Törőcsik Zsolt: Tegnap megjelent a kormányrendelet a fix 3 százalékos hitelprogramról, amely egy hónap múlva, szeptember 1-jén indul, és amelynek célja az első ingatlanhoz jutás segítése. A támogatás többi céljáról is kérdezem Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt kívánok!
Jó reggelt kívánok! Köszöntöm a hallgatókat.
Azt látjuk, hogy főleg a COVID-válság óta Európa-szerte a fiatalok jövővel kapcsolatos elbizonytalanodása tapasztalható, vagy frusztrációja, talán így is lehet fogalmazni. Mit üzen ez a támogatás nekik ebben a helyzetben?
Van baj a világban, kétségkívül a COVID óta, mint a kávé, ha fölkeverik, a zacc is ott lebeg valahogy, nem lehet látni, hogy mi kerekedik ki ebből, és van egy ilyen bizonytalanság a világban. És még itt van a nyakunkon az ukrán–orosz háború, és akkor most még beesett az amerikai elnök által elindított – mondjuk úgy, hogy – vámháború-sorozat, tehát sok minden kavarog a világban, meg a technológiai átállás is megindult, bejöttek a robotok, itt a mesterséges intelligencia, számos dolog megkérdőjeleződik, ami korábban stabilnak tűnt. Tehát ebben a közegben kell mindenkinek boldogulnia. Mi, idősebbek könnyebben boldogulunk, mert részben már kevesebb van előttünk, tehát nem kell nagyon hosszú távú terveket készítenünk, meg nekünk van tapasztalatunk, meg már állunk a lábunkon, van egzisztenciánk, de a fiataloknak ez a bizonytalan környezet még nagyobb nehézséget okoz, hogy egyáltalán le lehet-e valahova a horgonyukat akasztani, vagy sodródni fognak a világban, ki tudja még, mennyi ideig. És szerintem ilyenkor minden segít, amihez egy fiatal oda tudja kötni az életét, amit tud vállalni, tervet tud készíteni, összeállít magának egy néhány évre szóló élettervet. Szóval szerintem ez egy komoly kihívás. Látom, hogy a fiatalok küzdenek is ezzel, próbálunk segítséget adni, hogy megtalálják a saját életük helyes válaszait. Itt van ez a lakásügy, otthonteremtés, az ember, a magamfajta – itt a hatvan fölöttiek nevében mondom – pontosan tudja, hogy az életben az egyik legfontosabb horgony maga az otthon, amiben az ember családja él. Most ehhez akarunk segítséget nyújtani. Két koncepció van Európában. Az egyik koncepció az, hogy hát majd keresel eleget, és akkor bérelsz magadnak, a lakás, az otthon nem egy olyan dolog, aminél törekedni kellene arra, hogy a sajátodban lakj, az a fontos, hogy lakjál valahol. A magyar másképp gondolkodik. Van néhány ország még, amely olyan, mint a mienk, de a magyar ember fejében a saját otthon, az az én házam én váram; az a szabadság, az a biztonság, „nem leszek földönfutó,” szerintem kevés nyelv van a világon, ahol a földönfutó szónak van értelme, olyan értelme, mint itt a magyar nyelvben, tehát a magyarnak ez fontos. Ha van házam, akkor tartozom valahova, akkor van hova családot alapítanom, van hova hazavinni a feleségemet, biztonságot nyújtani a gyerekeknek, és ezen keresztül része vagyok tulajdonosként is egy nemzeti közösségnek. Nem senki vagyok, és nem földönfutó. Szerintem ez az érzés fontos. És amelyik fiatal úgy érzi, hogy már nagyjából tudja, hogy hol és miképpen képzeli el az életét, azoknak lehetőséget ad. Startolj rá! – ez a hívószava ennek a programnak, ez egy lehetőség, egy ajánlat, fontolják meg, éljenek vele.
