Törőcsik Zsolt: Köszöntöm Önöket, és köszöntöm a kihelyezett stúdiónkban Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Azért itt beszélgetünk Abu Dhabiban, mert ma találkozik az Egyesült Arab Emírségek elnökével, aki Abu Dhabi uralkodója is egyben. Ön idén már másodjára jár itt, és az elnök is volt Magyarországon júliusban Önnél. Mi az apropója a mostani tárgyalásnak?

Addig kell ütni a vasat, amíg meleg. És sikerült létrehozni egy egészen különleges kapcsolatot az emírségek vezetőivel és gazdasági életével, és egy nagyon sebesléptű, gyors ütemű gazdasági együttműködés bontakozik ki a láthatáron, amire szükségünk van, és óriási lehetőséget ad Magyarország számára. Olyan iparágakba tudunk bevonni jelentős beruházásokat… Itt rengeteg pénz van ugyanis, megjegyzést tennék zárójelben, hogy a világ ötödik legnagyobb kőolajexportőre ez az ország, de ők okos emberek, nem élik föl azt, ami a földből kinyert nyersanyag-profit, hanem ezt megpróbálják befektetni. Nagyon aktív befektetéspolitikájuk van. Eddig Közép-Európát és Magyarországot elküldték. A szerbeknél egyébként jelen vannak, én ott figyeltem föl rájuk egyébként, hogy egyszer csak láttam, hogy a szerbeknél elkezdett növekedni az Emirátusokból érkező beruházások mértéke. És Közép-Európában nincsenek jelen, és akkor gondoltuk, hogy ragadjuk meg ezt a lehetőséget, hozzunk létre egy különleges partnerséget velük, ők nyugati gondolkodású emberek, ha üzletről van szó, és legyünk mi a térségben az ő stratégiai partnerük. És ki is jelöltük azokat az iparágakat, ahol nagy volumenben, tehát nagyléptékben tudunk majd együttműködni. Ennek egy fontos tárgyalási fordulója lesz a mai napon, energiaszektor, mesterséges intelligencia és digitális infrastruktúra, tehát nagy adatközpontok kiépítése, azoknak a zöldenergiával való ellátása, iszonyatos energiaigénye van a mesterséges intelligenciának, ezek nagy beruházásokat igényelnek. Tehát ezekben az ügyekben vagyunk elöl, tehát jól haladunk. Tehát nem ma indítottuk, nem is a közepén, hanem már lassacskán, a következő fordulóban szerintem már le is tudunk zárni néhány jelentősebb, nagyobb léptékű programot.

Meglátjuk majd akkor ezeknek a tárgyalásoknak az eredményét, és beszámolunk róla, de most beszéljünk…

Bocsánat, még annyit hadd mondjak, hogy csak az idei évben a megindult stratégiai együttműködés eredményeként a két ország közötti áruforgalom, ami persze alacsony szinten volt, de 24 százalékkal tudott nőni. Tehát a dolog biztató.

Folytassuk európai ügyekkel és olyan ügyekkel, amelyeket már magunk mögött tudunk, vagy amelyekben benne vagyunk. A héten ugyanis tovább romlott a háborús helyzet, miután orosz drónok hatoltak be Lengyelország területére, amelyeket a légvédelem lelőtt. Mennyire veszélyes ez a helyzet európai szinten vagy akár Magyarországot is érintve, ami a szerdai incidens nyomán kialakult?

A szerdai incidens egy megtestesülése vagy példázata annak, hogy milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, legfeljebb nem tudunk róla, mert a mindennapi élet forgataga, a napi élet kihívásai meg teendői, a meló, gyerek, család, ezek fölfogják, fölemésztik a figyelmünket, és az embernek nincs arra ideje, hogy mindennap eltöprengjen azon, hogy egyébként ma is milyen veszélyes körülmények között éltünk. De amikor néha beesik a baj néhány drón formájában, mondjuk, Lengyelországban, akkor hirtelen mindenki felkapja a fejét. Ez történhetett volna tegnap is meg tegnapelőtt is meg holnap is, meg Lengyelországban is meg Magyarországon is. Tehát a háborús fenyegetettség közvetlen. Nem vagyunk benne a háborúban, mondjuk, a lengyelek benne vannak nyakig, mi távolságot tartunk, ez nem a mi háborúnk, mi ebben nem veszünk részt, de a szomszédai vagyunk annak az országnak, ahol a háború zajlik, ez pedig folyamatos és állandó háborús veszélyt jelent.

