymillió ipari munkahely. Németországban gyárakat zárnak be, 130 ezer munkahely szűnt meg! Lengyelországban 140 ezer, de Csehországban is. Most olvastam a tegnap vagy tegnapelőtti gazdasági hírekben, az egyik legnagyobb német autógyár a következő években 30 ezer munkahelyet szüntet meg Németországban. Európában az elmúlt években ipari munkahelyek szűntek meg. Egész ágazatok vannak a fölszámolódás szélén vagy állapotában. Európai alumíniumipar gyakorlatilag nincsen. Az európai vegyipar olyan lejtmenetben van, hogy kérdéses, hogy meg tud-e maradni. Európa részesedése a világgazdaságból ennek következtében leesett 15 százalékról 14-re, és a háború előtti évekhez képest Európa ipari teljesítménye 4 százalékkal visszaesett. Eközben az Egyesült Államok megőrizte a pozícióit, Kína pedig a világgazdasági részesedését megnövelte 18-ról 20 százalékra.

Ennek a négy évnek az egyik fontos fejleménye volt, hogy az európai vezetők úgy döntöttek, hogy leválnak az orosz energiahordozókról. Ez a politika ma is érvényben van, ezt a csatát nap mint nap vívjuk. Erről is mondok majd néhány szót, de először emlékeztetem Önöket arra, hogy az európaiak háromszor-négyszer – háromszor-négyszer! – magasabb energiaárat fizetnek, mint az amerikaiak vagy a kínaiak. A háború kitörése óta az uniós kalkulációk szerint 1.800 milliárd eurót fizettünk ki energiáért, ennyivel többet fizettünk ki – 1.800 milliárddal! –, mintha nem váltunk volna le az orosz energiáról. Ezt kicsiben láttuk Magyarországon, és emlékezzenek rá, talán nem tévedek, hogyha ezt a 2022-es évre datálom, 2021-ben az a pénz, amit nekünk ki kellett fizetni a Magyarországra érkező energiáért, olyan 7-7,5 milliárd euró volt, a háború első évében ez fölment 17 milliárdra. Tehát mi is buktunk 10-et, de Európa 1.800-at bukott. Ennek megfelelően jelen pillanatban megszorítócsomagok vannak érvényben egész Európában. Ilyen tervek, ilyen számok, és nem beszélek a gyerekek utáni adókedvezmény megduplázásáról, meg fix 3 százalékos otthonteremtési hitelről, erről ott nincsen szó, ez föl sem merül, csak túlélés van és megszorítócsomagok. Franciaországban a megszorítások mértéke a nemzeti össztermék 0,5 százaléka, befagyasztották a jövedelmeket, és befagyasztották a szociális ellátásokat és a nyugdíjakat. Csehországban a tavalyi évben 5,6 milliárd eurós megszorítócsomagot csináltak. Ausztriában a tavaly és az idén bevezetett megszorítások értéke 15 milliárd euró, és 2029-ig egy folyamatos megszorítási periódussal számolnak, 54 milliárdot fognak megszorítani. Belgiumban, Finnországban ez 9 milliárd eurós megszorítás. Lengyelországban a 2026-os költségvetésben 0,6 százalékos megszorítás van betervezve. A három balti országban jövedelemadókat emelnek, Romániáról pedig nem is beszélek, hiszen 2025-ben a GDP 1,2, 2026-ban pedig 3,75 százalékos megszorítócsomagot vezetnek be. Ez történik ma Európában! Szép előadások ezek, jó perspektívák, az én szívemet is megmelengetik, csak ne felejtsük el, hogy hol vagyunk, és milyen cipőben járnak a többiek, és mi következik ebből ránk nézve.

Leginkább az következik ebből ránk nézve, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a rengeteg pénzt, amit az európai gazdaság még mindig megtermel, jelen pillanatban – folytatva az előző évek gyakorlatát – elküldik Ukrajnába. Miközben ezek a gazdasági helyzetek, megszorítócsomagok léteznek Európában, aközben eddig az európai országok mindösszesen elküldtek 200 milliárd eurót Ukrajnába. Most 24 tagállam – mi ebből kimaradtunk – elküld újabb 90 milliárd eurót Ukrajnába. Miután pénzük nincs az európaiaknak, ezért hitelt vesznek föl, valójában a saját gyerekeik meg az unokáik jövőjét küldik el ebben a pillanatban Ukrajnába! Mert ezt a pénzt majd valakinek vissza kell fizetnie. És asztalon van 800 milliárd dollár, nem euró, dollár, 800 milliárd dolláros ukrán segélyről tárgyalunk az Európai Tanács ülésein, és készülődik, jönni fog egy 700 milliárd eurós katonai támogatás. Ezeket ki akarják fizetni. Tehát miközben ezek a megszorítások vannak, ezeket a pénzeket el akarják küldeni a háborúba, és el akarják küldeni Ukrajnába. Ez a háborús gazdaság. Ez a realitás, amiben élünk.