Ugye, a fő részletek már ismertek voltak. 3 százalékos hitelről van szó, van egy maximum értékkorlát a lakással kapcsolatban. Ezek alapján, ugye, most már a részletszabályokat is tudjuk. Mit tapasztalnak, mekkora az érdeklődés ez iránt a lehetőség iránt?
Nem akarom untatni sem Önt, sem a hallgatókat a saját munkánk részleteivel, de az ember azt gondolná, hogy egy ilyen fix 3 százalékos otthonteremtési hitel egyszerű, három mondatban összefoglalható program. Igen, de az ördög a részletekben van, különösen, hogyha az ördögöt banknak hívják, és itt mégiscsak egy hitelről van szó. Tehát itt annyi részletkérdés van, hogy hónapokig tartott, amíg ezeket mind, egyenként végig tudták gondolni a szakemberek, kifésülték, meg tudtuk vitatni, egyeztettünk a bankárokkal, az ingatlanfejlesztőkkel, az építőipar képviselőivel, tehát úgy érzem, hogy egy alapos előkészítő munkáról van itt szó. Én ezt februárban jelentettem be egyébként, csak akkor elsikkadt. A februári évértékelőben mondtam, hogy az otthonteremtésben és a lakhatásban áttörést szeretnénk elérni a 2025-ös évben. Azóta dolgozunk ezen. Van ennek haszna. Nyilván alapos a munka, másfelől pedig már folyamatos érdeklődés mellett végeztük a munkánkat. Tehát nem egy újdonságról van szó, hetek, hónapok óta tudnak az emberek erről valamit, harangoznak erről valamit, voltak adatok, osztanak-szoroznak, az ingatlanpiac is megmozdult, és így tovább. Nagyon nagy vita volt, és végül az az álláspont kerekedett fölül, meghallgatva több tucat szakértőt is, hogy értékhatár legyen benne. Mert hogyha nincs értékhatár, négyzetméterár, hogy mennyi lehet egy négyzetméter, ha ilyen hitelt veszel föl, ha ez nincs benne, akkor az az égbe lökhette volna a lakásárakat. De így nem tudja, mert ez egy olyan hitelkonstrukció, hogy aki ezen keresztül vásárol magának lakást, ezen keresztül teremt otthont, annak négyzetméterként egy maximális összeget lehet erre fordítania. Tehát ez nem a luxuslakásokat meg a nagy lakásokat fogja megdobni, ez inkább a középosztály számára teremt lehetőséget, meg azoknak, akik még azért nem tartoznak a középosztályhoz, hanem az alatt vannak vagy amellett, mert még nem léptek be a lakástulajdonosok piacára. Tehát ez egy fölzárkózási program is az én fejemben. Nemzetépítési, fölzárkózási és leginkább a fiatalok hazakötődéséhez segítséget nyújtó program. Nagyon nagy az érdeklődés. És miután lakásról, otthonról beszélünk, ugye, ez építőipar, ennek nemcsak költsége van, hiszen a hitel olcsóbb, mint a piaci hitel, azt valakinek ki kell fizetnie, ezt a költségvetés fizeti ki, vagyis az állam fizeti ki, de cserébe az állam kap egy meglóduló ingatlanberuházási boomot, lakásépítések indulnak majd meg, az pedig növeli a gazdaság erejét, abból bevétel van, abból adók vannak, abból járulékok vannak, sok munkahely jön létre, és az állam is bevételhez jut. Tehát összességében ez nemcsak egy megalapozott, hanem gazdaságilag ésszerű program.
A héten bejelentette azt is, hogy a közszolgálatban dolgozóknak egy külön lakhatási programot, egy támogatási formát indítanak évi egymillió forint értékben. Hogyan kapcsolódik ez a fix 3 százalékos hitelprogramhoz, és miért éppen a közszolgálatban dolgozók azok, akik élhetnek majd ezzel a lehetőséggel?
