Mikor lesz vége a háborúnak? Ha az amerikaiak meg az oroszok megegyeznek. Ratifikáljuk-e, és ha igen, mikor a finn–svéd NATO-tagságot? Most még vizsgáljuk a törökök aggályait, ősszel tárgyalja majd a parlament ezt a ratifikálandó szerződést.

A Volvót nem kellett volna odaadni. A Volvót a kínaiak megvették a svédektől. Ezt már kevesen tudják, de a kínai térfoglalás leginkább úgy történik, hogy megveszik a gyárakat. Tehát egy magyar melós – most nem a Volvóról beszélek –, egy magyar munkás hazamegy pénteken egy német gyárból, bemegy hétfőn, és egy kínai gyárban találja magát. Ez a leggyakoribb forma. A Volvo nem ilyen volt. A Volvót megvették a kínaiak. Egy beruházást terveztek, a szlovákokkal futottunk végül versenyt, minden beruházásért meg kell harcolni. Tehát ez egy nagyon nagy csata. Szijjártó Péter, akiről nem hiszem, hogy azt mondhatnánk, hogy meg szokott ijedni a saját árnyékától, ő szokott hadakozni ezekben az ügyekben, és csapásokat adunk, csapásokat kapunk; van, amikor mi nyerünk, van, amikor más. A Volvo ügyben, úgy látom, hogy a szlovákok talán már nyertek is. Ezzel szemben, mondjuk, a Mercedes gyárat tegnap bejelentettük, ott meg mi nyertünk.

Elsivatagosodás. Két dolgot érdemes tudni. Az első, hogy Magyarországnak egy fantasztikus génbankja van, egy világon egyedülálló génbankrendszerünk van, és folyamatosan tudunk nemesíteni és fejleszteni a változó hőmérséklethez, illetve időjáráshoz alkalmazkodó vetőmagokat. Illetve van egy feladat, amit nem oldottunk meg, most már a Jóisten tudja csak, hány éve, a mi kormányunkat is terheli tizenkét év felelősség, hogy Magyarországra több víz jön be, mint amennyi kimegy. Ezt mindig elmondjuk, és utána az intézkedéseink meg vagy elmaradnak, vagy nem elég hatásosak. Itt nyilvánvalóan változtatnunk kell.

Van-e bármilyen tervünk a magyar ellenzékkel? Remek ötletek vannak, amiket most nem mondanék el, mert minden jó valamire, de ha komolyan beszélünk erről a dologról, akkor sok reményt ehhez nem érdemes fűznünk. Ugyanis a magyar ellenzéket vagy a magyar baloldalt meg a nemzeti oldalt nem az választja el, hogy a magyarság előtt álló kérdésekre egyikünk vagy másikunk ad-e jobb választ, és ezek a válaszok nem esnek egybe, vitatkozunk. Boldogabb sorsú országokban ez így van. Az a baj, hogy másképp képzeljük el az életet, és nemcsak a politikát, hanem másképp képzeljük el a magyar életet. Nem akarok egy újabb hosszú előadást tartani, próbálok inkább képekben beszélni. Mi, amikor életről meg szabadságról gondolkodunk, akkor mi egy életfát látunk magunk előtt. Az életfának az a lényege, hogy a gyökérzete tükrözi a lombozatát. És hogyha a gyökérzete kisebb lesz, mint a lombozata, a fa elpusztul, kidől. És ezért nemcsak a lombozatával foglalkozunk, hanem foglalkozunk a gyökérzetével is. Ez a kultúra, a nyelv, a gyerek, ezek a dolgok vannak ott. A baloldalnak nem ilyen képe van a szabad magyar életről. Ők kifejezetten azon dolgoznak, hogy elvágják a gyökérzet életet adó ágait. Nem értik meg – maradjunk abban, hogy nem értik meg –, hogyha a gyökereket elvágod, akkor a lombozat nem nagyobb lesz, hanem kisebb lesz, kiszárad, és a végén kihal. Tehát nem arról van szó, hogy más kertészeti megoldásaink vannak az életfa növelésére, hanem hogy másképpen látjuk az egészet, mindent másképp látunk. Ezért nagyon vigyázni kell a magyar baloldallal, mert ha kormányra kerülnek, akkor megvalósítják azokat az elképzeléseket, ami a gender, a bevándorlás, az államosítás; számos olyan dolgot fognak megvalósítani, amelyek nem növeszteni és erősíteni fogják ezt a magyar életfát, a határon túli magyarokról való lemondást, az például egy gyökérzetritkítás, sorolhatnám ezeket tovább. Tehát ezért nagyon nem tudunk velük mit kezdeni. Egyetlen feladatunk van a magyar baloldallal szemben, és az egyben kötelességünk is: ellenzékben kell őket tartani, ameddig csak lehet.

Tévéközvetítés. Küzdünk, küzdünk, de egyelőre nemzetközi akadályokba ütközünk, ezért egy teljesen új irányból kellene támadnunk. Rá kéne venni Hunort, hogy intézze el, hogy adja a román tévé a magyar meccseket. Az volna a legegyszerűbb. És akkor mindenki jól járna.

Tudok-e bármilyen tanácsot adni gyerekvállalás ügyében? Az első dolog, amit mondhatok, hogy amikor a századik évfordulója volt a trianoni diktátumnak, akkor megpróbáltam összefoglalni hét pontban, amit úgy neveztünk, hogy Magyarország hét törvénye, amit levontunk a mögöttünk hagyott száz évből. Nem tudom, milyen sikerrel terjesztettük-e, sikerült-e ezt elterjesztenünk, de van egy elég pofás kis képi megjelenítése ennek a hét törvénynek, amiben az egyik törvény úgy hangzik, hogy minden gyermek újabb őrhely. Ami a magánélet részét illeti, nem tudok tanácsot adni. Egyszer olvastam a feleségemmel egy interjút – ez jól elmondja, hogy miért nem tudok én tanácsot adni –, és megkérdezték a feleségemet ebben az interjúban, hogy gondolt-e már arra, hogy elváljon tőlem? És azt mondta, hogy arra, hogy elváljon, még nem gondolt, de arra, hogy megöljön, arra már igen. Nem biztos, hogy én vagyok a családügyben a legjobb lehetséges tanácsadó.

Kárpátalja ügyében hosszú fejtegetések helyett csak annyit mondanék, hogy rendben leszünk.

Ami a Felvidéket illeti, azt tudom mondani, hogy össze kellene fogni. Most mintha valami ott alakulna, mert azt meg kell értenie minden magyarnak, aki elcsatolt területen él, hogyha nem segít magán, akkor az anyaország sem tud segíteni. Sőt, nemhogy az anyaország, a Jóisten se. Tehát először saját magának kell mindent megtennie, hogy segítsen a saját sorsán. Ezt pedig a politikában összefogásnak hívják. Ha lesz összefogás, akkor lesz nagy siker a Felvidéken is.

És végezetül mi az, amit még a következő, előttünk álló, nehezebb két évről tudok mondani, mit kell tenni, hogyan tudnak segíteni – hangzott el ez a kérdés. Erre azt tudom mondani, hogy miután bonyolult idők jönnek, amit talán a szavaimból is kiérezhettek, most bajtársiasságra van szükség, most összefogásra van szükség, most egységre van szükség. Azt mondanám zárásképpen, hogy nem kell mindenkinek katonának lennie, elég, ha mindenki katonaként gondolkodik.

Köszönöm szépen a figyelmüket!

(miniszterelnok.hu)