Most az a kérdés, hogy mi mit csinálunk? Mi az ellenkezőjét csináljuk. Arra kérem Önöket, ne vegyék természetesnek mindazt, ami Magyarországon történik. Ők arra mennek, mi meg az ellenkező irányba, aminek az előföltétele az, hogy egy világos politikai pozíciót kell elfoglalni arról, hogy mi ki fogunk maradni a háborúból, és ki fogunk maradni annak a finanszírozásából is. És egyetlen forintot sem fogunk a magyar nemzetgazdaság által megtermelt jövedelemből elküldeni Ukrajnába. Ha ezt a pozíciót nem tudjuk elfoglalni és megvédeni, a mi pénzünk is oda fog menni. Ezért minden héten meg kell harcolni. Nekem minden héten meg kell harcolnom az európai színtéren és minden második hónapban az Európai Tanács ülésén. Így maradtunk ki a 90 milliárd eurós hitelből a szlovákokkal meg a csehekkel, akik persze jó segéderők, de főerőként aligha számíthatunk rájuk ezekben a csatákban. Tehát a helyzet úgy áll, hogy mi az ellenkező irányba haladtunk az elmúlt négy évben is, és ezt az irányt akarjuk tartani a következő négy évben is. Először is, mint hallhatták, a Demján Sándor Program keretében 1.800 milliárd forintot nem Ukrajnába, hanem a magyar gazdaságba küldtünk. Energetikai fejlesztések, láthatták: 440 milliárd. 40 év alatti, kétgyermekes édesanyák adómentesítése élethossziglan: 120 ezer édesanya. Megdupláztuk a gyerekek utáni adókedvezményt: egymillió család. Miközben mindenhol megszorítások vannak, mert a pénzt elküldik Ukrajnába.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Miért voltunk képesek arra, hogy mindezt elérjük? Most hagyjuk a politikát, hagyjuk a kormányzatot, és hagyjuk a miniszterelnököt is. Ami ennek az Európai Uniótól szögesen ellentétes politikának az alapjait megadta, valójában az, amit úgy hívunk, hogy a magyar gazdaság fundamentumai. Egy gyenge lábakon álló gazdaságon mégoly bátor kormány sem tudja végrehajtani azt a bravúrt, amit mi négy éve folytatunk, és szeretnénk majd folytatni a jövőben is, hogy óriási országoknak, mint Franciaország vagy éppen Németország, meg egy hatalmas, európai 30 ezres bürokráciának nemet merünk mondani, kimaradunk a szerintünk elhibázott költekezésükből, a pénzünket másra költjük, és mégis talpon maradunk. Mert, ugye, ezt senki sem nézi, senki sem veszi jó néven, és ha tehetnék, akkor persze nem politikai, hanem gazdasági eszközökkel szívesen tanítanának bennünket móresre. És akkor a magyar kormány bármilyen bátor is lenne személyi összetételét illetően, rá lehetne őt kényszeríteni, rákényszeríthető lenne arra, hogy mégiscsak csatlakozzon a háborús és a hadigazdaság ösvényéhez, illetve lépjen erre az útvonalra. Ezt csak azért nem tudják kikényszeríteni, mert a magyar gazdaság és a magyar gazdaságot képviselő kormányzat erős lábakon, erős fundamentumokon áll. Ha ez nem így volna, még egyszer mondom, akkor politikai sérülékenység lenne a következtében. Ez a legnagyobb ereje ma a nemzetközi tárgyalásokon a kormányzatnak: az Önök teljesítménye. Az a teljesítmény, amit a magyar vállalkozók, a magyar munkaadók, a kis- és közepes vállalkozások letesznek az asztalra, és erőssé teszik vele Magyarországot. Például az, hogy Önök továbbra is fönntartották a teljes foglalkoztatottságot. Ha a magyar kormánynak úgy kéne a háború ellen küzdenie Brüsszelben, hogy közben itt munkanélküliség van, és a munkanélküliek száma nő, és ebből szociális elégedetlenség van, és nyomás a kormányon, nem tudnánk kitartani, föllázítanák velünk szemben az összes munkanélkülit, ideértve a szakszervezeteiket is, amivel időnként próbálkoznak, csak miután Önök munkát adnak az embereknek, ennek a fölforgató ereje és hatása rendkívül korlátozott.