Igen, de éppen a legutóbbi beszélgetésünk estéjén találkozott egymással Trump amerikai és Putyin orosz elnök, és akkor úgy tűnt, hogy a megoldás irányába indulnak el a dolgok. Ehhez képest az utóbbi két hétben minthogyha nem ezt látnánk. Mi történt, mi történhetett, ami miatt az a lendület, ami akkor úgy tűnt, hogy megvan, az alábbhagyott?

Először is legyünk szerények, és lássuk be, hogy nem tudunk mindent. Ugyan közvetlen kapcsolatban vagyunk az amerikaiakkal is meg az oroszokkal is, tehát a magyar külügyminiszter gyakorta egyeztet telefonon az Európai Unió, Amerika és az oroszok külügyminisztereivel, tehát sok mindent tudunk, talán többet, mint mások, de nem tudunk mindent. Például nem ültünk ott az orosz és az amerikai elnök megbeszélésén. És nekem az a véleményem, hogy ott nagy sebességgel mennek előre a dolgok. Csak azt kell nekünk, magyaroknak is észben tartanunk, hogy az orosz–ukrán háború csak nekünk a legfontosabb ügy, a világnak nem. A világnak más problémái is vannak, amelyek Oroszországhoz köthetőek. Például a világ energiaellátása. Most akkor lehet vásárolni Oroszországból energiát, vagy nem lehet? Szankciókkal terhelt ez, vagy nem? Az amerikaiak próbálták épp az indiaiakat legutóbb szankció alá helyezni ezért. Lehet-e részt venniük az orosz energia kitermelésében olyan cégeknek, amelyek nyugatinak minősülnek? Lehet-e részt venni ebben a kereskedelemben? Lehet-e befektetni Oroszországban? Lehet-e befogadni orosz befektetést? Tehát azt akarom csak mondani, hogy miközben mi az orosz–ukrán háborúra összpontosítunk, helyesen, mert az a mi biztonságunknak a kulcskérdése, a nagyfiúk, akik tárgyalnak, nemcsak erről tárgyalnak. És szerintem nagy ütemben haladnak előre az összes többi kérdés tisztázásában. Oroszország visszaintegrálása vagy sem a nemzetközi rendszerbe. Ugye, a Biden-kormányzat meg az európaiak kilökték őket abból a keretből, ami a G7 meg a G20, tehát nincsenek ott, na, de az amerikaiak már mondogatják, hogyha megvan a béke vagy a tűzszünet, akkor utána vissza kell az oroszokat integrálni. Vagy nem – mondják a németek. Tehát itt nyitva van még jó néhány ügy az ukrán háborún túl is. Ezért szerintem a háború ügyében az előrehaladás lassú, vagy a béke ügyében lassú, minden más ügyben az az érzésem, hogy a színfalak mögött tárgyalók jól és gyorsan haladnak előre. Ha már a drónokról volt szó, azért ne menjünk el amellett, hogy ez Lengyelországban történt, a lengyelek a barátaink, az ilyen aktuálpolitikai lökdösődéstől függetlenül, történeti dimenzióban ők történelmi szövetségeseink, a lelkünkhöz is közel állnak, tehát igazán barátaink – barátok között is vannak viták –, ezért minden, ami Lengyelországot sérti, a szuverenitását behorpasztja, arra Magyarországnak azonnal és az elsők között kell világosan reagálnia. És az orosz drónok behatolását Lengyelország területére elfogadhatatlannak minősítettük az első pillanatban, és ott vagyunk a lengyelek mellett. Száz százalékban vagyunk velük szolidárisak.

Említette azt az imént, hogy nem vagyunk benne a háborúban. Ehhez képest Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a héten tartott egy beszédet, amelyben ennek az ellenkezőjét mondta, és világosan kijelentette, hogy Európa harcban áll. Egyébként pont ennek a drónincidensnek a napján történt ez a beszéd. Ön milyen következtetést von le ebből a mondatból, illetve általánosságban von der Leyen beszédéből?