Először is talán nem mindenki tudja, de egy hasonló lehetőség létezik a magángazdaságban. Ezt is, amikor az év elején bejelentettük az áttörési tervünket az otthonteremtés frontján, akkor létrehoztunk egy olyan szabályrendszert, hogy a magánmunkaadók a saját dolgozóiknak kedvező adózási föltételek mellett havi 150 ezer forint értékben adhatnak otthonteremtési, lakásteremtési, lakhatási támogatást. Nemcsak vásárlásra, hanem még bérletre is. Nem éltek vele túl sokan egyébként, én azt hittem, hogy ez egy lendületesebb program lesz, de úgy látszik, hogy erre kevesebb az igény, kevesebb ember vette igénybe ezt. Tehát a magánpiacon volt valami hasonló. De ezt az állam nem tudta megvalósítani, mert nekünk erre ennyi pénzünk nem volt, egész egyszerűen nem volt a költségvetésben ilyen összeg. Ezért mi egy másik konstrukciót találtunk ki, ami a közszolgálatban dolgozókra vonatkozik. Évente kaphatsz egymillió forintot, nettó egymillió forintot, és ezt te lakáshitel törlesztésre vagy otthonvásárlás esetén önerőre használhatod, ez a szabály. Szerintem ez egy nagy kedvezmény a közszolgálatban dolgozók számára, és nagy lehetőség is. Küzdünk azzal, hogy vannak szakmák, különösen Budapest, Pest vármegye, ahol a magas ingatlanárak miatt nehéz szakembert találni, illetve vidékről fölhozott szakembert elhelyezni. A rendőrségnél szenvedünk például, éppen tegnap tárgyaltam erről az államtitkár úrral, és az egészségügyben is, az ápolónők esetében is van ilyen helyzet. Tehát általában is jó lenne, hogyha a közszolgálatban dolgozók nagyobb arányban rendelkeznének saját lakással. Itt tehetnék egy kitérőt – ha megengedi –, mert nem szoktunk beszélni a közszolgálatban dolgozókról eleget. A szó is olyan, amin csak úgy átugrunk, pedig érdemes lenne megállni, hogy miért is hívjuk őket annak, aminek, ugye, közszolgák. Más országokban ezeket hivatásrendeknek nevezik, annak is megvan a maga értelme. A közszolga egy olyan ember szerintem, aki persze pénzből él, mert mindannyian abból élünk, de a munkájának elsődleges célja nem a pénz, hanem a másik ember szolgálata. Ugye, egy orvos nem magát műti meg, hanem valaki mást. Egy ápolónő sem magán segít, hanem valaki máson. A tanítók esetében ugyanez a helyzet. Valaki másért végzek munkát. És olyan munkát végzek, amit el kell végezni, mert egyébként nem működne az, amit társadalomnak nevezünk. Tehát az én munkám nélkülözhetetlen. Ugyanakkor a célja – persze fizessenek meg rendesen, de – mégiscsak az, hogy a másik ember boldoguljon. Ugyanez van a rendőrökkel, a katonákkal, és így tovább. Tehát most rendőröknek, katonáknak, orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak, tanároknak, köztisztviselőknek, mindenkinek, aki ebbe a kategóriába tartozik, kinyitjuk a lehetőséget évi egymillió forint erejéig. És ez szerintem túlmutat a pénzen, ez arról szól, hogy visszatérünk talán, mert keveset beszéltünk eddig erről, hogy a közszolgálatban dolgozóknak megbecsülés jár, hiszen értünk dolgoznak, fontos, hogy ezt mi viszonozzuk, és az állam is tegye meg, fejezze ki a tiszteletét meg az elismerését.
Az otthonteremtés mellett a családtámogatások frontján is több kedvezmény élesedik a következő napokban. A mostani fizetésben látszódik majd a családi adókedvezmény növelése, illetve a csed és a gyed adómentessé válása is. Hogy számol a kormány, hogyan hatnak ezek a lépések a családok anyagi mozgásterére?