Fontosnak tartom, hogy a munkahelyvédelmi programok végrehajtásában Önök partnerek voltak. Nemcsak arról van szó, hogy Önök megtartották az alkalmazottaikat, amiért köszönettel tartozunk, hanem a magyar kormány által meghirdetett munkahelyvédő programokba, amely a kormányzati ciklus egészét tekintve 737,2 milliárd forint volt, jelentkeztek és részt vettek. Köszönöm, hogy emelték a béreket. Ha nem lennének béremelkedések, lenne szociális nyugtalanság Magyarországon meg elégedetlenség, amit az ellenfeleink kihasználnának, és belekényszerítenék Magyarországot abba a brüsszeli útba, illetve hadigazdaság-politikába, amivel szemben most éppen küzdünk. A béremelés nemcsak gazdasági, de politikai kérdés is. Köszönöm a megállapodást a munkaadók és a munkavállalók képviselőinek, amelynek az eredményeképpen 322.800 forintban tudtunk megállapodni az idei minimálbér értékét illetően, ami összességében 2010-hez képest 112 százalékos reálérték-növekedést jelent. És nem is annyit, hanem 123 százalékost, mert a garantált minimálbérnél beszélünk 112 százalékos reálérték-növekedésről.

Nos, hosszan sorolhatnám azokat a példákat, amelyekkel a jó gazdasági teljesítmény megtámasztotta azt a magyar stratégiai irányvonalat, amely nem engedi az ország átállítását hadigazdaságra. Megvédtük az adórendszert. Én köszönöm, hogy ebben partnerek voltak. Látják, időről időre nekirontanak a magyar adórendszernek. Különösképpen támadják az egykulcsos jövedelemadót, ami a magyar gazdasági siker szíve közepe. Amit progresszívnek meg liberálisnak mondanak, az részben igazságtalan, másfelől pedig aránytalan. Az egykulcsos adó azt jelenti, hogy tízszer többet keresel, akkor tízszer többet fizetsz. Ezzel szemben a progresszív azt jelenti, hogy nem tízszer, hanem tizenötször, hússzor, vagy ahogy éppen a politika gondolja, fizetsz többet bármifajta igazságossági és elvszerű megfontolás nélkül. Nekünk ragaszkodnunk kell egy egyszerű, világos, átlátható, a teljesítményt egyébként pénzben is elismerő, egykulcsos adórendszerhez.

Azt is megköszönöm, hogy jól tűrték, hogy fát vágjak a hátukon, az urak közül legalábbis jó néhányan, hiszen az a helyzet, hogy különadók kellettek ahhoz, hogy fönn tudjuk tartani azt a gazdasági helyzetet, politikai és szociális helyzetet, amely azt az erőt adja, amiről már többször is beszéltem. Ehhez különadók kellettek. Ezt persze mi méltányos közteherviselésnek tekintjük, de az érintettek méltánytalan közteherviselésnek tekintik, amit én megértek. Nem kis összegről beszélünk. 2010 óta a különadók révén, amit mi méltányos közteherviselésnek tekintünk, elvontunk jó néhány itt ülő vállalatnak a vagyonából és profitjából 15 ezer milliárd forintot. 2026-ban pedig, ebben a költségvetési évben el fogunk vonni körülbelül 2 ezer milliárd forintot. Ha nem vonnánk el, ez ezeknek a cégeknek profitjaként a tulajdonosaikhoz kerülne, illetve landolna. Amiért megdolgoztak, értem az érveiket, de egész egyszerűen nem tudjuk fönntartani Magyarországon a köznyugalmat, a közbizalmat, a gazdasági fejlődést, a társadalmi involvációt, inkluzivitást abban az esetben, hogyha lemondunk ezekről a különadókról. A különadók mértékét egyébként szeretnénk majd csökkenteni, de ez a mostani hadigazdaság körülményei közepette nem vagy csak nagyon nehezen lehetséges, a gazdasági növekedés arányában azonban szeretnénk ezt a mainál méltányosabb szintre visszavinni. De most mindenesetre megköszönöm azoknak a cégvezetőknek, akik elszenvedték a különadókból beszedett vagyonvesztést, amit szétterítettünk utána a magyar társadalomban, például családtámogatási rendszer formájában, hogy ezt – azt nem állítom, hogy zúgolódás nélkül, de – az elvont vagyon mértékéhez képest meglehetősen nagy türelemmel és együttérzéssel vagy nemzeti felelősséggel, talán ezt is mondhatom néhány esetben, vették tudomásul.