A helyzet az, hogy három év óta, sőt három és fél éve viseljük egy háború mindenfajta kedvezőtlen következményeit, miközben nekünk ehhez a háborúhoz nincs semmi közünk, a kitöréséért semmiféle felelősségünk sincsen, és ebben a háborúban sosem vettünk részt. De ezek a hölgyek, urak ott, Nyugaton, mint von der Leyen is, a fülünknél vagy grabancunknál fogva bele akarnak bennünket rángatni ebbe a háborúba. Ellen kell állni. Azt akarom csak mondani, hogy nem akarok túlozni a történeti analógiákkal, de, ugye, mi, magyarok vagyunk, és a mi vérünkben a történelem lüktet, vagy a mi ereinkben a vér mellett a történelem is lüktet, és azért bennünket már kétszer beletoltak egy olyan háborúba, amelynek a következményei iszonyatosak voltak Magyarországra – az egész XX. századot elvesztettük –, két olyan háborúba, amelyikben nem akartunk részt venni. Egyikben sem akartunk részt venni, de az ilyen von der Leyen-féle, nyugati politikusok a grabancunknál fogva belerángattak bennünket abba a háborúba. Tisza István ki akart maradni az I. világháborúból, de Bécs belenyomott bennünket, és Horthy is ki akart maradni, Horthy Miklós kormányzó úr is ki akart maradni a II. világháborúból, de a németek belenyomtak bennünket. Most ugyanígy megint németül beszélő, német anyanyelvű hölgyek, urak ott, a biztonságos Nyugaton próbálják belerángatni a közép-európaiakat, benne a magyarokat egy háborúba. Ez elfogadhatatlan! Az én két elődömnek nem sikerült ellenállni. Én megfogadtam, hogy nekem sikerülni fog.

A beszédben sokan azt kritizálták, amiről nem volt szó, vagy amiről kevés szó esett, versenyképességi bajok, amerikai vámmegállapodás, és utána a Patrióták egyébként egy bizalmatlansági indítványt is benyújtottak von der Leyen ellen, ami azért is érdekes, mert a napokban egy közvélemény-kutatás is megjelent, amely szerint az európaiak 60 százaléka támogatná az ő lemondását. De min változtatna az az európai politika irányát illetően, ha nem ő lenne a bizottság elnöke?

Az ilyen fölméréseknek mérsékelt jelentőséget tulajdonítok, mert az úgy szokott lenni a politikában, hogy a közvélemény hullámzó. Hol támogatja az embert, hol elpártol, aztán visszatér, aztán megint a pokolba kívánja, szóval azért nem lehet a politikai döntéseket a napi közvélemény alakításához igazítani. Az kétségkívül igaz, hogy hosszú távon csak a nép dönthet, de minden nap azért ne a nép döntsön, mert akkor a vezetőket minek tartjuk? Tehát kell, hogy legyen annyi tartása és ereje egy politikusnak, egy vezetőnek, hogy egy átmeneti népszerűtlenséget is el tud viselni. Tehát én von der Leyen távozására nézve a népszerűségi mutatókból semmilyen tapasztalatot vagy következtetést nem vonnék le. Vonok le viszont másból: a tényekből. Tehát mire volna szüksége Európának? Ugye, nekünk felül kell vizsgálni a zöldátmenetet, mert a magas energiaárakat részben a zöldátmenet okozza, és ez halálos az európai gazdaságnak. Felül kell vizsgálni az Ukrajna-politikát, felül kell vizsgálni a szankciókat, felül kell vizsgálni a kereskedelempolitikát, mert rossz megállapodást kötöttünk az amerikaiakkal, és felül kell vizsgálni a migrációs politikát. Vagyis lényegében minden fontos ügyet felül kell vizsgálni, mert von der Leyen vezetésével a szakadék felé tart az Európai Unió. Tehát nem a népszerűségi mutatók itt az érdekesek, hanem az elhibázott politika és a rossz vezetés. Tehát azért mondom én is, hogy jobb lenne, hogyha a bizottság elnök asszonya összepakolna, és szép csendben hazautazna, és otthagyná Brüsszelt azoknak, akik képesek egy jobb politikát művelni, mert felül kell vizsgálni mindazt, ami mellett ő eddig mellszélességgel kiállt. Tehát nem az a nehézség, hogy őt kedvelik vagy nem az emberek, hanem hogy van egy politikája, annak van négy-öt pillére, és azok rosszak. Azt ki kell cserélni. Hát ő nem fogja tudni kicserélni. Nem fogja azt mondani, hogy tegnapig rosszul gondoltam, holnaptól így csináljuk… Ez nem megy. Márpedig itt nem egy ilyen ügyről van szó, hanem négy-öt fontos ügyről. Most erőszakoltak meg magyar lányokat Szicíliában. Velük vagyunk egyébként, és gyors testi és lelki felépülést kívánunk nekik. Képtelenség, hogy Európa elvesztette a biztonságát a rossz migrációs politika miatt. Az energiaárak az Európai Unióban kétszer-háromszor-négyszer magasabbak, mint az Egyesült Államokban. Hogy’ fogunk velük versenyezni? Ez egy rossz zöldpolitika! A háborún folyamatosan veszítünk. Az oroszok nyernek, mi veszítünk, és a pénz, amiből egyébként is kevés van, és Európában kellene, elmegy Ukrajnába. A versenyképességről nem is beszélek. A Draghi-jelentés – mégiscsak egy komoly emberről beszélünk, nem egy éppen hivatalban lévő magyar miniszterelnökről, és volt jegybankelnöke az Európai Uniónak – leírta egy évvel ezelőtt egy tanulmányban, hogy mit kell tenni, ha nem akarunk tönkremenni. Ezt meg is vitattuk Budapesten. El is fogadtunk egy deklarációt. A Budapest-deklarációt, ami az európai gazdaság megmentéséről szól. Azt kéne csinálni. Az ellenkezőjét teszik. Tehát ilyen vezetőkkel csak a szakadékban köthetünk ki.