Ha visszautalhatok az év elejére, ez a másik terület, ahol áttörést hirdettünk meg, csak február már olyan messze van, és egy ilyen adórendszerbeli változás, amit, ha július 1-jéről indítasz meg, az augusztus elején érezteti először a hatását. Tehát a bejelentés óta eltelt vagy’ 5-6 hónap. De itt nem kevesebbről van szó, mint egy adóforradalomról. Ez egy családbarát adóforradalom. Sehol nincs ilyen a világban. Általában sincsen, most meg konkrétan, ahol mindenhol megszorítások vannak a nyugati világban, ez végképp nincs. Tehát Magyarország kilóg a sorból. Tehát mi nem megszorítunk ebben a zavaros gazdasági, háborús világhelyzetben, hanem lehetőségeket nyitunk a fiatalok és a családok előtt is. Ez egy valóságos családbarát adóforradalom, mert a csedet és a gyedet adómentessé tesszük, ez két év alatt elérheti akár az egymillió forintos plusz jövedelmet is azoknak, akik ebben az állapotban vannak, és most a gyerekek után járó adókedvezményt is megduplázzuk két lépésben. Eddig azért beszéltem erről kevesebbet, mert, ugye, ígéretekkel tele van a padlás, mondja a magyar, meg hiszem, ha látom, ez is egy magyar mondat, és most augusztus elsején, vagy augusztus első hetében mindenki megkapja a megemelt családi adókedvezmény miatt magasabb fizetését. Most már van miről beszélni, most már hiheted, mert látod, kedves barátom, hiszen, ha két gyereked van, akkor pontosan 20 ezer forinttal nő meg a jövedelmed nettó. Ha meg három gyereked van, akkor meg 50 ezerrel, vagy még többel is. És majd ugyanez megtörténik a családosokkal január 1-jén, amikor az egy, két és három gyermekeseknek még 50 százalékkal megnöveljük az adókedvezményét. És innen már talán hihető az is, hogy októberben pedig a háromgyerekes édesanyák, függetlenül a gyermekek életkorától, ha megvan a három gyermekük, életük végéig adómentesek lesznek, szja-mentesek, és ez megtörténik a kétgyermekesekkel is, majd január 1-jétől. Tehát egy hat hónap alatt lezajló adóforradalomnak az első napjait éljük most.
Mekkora forrást igényel ez, és abban a nemzetközi környezetben, amelyről Ön is mondta az imént, hogy azért nem túl könnyű, és látjuk az uniós gazdasági növekedést, a magyar gazdasági növekedést is, ami inkább a stagnálás környékén van. Hogyan lehet előteremteni a forrást ezekre az intézkedésekre?
Jól kell gazdálkodni. Nem olyan bonyolult ez. Persze jobb lenne, hogyha több pénz lenne, mert akkor még több dolgot tudnánk egy időben megcsinálni, de egy országnak kell, hogy legyenek céljai. Legalábbis mióta a nemzeti kormány van Magyarországon, így kormányzunk. Hogy az előző baloldali kormány ilyen volt-e, e felől lehetnek kétségeink, de szerintem a kormányzás nem arról szól, hogy élünk, és milyen jó, hogy ma is élünk, és nincs nagyobb baj, mint tegnap volt. Tehát ez szerintem egy magára valamit adó közösség, nemzet esetében célkitűzésnek sovány. Tehát valamit akarni kell, valami cél kell, hogy legyen, valami értelme a munkánknak kell, hogy legyen, nem a kormányzati munkának, hanem a tízmillió ember munkájának. Valahova kell, hogy tartsunk, csak előre akarunk jutni, ideértve a gazdaságot is, de nemcsak azt, hanem a nemzeti büszkeség más kérdéseit is. És a kormánynak meg az a dolga, hogy segítsen az embereknek, hogy célokat tűzhessenek ki maguk elé. Ehhez az kell, hogy a kormány maga is tűzzön ki célokat. Én legalábbis minden ciklust úgy kezdtem meg, kormányzati ciklust, hogy világossá tettük, hogy milyen célokat tűzünk ki magunk elé, és azokat el akarjuk érni. Hát erről van itt szó valójában. És ha vannak céljaid, akkor a költségvetést, a gazdálkodást a célok alá kell rendelni. Most szerintem a legfontosabb a családbarát kormányzás. Ennek része az otthonteremtés, és része a dolgozó emberek és gyermeket nevelő emberek megsegítése. Erről szól a családbarát adóforradalom is.