Mindeközben növeltük a magyar nemzeti vagyont. 2010 óta a nemzeti vagyon mértéke a kétszeresére nőtt, és ebben a ciklusban, 2022 és 2024 között – innen van az utolsó adatsorom – 22 ezer milliárd forintról 24 ezer milliárd forintra növeltük a nemzeti vagyon értékét. Beszélt már Varga Mihály a deviza- és aranytartalék magas szintjéről, amely változást úgy tudom leírni a nemzeti bank élén, hogy az unortodox monetáris politika helyett a protestáns etika érkezett meg a jegybankba, ezért vannak a tartalékok ilyen magas szinten. Most nem idézem ide az aranyvásárlás körüli, még az előző jegybank idején kialakult vitát, kell-e, szabad-e, mennyit kell és miképpen, ezt majd megírják a gazdaságtörténészek. Mindenesetre a megvásárolt arany mennyisége és értéke jól mutatja, hogy az életösztöneink jól működtek.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Visszatérek a jövőhöz. Az előttünk álló időszak legnagyobb kihívása, hogy belerángatnak-e bennünket a háborúba, és Ukrajna Európába való beillesztése érdekében elveszik-e tőlünk azokat a forrásokat, amelyek Ukrajna beillesztéséhez valóban szükségesek, viszont Magyarországtól ha elveszik, akkor súlyos következményekkel kell szembenéznünk. Három nagy kihívás van a következő években előttünk, és az összes terv, amit Önök ide fölírtak, meg fölrajzoltak, ennek a három dolognak, három csatának az eldőltétől függ. Az első maga a háború. A második az energiaellátásunk. A harmadik pedig Ukrajna európai uniós tagsága, amelyet Brüsszelben 2027 évvégével jelöltek meg.

A háborúról beszéltem, mondanék néhány szót az orosz energiáról. Először is úgy látom, hogy a színvonaltalanság megérkezett a magyar politikába is. Elnézést kérek Önöktől, hogyha primitív dolgokkal kell kezdenem, de a politikai viták ezt megkövetelik. Diverzifikálásnak azt tekintik, amikor valamiből a beszerzési lehetőségek szélesednek. Több lesz, és nem kevesebb. Amikor lezárnak valamit, mondjuk, Magyarország esetében az orosz olajszállítást, azt nem diverzifikációnak hívják, hanem egyszerűen marhaságnak, de ez most egy másik kérdés, hanem szűkítésnek. Én nagyon kérem Önöket, hogy óvatosan olvassák a nyilatkozatokat, mert láthatóan a riválisaink a magyar szavak nyilvánvaló értelmével sincsenek tisztában. Diverzifikációról beszélnek, és le akarnak válni az orosz olajról meg gázról. Ez két teljesen ellentétes dolog! Nem leválni kell, nem bezárni kell, hanem újabb és újabb lehetőségeket kell nyitni. A gázban ez elég jól működik, olajban két ilyen lehetőségünk van. Nem akarunk egyikről sem lemondani, sem a fő ellátó vonalunkról, ami orosz irányú, keleti irányú, se a kiegészítő jellegűről, ami horvát és déli irányú. Látják, hogy most lezárták a Magyarországra irányuló olajszállítást Ukrajnán keresztül. Szeretném világossá tenni, hogy itt győzni fogunk, és erőből fogunk győzni. Tehát semmilyen paktumot nem kötök, semmilyen kiegyezés nem lesz, le fogjuk őket verni. Az olajblokádot le fogjuk törni. Rá fogjuk kényszeríteni az ukránokat, hogy indítsák újra a szállításokat. Nem üzlettel, nem megegyezéssel, nem kiegyezéssel, hanem erőből fogjuk elérni. Katonai erőnk nincs hozzá, mindenki megnyugodhat, nem szerepel a tervek között, de vannak politikai és pénzügyi eszközeink, és ezzel rá fogjuk őket szorítani, hogy feltétel nélkül, és lehetőleg hamarosan újra nyissák meg a Barátság olajvezetéket, és teljesítsék azt a szerződéses kötelezettségüket, amelyet tartalmaz az Ukrajna–Európai Unió társulási szerződés, mely kimondja expressis verbis, hogy Ukrajna nem akadályozhatja egyetlen európai uniós tagállam energiaellátását sem. És ezt ki fogjuk kényszeríteni! Ez egy csata, nem szabad tőle megijedni. Tudom, hogy ez más nyelvezet, a diplomácia finomabb kategóriákkal dolgozik, de ez nem egy finom ügy, ez nem úriemberek közötti párbeszéd, ez nyílt zsarolás, és a nyílt zsaroláskor nem egyezkedünk, hanem szembefordulunk és győzünk. Rá fogjuk őket kényszeríteni, még mielőtt kifogynánk a tartalékainkból, meg kell nyitniuk az olajvezetéket, hogy mindenki megtanulja egyszer s mindenkorra, hogy belénk lehet ugyan harapni, de akkor belénk törik a foguk, és ezt most kell világossá tenni mindenki számára.

Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik Ukrajna európai uniós tagsága is. Ismeretes az Európai Unió 2028 és 2034 közötti időszakra vonatkozó többéves, hétéves pénzügyi költségvetési javaslata. Ha az ember összeszámolja a különböző tételeket, akkor azt fogja találni, hogy ebben a többéves pénzügyikeret-javaslatban 360 milliárd eurós összeg megy Ukrajnába, miközben az európai gazdaság, mint láthatták, folyamatosan zsugorodik, legjobb esetben stagnál. Magyarán, ha oda pénzt akarnak küldeni, akkor azt valahonnan el kell venni. Az első számú vesztes az agrárium lesz. Tehát a terv az, hogy mintegy 20 százalékkal, minimum 20 százalékkal lecsökkentik az európai költségvetésben az európai agrárgazdaságoknak szánt támogatást, és ezt a pénzt átirányítják Ukrajnába. A második nagy vesztes a kohéziós alap lesz, ahol az elmaradott régiók fejlesztéséhez szükséges felzárkóztatási pénzeket tartják, mert ebből is levesznek 20 százalékot a tervek szerint, hogy ezt mind elküldjék Ukrajnába. Agrárium, elmaradott térségek. Apró bökkenő itt még van, ez pedig az, hogy az unió hétéves költségvetésének elfogadásához egyhangúság szükséges, kell hozzá Magyarország szavazata is. Önök is láthatják, hogy nekünk ez nem tetszik, harcolni fogunk azért, hogy ezt meg tudjuk változtatni. Nos, halkan mondom Önöknek, hogy Ukrajnában 41,3 millió hektár mezőgazdasági terület van, az ukrajnai terület szántómennyisége, tehát szántóföldje 32,7 millió hektár. Ez egy elméleti, elvont szám, összehasonlításképpen, hogy jobban értsék, ott 32, a franciáknak 27 millió hektárja van, Spanyolországnak 24 millió. Egy olyan országot akarunk fölvenni az Európai Unióba, aminek a szántóterületei nagyságrenddel haladják meg Franciaországét meg Spanyolországét. És akkor nem beszéltem még olyan egyensúlyzavarokról, hogy nyilván a munkaerő-piaci helyzet is megváltozik, hiszen egy uniós tagállamból szabadon jöhetnek munkát vállalni azok, akiket ez a jog megillet.

Summa summárum, azt szerettem volna Önöknek elmondani, hogy nekünk az a dolgunk a következő négy évben: ne engedjük, hogy belesodorjanak bennünket egy háborúba. Ne adjuk oda a magyarok pénzét az ukránoknak, adjuk inkább oda a magyaroknak. Tartsuk fenn az olcsó orosz energiát, amely egyébként a magyar gazdaságnak és a rezsicsökkentésnek is alapja. És semmiképpen ne engedjük, hogy a háború árát adóemelések formájában megfizettessék a magyarokkal, ezért tartsuk fenn a kapcsolatainkat Oroszországgal és az orosz energiapiaccal. Ne engedjük be az ukránokat az Európai Unióba, és akadályozzunk meg minden olyan pénzügyi transzfert, illetve érjük el az abból való kimaradásunkat, aminek a következményeképpen a gyerekeink és unokáink jövőjét adósítanánk el.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ha mindez sikerül, akkor jöhetnek azok az előadások, amiket az előbb másoktól meghallgattak.

Köszönöm szépen a figyelmet!