Ha ezt a magyar helyzetre vetítjük, a napokban azt írta egy bejegyzésében, hogy jönnek a változások, ha akarjuk, ha nem, az a kérdés, hogy milyen válaszokat adunk: brüsszeli választ vagy magyar választ? Min múlik az, hogy milyen válasz lesz itthon, illetve miért adna bárki is itthonról brüsszeli választ ezekre a kérdésekre?

Van a magyar politikának egy hagyománya. Régi ez, a magyar politikai pártok egy része folyamatosan a külföldiek szolgálatában áll. Vannak a nemzeti erők és pártok, és vannak, mondjuk úgy, hogy a zsoldban állók. Ennek van egy régi hagyománya, hol Moszkvából, hol Berlinből igazgatták őket, most Brüsszelből. Tehát Magyarországon van Brüsszelnek pártja. Nem így hívják, hanem Tiszának hívják meg DK-nak, de ez a brüsszeliek pártja, ez a brüsszeli politikai vezetőknek a pártja. Ezek az emberek nem is titkolják el, magyar emberekről beszélek most, hogy ők nyíltan azt képviselik, hogy azt kell csinálnia Magyarországnak, amit egyébként Brüsszel csinál, kér és követel a migrációtól a gazdaságon át a háborús kérdésekig. Tehát nekünk van egy brüsszeli politikai erőcsoportunk Budapesten, Magyarországon. És hogyha az emberek őket hatalmazzák fel a kormányzásra, és az embereknek ehhez joguk van, akkor ne lepődjenek majd meg, vagy ne lepődjünk meg azon, ha hirtelen az elhibázott brüsszeli politika megjelenik Budapesten. Tehát amit ma Brüsszel elront Brüsszelben, azt egy Brüsszelt szolgáló magyar kormányzat két héten belül megvalósítja Budapesten és Magyarországon. Ugye, mi egy ingatag térség közepén vagyunk. Nagyon nehéz itt nemzeti politikát csinálni és kitartani a nemzeti érdekek mellett, de van egy ilyen hagyománya a magyar politikának. Sziklaszilárdan, nemzeti alapokon áll, a magyar érdekeket követi, csak és kizárólag a magyar emberek érdekét nézi és szolgálja. És van mindig külföldről irányított párt, ráadásul őket zsarolják is. A DK már rég nem létezne, ha nem pénzelnék őket Brüsszelből. A Tisza Párt nem létezne, ha Brüsszelből nem pénzelnék őket. Az összes mögöttük lévő nem kormányzati szervezetet, médiát mind Brüsszelből meg korábban Washingtonból finanszírozták, csak Trump elnök azt leállította, most ez Brüsszelből történik. Mentelmi ügyekben zsarolják őket, nem adják ki a mentelmi jogát ellenzéki pártvezetőknek. Ezzel nyilván zsarolják őket, mert ha kiadnák, akkor eljárás alá kerülnének. Tehát azért ez ilyen elegánsan, elemzően leírt dolog, amit most elmondtam Önnek, de ez hatalmilag egy brutális dolog. Ott, Brüsszelben van egy erőközpont, amely néhány magyar pártvezetőt a kezénél fogva – hogy udvarias legyek – szorongat, zsarol, kiszolgáltatott helyzetben tartja, talán a meggyőződését is már átalakította, és hatalomra akarja őket juttatni azért, hogy a brüsszeli migránspolitika, a brüsszeli háborús politika, a brüsszeli gazdaságpolitika meg energiapolitika legyen Magyarországon is. Amin egyébként a nyugatiak halálra keresnék magukat, mert az egész mögött persze a pénz van, hogy a Magyarországon működő energiacégek, kereskedőcégek, a bankok nagyobb profitot akarnak, mint amit mi, a magyar nemzeti kormány enged nekik. Ha jön egy új kormány, amely Brüsszel-párti, egy pillanat alatt ez a lóvé, ez a pénz, ez a tőke kimegy az országból. Erről van szó. És majd megsarcolják a magyarokat. Azért van itt szó és vita az adórendszerről, azért akarja a Tisza megemelni a Tisza-adó révén a jövedelemadót, megadóztatni az ingatlanokat, most látom, már a cégeket is, mert el akarja majd engedni a multiknak az adóját, mert Brüsszel ezt fogja követelni. Tőlem is ezt követeli Brüsszel, csak én nem engedem el. Tehát itt összefüggenek a dolgok, és a végén minden ügy valahogy oda csurog le, amit úgy hívunk, hogy nemzeti függetlenség és szuverenitás.