Beszéljünk azért egy kicsit bővebben a kihívásokról, amelyek a környezetünkben vannak, ugyanis a héten megszületett a vámmegállapodás az Európai Unió és az Egyesült Államok között, amelynek értelmében Washington 15 százalékos vámot vet ki az uniós termékekre. Az elmúlt napokban Ön többször is elmondta, hogy ez egy hátrányos megállapodás, ugyanakkor azt látjuk, hogy Trump elnök 50 százalékos vámot vet ki azokra az országokra, amelyekkel nem kötött egyezséget, és Európára is egy 30 százalékos teher várt volna egyébként mától. Ehhez képest akár azt is mondhatnánk, hogy jól járt Európa. Miért gondolja Ön mégis azt, hogy ez nem egy jó megállapodás?
Ez az érvelés az, amit világéletemben elutáltam. Kádárék is ezzel érveltek: „hogyha nem mi vagyunk hatalmon, akkor majd bevonulnak az oroszok.” Szóval ez így nem megy. Tehát nem lehetünk, nem kerülhetünk olyan helyzetbe, mint valamelyik amerikai regényben a macska, hogy talán a Huckleberry Finnben – ha jól emlékszem –, hogy a szegény macskának megfogják a farkát, megpörgeti Huckleberry Finn a feje fölött, leteszi, és a macska boldog. Szóval ez így azért sovány elvárás az élettől, és ennek a trükknek nem szabad bedőlni, hogy rosszabb is lehetett volna. Hát gondolkodjunk másképpen! Itt vannak a britek. Hát nézzünk tényeket! A britek kiléptek az Európai Unióból. Ez egy hatvan-egynéhány, majdnem 70 milliós ország. Az Európai Unió meg több mint 400 millió. Nézzük meg, a britek milyen megállapodást kötöttek az amerikaiakkal! Sokkal jobbat, mint mi! Ők 70 milliónyian vannak, vagyis kisebb az erejük, mi több mint 400 millióan, és rosszabbat kötöttünk. Nincs miről beszélni – szakmailag –, most miniszterelnökként mondom. Tehát ha egy nálam kisebb erővel rendelkező ország jobb megállapodást köt, mint én, aki nagyobb vagyok, akkor én szakmailag kudarcot vallottam. Ez a helyzet az európai vezetőkkel.
Mi kellett volna ahhoz, hogy egy jobb alkut lehessen kötni?
Egy tárgyaláshoz két dolog kell. Most nem akarok okoskodni meg észt osztani Budapestről, nem helyes viselkedés az, de talán van annyi tapasztalat a hátam mögött, hogy azt tudom mondani, hogy a jó alkuhoz két dolog kell. Az első, ami nagyon fontos, az időzítés. Mikor kezdesz tárgyalni, te lépsz először, vagy vársz inkább, kezdeményezel, védekezel, ezt el kell dönteni. Tehát az időzítés. A második pedig az ajánlat tartalma, amiről meg akarsz állapodni, amit tenni fogsz. És persze az ajánlatból jó, ha több van, mert ajánlat, ellenajánlat, ellenajánlat, és így tovább. Tehát jó, ha tudsz sakkozni vagy ultizni, és több lépéssel előre tudsz gondolkodni, egy betlit lejátszani, az nagyjából hasonlít ahhoz a folyamathoz, mint ahogy meg kell kötni egy jó nemzetközi megállapodást. No, az unió több ponton is hibázott. Az első dolog az időzítés. Ahogy az amerikai elnök hivatalba lépett, komolyabban kellett volna őt venni. Ehhez képest kinevették. Tehát Brüsszelben nem vették komolyan, sértegették. Azt gondolták, hogy csak egy baleset történt, mindenfajta rosszízű megjegyzéseket tettek az új amerikai elnökre, aki ezeket nem szokta elfelejteni. Tárgyalási taktikának ez nem jó. Kettő: nem vették komolyan, hogy az amerikai elnök valóban át fogja rendezni a világgazdaságot. Azt hitték, hogy egy nagyszájú amerikai vállalkozó, felét se fogja megcsinálni annak, amit vállalt. Mi történik? Pontonként hajtja végre azt, amilyen ígéretet a választóinak tett. Egy olyan ember, aki végrehajtja. És ennek része az is, hogy Amerika kedvezőtlen vámszabályrendszerét át fogja alakítani. Most, ha ezt nem hiszed el, hanem rötyögsz ezen, hahaha, akkor bajba kerülhetsz. Az unió ezt csinálta. Én február óta mondom, hogy kezdeményezzünk. Mi álljunk elő. Álljunk át a teljes szabadkereskedelemre. Vagy egyes szektorokat válasszunk ki, és mondjuk arra, hogy speciális megállapodás. De ne várjunk, mint egy fagyott nyuszi vagy egy kígyó által megbűvölt jószág, amelyre majd lecsapnak, hanem kezdeményezzünk, mutassunk életerőt, legyenek javaslataink. Semmi ilyen nem volt. Most, ami a tartalmat illeti, az fontos dolog, hogy csak olyasmiről állapodj meg, amit be tudsz tartani, illetve rád tartozik. Tehát ha te egy olyan megállapodást kötsz, ami a szomszéd telkéről szól, miközben neked ahhoz semmi közöd, abból baj lesz, és most ez a helyzet. Mert a bizottság elnök asszonya olyan megállapodást kötött olyan ügyekben, amihez semmi köze. Tehát a megállapodásnak például része az, hogy majd fogunk sokszorosát vásárolni energiából valamilyen energiahordozóból mi, európaiak az Egyesült Államokból. Na, de Brüsszel sosem vásárolt egy köbméternyi gázt sem. Hát neki nincs országa, hát itt tagállamok vannak! A tagállamok vásárolnak energiát. Én nem hatalmaztam fel őt arra, hogy megállapodjon az én nevemben. Nem tudom, hogy mások fölhatalmazták-e. Nem hiszem. Vagy kötött egy olyan megállapodást, hogy majd akkor 600 milliárd eurónyi beruházást hajtunk végre az Egyesült Államokban, miközben tőkehiányos Európa. Ide pénzt kéne behozni, nem kivinni kellene innen. És én