Ha már a Tisza-adó szóba került, ezt egyébként a pártelnök tagadja, hogy létezne ilyen, ő adócsökkentésről beszél, de több, párthoz kötődő szakértő érvelt már a többkulcsos adó mellett…

Igen, de szerintem ez nem egy adóvita, tehát ez is egy jó vita lenne, egy adóvita is, de nem erről szól a magyar belpolitika, hanem arról, hogy az egyik párt – nem is jelentéktelen párt – világosan megmondta, mondjuk, hogy pacekba belevágta a magyarok képébe, hogy bizonyos dolgokról nem beszélünk, mert ha elmondanánk, hogy mire készülünk, akkor elveszítenénk a választásokat. Ha bemutatnánk a terveinket, elvesztenénk a választásokat. Most úgy csinálunk, mintha nem akarnánk semmit, de majd a választások után mindent lehet. Ezt elmondták. Belemondták a képünkbe. Tehát ez nem egyszerűen csak adókérdés, persze ki akarják fosztani az embereket, ilyet már láttam, tehát ingatlanadó, magasabb szja-kulcsok, magasabb cégadó, de valójában ez egy bizalmi kérdés, hogy most akkor úgy futunk neki egy választásnak meg a következő négy évnek, hogy tudjuk, hogy mi vár Magyarországra, vagy úgy futunk neki, hogy ezt eltitkolják előttünk, aztán majd jól meglepődünk, mint ahogy történt az MSZP-vel még a Gyurcsány vezetése alatt, hogy mondtak mindenféléket, aztán jött az őszödi beszéd, és kiderült, hogy mindennek az ellenkezője történik. És ott álltunk négy év után csődben, devizahitelekkel megterhelve, eladósodva, 12 százalékos munkanélküliséggel, mindenki rosszul járt ebben az országban, leszámítva a bankokat meg a multikat. Ide akarunk visszamenni? Erről kell beszélni! Ez egy bizalmi ügy, nem adószakmai kérdés.

Azt mondta, hogy nem adószakmai kérdés, de mégis adózási kérdésekről indít a kormány nemzeti konzultációt. Mi szükség erre, hogyha bő fél év múlva egyébként is választás jön, ahol az emberek elmondhatják majd a véleményüket, akár az adózási kérdésekről is, és nyilván…

Pont arról van szó, hogy miután a magyar politikai élet jelentős szereplői megmondták, hogy ők nem fogják megmondani előre, hogy mire készülnek, ezért jobb, ha előre megkérdezzük az embereket. Csak amit tudunk róluk, hogy progresszív adórendszert vezetnének be többkulcsos adóval a mostani 15 százalékos helyett, ez azt jelentené, itt csináltam mindenfajta számításokat, hogy egy átlagjövedelemnél ez évente plusz 242 ezer forint elvonását jelentené. A pedagógusok úgy járnának, hogy havonta 30 ezerrel, éves szinten 364 ezer forinttal keresnének kevesebbet. Az ápolók évente 280 ezer forinttal, a rendőrök évente 154 ezerrel, a katonák évente 476 ezer forinttal, és az orvosok pedig évi 3 millió 172 ezer forinttal keresnének kevesebbet. És a budaiak meg a kertvárosban élők is készíthetik a bugyellárist, vehetik elő a pénztárcájukat, mert ha jön az ingatlanvagyonadó, mert ha az ember végigsétál Pasaréten, Rózsadombon, a Svábhegyen meg a pesti, külső kertvárosi övezetekben, akkor láthatja, hogy ottan sarc lesz. Tehát jobb, ha erről előre beszélünk. Ezért kell a konzultációval az erről szóló véleményeket, vitákat kiprovokálni, előrehozni, nehogy az legyen, hogy azt mondhassák a választók a választás után, hogy miután eltitkolták az igazi szándékukat, szándékaikat, mi most meg vagyunk vezetve. Hát ne engedjük, hogy megvezessenek bennünket, előre folytassuk le ezeket a vitákat!

Ha a nagyobb képet nézzük, akkor hogy’ látja, hogy a középosztályra, a családokra, amelyeknek a megerősítését a kormány egyébként most az adópolitikán keresztül célul tűzte ki, hogyan hatna egy ilyen jellegű változás?

Nézze, persze filozófiai alapokról is lehet közelíteni egy adórendszer kérdéséhez. Az nem is haszontalan. De inkább egy adott közösség, mondjuk, a magyar nemzeti közösség éppen aktuális állapotából érdemes ahhoz közelíteni. És én azt gondolom, hogy még hosszú-hosszú időn keresztül nem lesz Magyarország olyan erős ország, a családok és a középosztály nem lesz olyan erős, hogy lemondhassunk arról, hogy csak alacsony adókat használjunk. A magas adó elszegényíti a középosztályt. És nekünk mégiscsak volt 45 év kommunizmusunk, egy zavaros húszéves átmenetünk, szóval meggyötörte ezt az országot a gazdaság oldaláról is a történelem. Nekünk arra van szükségünk, hogy tiszteletben tartsák mindenkinek a tulajdonát, a jövedelmét, az életét. Csak mondom, hogy egy vagyonadó típusú ötlet azzal jár, hogy mindenkinek, mondjuk, Önnek is évente meg kell csinálnia a vagyonbevallását. Nemcsak nekünk, politikusoknak, akkor mindenkinek. És akkor lesz egy nyilvántartás is. És megnézik, hogy az igaz-e. Jönnek a vagyonvizsgálatok. Bekopog Önhöz majd a NAV, és azt mondja, hogy hohó, a maga nyaralása meg a jövedelme mintha nem esne egybe. És kezdődik ez a csesztetés, ilyen volt már. Tehát hagyjuk inkább békén az embereket, hagyjuk, hogy dolgozzanak, segítsük őket, hogy dolgozzanak. Hagyjuk, hogy minél több pénz maradjon a zsebükben, és ők döntsenek erről a pénzről, ők költsék el, ne az állam. Szerintem még egy-két évtizedig ez a helyes megközelítés. Hogy utána mi lesz, azt majd meglátjuk. Tehát én most nem filozófiailag akarok érvelni, és nem örökérvényű adóigazságok mellett török lándzsát, hanem azt mondom, hogy Magyarországon ma békén kell hagyni az embereket, és az a jó, ha alacsony adók vannak, mindenki jobban jár.

A középosztály megerősítését szolgálja egy friss támogatási forma is. Lassan két hete, hogy elindult a fix 3 százalékos lakáshitel-program, és már az első héten ötezer hitelkérelem érkezett be, az ingatlanok iránti érdeklődések száma pedig majdnem a duplájára emelkedett. Hogyan értékeli a kormány ezeket az eddigi eredményeket? Nyilván ezek az első hét fejleményei.