erre se hatalmaztam föl, és nem hiszem, hogy a többi miniszterelnök fölhatalmazta volna. Tehát olyan vállalásokat tett Amerika felé a bizottság elnök asszonya, ami nem tartozik az ő hatáskörébe. Az ő hatáskörébe a vámok tartoznak. És nem tartozik az ő hatáskörébe, ha jól értem, az a titkos záradék sem, ami az ukrajnai fegyverszállításokról szól. Mert ha jól értem, itt, az egész háta mögött még az is ott van, hogy az amerikaiak majd úgy adnak fegyvert az ukránoknak, hogy mi, európaiak fogjuk azt kifizetni. Engem erről nem kérdezett meg senki. Erről nincs európai döntés, hogy mi ezt akarjuk. Tehát azt akarom mondani ezzel, hogy nagyon nagy baj történt, sokkal nagyobb, mint gondoljuk. Nemcsak arról van szó, hogy egy rossz megállapodást kötöttünk. Ugye, minden európai termék, ami Amerikába megy, fizet 15 százalékos vámot, ami Amerikából jön, az meg nem fizet semmit. Hát milyen megállapodás ez? De nemcsak arról van szó, hogy rossz megállapodást kötöttünk, hanem olyasmiket is vállaltunk, amit nyilvánvalóan nem tudunk teljesíteni. Ez azt jelenti, hogy nem lezártuk a vámvitákat, hanem az első csatát elvesztettük, és újabb csaták lesznek előttünk, mert az amerikai elnököt komolyan kell venni. Ő azt fogja mondani, hogy fiúk, hol ez a 600 milliárd, amit megígértetek? – fogja mondani fél vagy egy év múlva. Ja, hogy nincsen, hát akkor a vámtarifákat is újra kell tárgyalni. Hol van a fegyvervásárlás, vagy hol van az energiavásárlás, amiről megállapodtam veletek? Nem teljesítitek? Hát akkor ki kell nyitnunk újra az egészet. És megint veszíteni fogunk, és megint veszítünk. Tehát amit ebben a megállapodásban el lehetett rontani, engedje meg, hogy kicsit szerénytelenül azt mondjam, hogy szakmailag, minden el van rontva.
Az ukrán szál az érdekes, mert erről a kereskedelmi ügyekért felelős biztos beszélt, azzal védve ezt a megállapodást, hogy az Ukrajnáról és más geopolitikai nehézségekről is szól. Mire utal ez a mondat? És egyáltalán: mi köze Ukrajnának a vámokhoz, a kereskedelemhez?
Hát semmi! Tehát az a helyzet, hogy egy normális ember ilyet nem csinál, hogy egymással össze nem tartozó dolgokat összerendez egy kosárba vagy egy megállapodáscsomagba, számára, vagyis az európaiak számára kedvezőtlen szaldóval vagy összeredménnyel. Ilyet nem szabad csinálni, akkor le kell választani, amit meg tudok nyerni, nyerjek meg, amit el kell veszíteni, meg veszítsem el, de minél kisebb mértékben. Összekötni ezeket? Abból nagy baj lesz, ha nálad erősebb féllel tárgyalsz! És itt nálunk erősebb féllel tárgyalunk. Tehát ha Ukrajnáról akarunk megállapodást kötni az amerikaiakkal, azt nem egy vámmegállapodás titkos záradékaként kell tenni, hanem le kell választani, külön ki kell tenni az asztalra, és külön ki kell tárgyalni.
Azt Ön is említette, és nagyon sok szakértő is egyetért azzal, hogy Európára nézve hátrányos hatásai lesznek ennek a vámmegállapodásnak.
Rémes. Ez egy rémes gazdasági megállapodás, egy gazdasági öngól.
Hogyan tudja ezeket kivédeni Magyarország, vagy mit tud tenni az enyhítése érdekében, a hatások enyhítése érdekében?
Tegnapelőtt kormányülés volt, és kénytelenek voltunk már ezzel foglalkozni. Próbálom beazonosítani, a szakértők beazonosítják a kedvezőtlen következményeket. Ezeket a vámtételeket kiszámolni nem olyan egyszerű dolog, mint azt a halandó ember gondolná, bonyolult matematikai műveletek, de összességében azt meg tudom kockáztatni, hogy a Magyarországról Amerikába menő termékeken, direkt és indirekt formában ezeknek az értéke, amit innen kiviszünk, közvetlenül Amerikába, vagy úgy, hogy beépítünk egy másik ország termékébe, és úgy megy tovább Amerikába, ezt nevezem indirektnek, ez így együtt olyan 11 milliárd dollárt adhat ki. Most, ugye, erre bejön egy 15 százalékos vám, másfél milliárd dollárról beszélünk. Most ezt el fogják szenvedni a Magyarországon működő cégek. Mi a feladat? Azonnal beszélni kell velük! Tehát a kormány első döntése az volt tegnapelőtt, hogy különböző fórumokon a lehető leggyorsabb tárgyalásokat kell kezdenünk a válaszlépésekről. Szijjártó miniszter úr kapott fölhatalmazást arra, hogy tárgyaljon a Magyarországgal stratégiai megállapodást kötött nagybefektetőkkel, ők sokat exportálnak Amerikába. Nagy Márton miniszter úr kapott fölhatalmazást arra, hogy a gazdasági, kereskedelmi és iparkamarával azonnal lépjen kapcsolatba. Tehát most tárgyalások indulnak, és úgy látjuk a tegnapelőtti kormányülés után, hogy két akciótervet kell kidolgoznunk. Ki kell dolgoznunk egy munkahelyvédelmi akciótervet, hogy nehogy úgy reagáljanak a magasabb vámtételre a Magyarországon működő nemzetközi cégek, hogy embereket bocsátanak el, vagy ha igen, akkor mi azonnal kínáljunk nekik másik állást. Tehát kell egy munkahelyvédelmi akcióterv, és kell egy iparvédelmi akcióterv, nehogy az történjen, hogy bezárnak bizonyos üzemeket azért, mert nem éri meg az Amerikában való export magas vámja miatt most már Magyarországon termelni. Tehát az ipart is meg kell védeni, és meg kell védeni külön a munkahelyeket. Lesz két akciótervünk, a tárgyalások megkezdődtek.
Rövid időnk van, de azért még egy jelenségről beszéljünk, mert egy skóciai golfpályán született meg egyébként ez a vámmegállapodás, és a héten Kínában is járt egy uniós delegáció, a bizottság és a tanács vezetőjével, akiknek diplomáciai szakértők szerint kifejezetten kínos pillanatokat kellett átélniük. A repülőnél nem várta őket senki, sőt még az értük küldött busznál sem. Mi az, ami miatt a nagyhatalmak megteszik, vagy meg merik tenni ezeket a lépéseket az európai vezetőkkel?
Mert olyanok vagyunk, amilyenek. Gyengék, nevetségesek, nagy a szánk, kioktatunk másokat, közben nincs erőnk, ha tárgyalni kell, nem mutatunk tehetséget és képességeket, szóval a legrosszabb kombináció. Van a világon azért négy nagy erőközpont, hogyha Indiát és a török világot most nem számolom ide, ugye, ezek az amerikaiak, Kína, az oroszok meg Európa. Ránézek Európára. Hogy alakítja a külpolitikáját? Rosszban vagyunk az amerikaiakkal. Rosszban vagyunk, sőt háborúban az oroszokkal. És rosszban vagyunk a kínaiakkal. Milyen politika ez? A politikának az az értelme, hogy barátokat gyűjtsünk, és lehetőségeket teremtsünk. Nem az, hogy kis hörcsögként behúzódva a sarokba, mindenkire fújjunk, és mindenkivel összevesszünk, és megaláztassuk magunkat. És utána még nekünk áll följebb, kioktatjuk őket az emberi jogokról, a demokráciáról, rule of law, hogyan kell viselkedni, tehát ez nevetséges. Tehát ezt így folytatni nem érdemes. Az egész Európai Uniónak az a vezetői szerkezete, hogy van az Európai Néppárt, amely a legerősebb pártja az Európai Parlamentnek, és a legtöbb miniszterelnök ide tartozik, támogatja Ursula von der Leyent, aki a bizottság elnöke, és ennyit tudnak kihozni egy nagyon erős egyértelmű parlamenti többségből, amivel rendelkeznek ebben a pillanatban. Hát ez nagyon kevés! Ilyenkor szedni kell a sátorfát, meg kell köszönni az eddigi bizalmat, és haza kell menni.
Az otthonteremtési és a családtámogatásokról, illetve az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti vámmegállapodásról is kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnököt.
Megosztom