Az történik, amire számítottunk. Tehát azért volt egy fölhalmozódott frusztráció, feszültség, rossz érzés a magyar társadalomban, mert azt látták, hogy az ingatlanárak mennek fölfele, a fizetések is mennek fölfele, de nem olyan gyorsan, mint az ingatlanárak, és egyre nőtt azon embereknek a száma, különösen a fiatalok esetében, akik ránéztek a fizetési papírjaikra meg az ingatlanok árára, és azt mondták, hogy hogy’ lesz ebből nekem valaha a büdös életben saját otthonom? És erre kellett egy megoldást találni, mert az jó egyébként, hogyha nőnek a fizetések, meg hogyha az ingatlantulajdonosok magasabb árat akarnak kérni az ingatlanjaikért, abba se lehet beleszólni, de valamilyen megoldás kell, hogy egész nemzedékek ne érezzék úgy, hogy ők kiestek abból a lehetőségből, hogy saját otthonuk legyen. Most ez nem minden országban feszít azonos erővel. Mert vannak országok, ahol az emberek ahhoz vannak hozzászokva, hogy bérleményben laknak meg albérletben, és így tovább. Tehát az, hogy az ingatlanok magántulajdonban vannak, illetve az emberek a saját tulajdonukban laknak, és ez egy természetes nemzeti ösztön vagy vágy, ez egy közép-európai jelenség, ha jól látom. Németföldön például kevésbé van ez így. De a magyarok úgy érzik, hogyha nincs saját fedél a fejem fölött, nem vagyok biztonságban, ez egy történelmi tapasztalat, akkor földönfutó lehetek bármikor. Tehát ezt meg kellett oldani. Tehát ez Magyarországon egy komoly gond volt évek óta. És dolgoztunk is egy lakhatási programon, és végül ide jutottunk, ahol most vagyunk, és azt hiszem, hogy jó hangot ütöttünk le a zongorán. Tehát egy olyan jogi megoldást sikerült találni, egy olyan pénzügyi konstrukciót tudtunk létrehozni, ami egy jó dallamot, egy vonzó dallamot ad ki az emberek számára. Ez már az a konstrukció, ez a maximum 50 millió forint, ház esetében 150 milliós érték, lakás esetében 100 milliós érték, 10 százalékos önerő, 3 százalékos fix kamat, nincs bankos ravaszkodás föl-le, itt annyi, garantált, kiszámítható, tehát ez valahogy’ már az a konstrukció, amibe bele tudják képzelni magukat az emberek. Ezért indultak meg ilyen nagy számban, én erre számítottam. Ezért is hagytuk a lehető legszélesebben azt a kört, akik elérhetik ezt. Tehát nincs hozzákötve gyerekhez, családi állapothoz, életkorhoz, mindegy, falu, város, kisváros, nagyváros, hanem mindenkinek akartunk adni egy lehetőséget, és úgy látom, hogy ezt az emberek meg is értették. Úgyhogy én optimista vagyok. Azt látom, hogy az albérletárak növekedése is mintha megállt volna, friss ez az adat, majd meglátjuk, így lesz-e egy hónap múlva, de mintha ez így lenne. És a másik oldal, a tőketulajdonosok, a befektetők, a vállalkozók, az építőipar is megmozdult, dőlnek befele azok az igények, amelyek azt kérik, hogy nagyobb volumenű ház- és lakásépítéseknél gyorsított eljárásban adjuk meg az engedélyeket. Tehát lesznek itt lakások, itt tízezrével fognak épülni lakások abban a kategóriában, amit ez a hitel lehetővé tesz, tehát lakás esetében 100 millió, ház esetében pedig 150 millió értékig, mert van egy fölső korlát, ezért nem tudja fölnyomni az ingatlanárakat ez a hitelkonstrukció, mert csak bizonyos, behatárolt értékű lakások esetében vehető igénybe. Ezért ilyen lakások fognak majd épülni. Nagyon bizakodom. Én azt hiszem, hogy ez családok százezrei számára nyit ki egy perspektívát, egy távlatot.

Szóba került már a beszélgetésben a migráció és a Szicíliában történt erőszak. Az apropót az is adja, hogy erről beszéljünk, hogy tíz éve nagyjából, hogy elhangzott Angela Merkelnek az a beszéde, amiben azt mondta, hogy „Wir schaffen das,” tehát sikerülni fog integrálni a migránsokat, és kedden lesz tíz éve a röszkei zavargásoknak is. Mi a legfontosabb tanulsága ennek a tíz évnek Ön szerint, mert közben egy uniós biztos pedig arról beszélt, hogy a migrációs paktummal az unió most már majd megfelelően tudja kezelni ezeket a migrációs kihívásokat.

Ami persze nem igaz, tehát a migrációs paktum pont az ellenkezőt jelenti: nem zárják le a határokat. Tehát a migrációs paktum egy ravaszkodás. Csinál valamit, de nem oldja meg a bajt. A baj egyetlen módon oldható meg. Azt kell kimondani, hogy senki nem léphet be az Európai Unió területére az ő személyére szóló engedély nélkül. Tehát nem jövök, belépek, migránsnak meg mindenfajta menekültnek mondom magam, itt vagyok már az unió területén, és utána nem lehet többet innen kitenni, akkor sem, ha kiderül, hogy valójában nem volt jogom arra, hogy itt maradjak. Tehát ha ezt folytatják, tönkre fognak menni. Egyetlen megoldás van: kívül várakozol, kedves barátom, a magyar államhatárokon kívül, beadod az igényedet, kívül megvárod a választ, ha a válasz igen, bejöhetsz, ha nem, nem. Általában persze ez nem szokott lenni. Most Nyugat-Európában más gondok vannak, mint nálunk, mert mi azért küzdünk, hogy ne legyen migráció Magyarországon. De ők már megcsinálták a bajt. Ők arról beszélnek, hogy hogyan éljenek együtt a bajjal. Az egy messzire vezető, filozófiai elemeket is magában foglaló beszélgetés lenne, hogy hogy’ jutottak ide, hogy hogy nem volt annyi esze a nyugati vezetőknek, hogy előre lássák, hogy ebből ez lesz. Ráadásul nem kellett volna kitalálniuk ezt, nem igényel ez atomtudományt, elég lett volna, ha hallgatnak ránk. Mi, közép-európaiak, nemcsak én, mi, közép-európaiak, Babiš úr is, jómagam is, a lengyelek is, Kaczyński úr, Morawiecki úr, mi elmondtuk, hogy emberek, ebből ez lesz, ne csináljátok. A vegyes társadalom súlyos következményekkel jár. Most ott van nektek egy félig keresztény, félig iszlám társadalom. Föl fog bomlani az egységes jogrendszer. Odalesz a közbiztonság. Terrorista cselekmények célpontjai lesztek. És közben a világ pénze se elég, hogy eltartsátok őket. Hát miért csináljátok? Hát állítsuk meg őket a határnál! Erre ők nemet mondtak, mert „Wir schaffen das,” mi meg tudjuk oldani. Beengedték, hát most ott vannak, nem tudják megoldani. Ráadásul ráment a jövőjük, mert ez olyan, mint a fogkrém. Ha kinyomtad a tubusból, bejött, itt van veled, hogy’ fogod visszatenni oda? Tehát halból lehet halászlevet csinálni, de halászléből halat még sose sikerült senkinek, tehát ez visszacsinálhatatlan. Vannak hibák, amiket ha egyszer elkövetsz, nem tudod kijavítani. Ezért Magyarország számára, persze van háború, gazdaság, de Magyarország számára mindig a legfontosabb dolog annak a megakadályozása, hogy ellakják tőlünk az országot. Az ellakás a migránsokon keresztül történik, akiket persze Sorosék meg az embercsempészek finanszíroznak, és üzletszerűen szállítanak be a világ nyomorultabb részeiből Európába. Én együtt érzek egyébként ezekkel az emberekkel, én értem, hogy nehéz elviselni azt a különbséget, amit, mondjuk, a magyar életszínvonal jelent egy háború sújtotta vagy gazdasági bajokkal küszködő afrikai ország életszínvonalához képest, de ez nem oka arra, hogy ide átcuccoljanak, és ellakják tőlünk Magyarországot. Ez lehetetlen! Mi szívesen segítünk nekik, szívesen visszük a segítséget oda, de nem akarjuk a bajt onnan idehozni. Ez a tanulsága az elmúlt tíz évnek.

Lejárt az időnk, de ha már kívül tartásról, bizonyos jelenségek kívül tartásáról volt szó, akkor egy dolgot ide kell még hoznunk Charlie Kirk meggyilkolása kapcsán, mert azt látjuk, hogy a nyugati világban nagyon sokszor a verbális agresszió most már fizikaiba fordul. A verbális agresszió idehaza is megjelent. Hogyan lehet a fizikait kívül tartani a határokon?

Mértéktartás, polgári tempó, nyugalom, csigavér. Szóval mielőtt nagyon durvákat mondunk, azelőtt számoljunk el tízig. Mielőtt színpadi performanszokat adunk elő, föl akarjuk akasztani az ország egyik vagy másik vezetőjét, meg agyon akarjuk lőni, egy kicsit üljünk le előtte, gondoljuk meg, tényleg, jó lesz ez? Tehát én azt gondolom, hogy mégiscsak mi egy ésszerű nép vagyunk. Tehát mi, magyarok mondunk néha erőseket, de amikor cselekedni kell, akkor azért általában mértéktartók szoktunk lenni, józanok. Őrizzük meg a józanságunkat, ha lehet, a beszédben is.

A háborús helyzetről, gazdaságpolitikai vitákról és migrációs ügyekről is kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnököt.

(Miniszterelnöki Kabinetiroda)