Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Lassan az összes Ukrajnának ígért nyugati tank megérkezik a háború sújtotta országba. Egyre több állam harci repülőket is felajánlott már, a britek pedig szegényített urániumot tartalmazó fegyvert küldtek Kijevnek, amellyel kapcsolatban most arról megy a vita, hogy ez nukleáris fegyvernek számít-e, vagy sem. Közben a harcmezőn azt látjuk, hogy a frontok megmerevedtek, és mindkét oldalon egyre több ember veszik oda a harcokban. Orbán Viktor miniszterelnököt köszöntöm a stúdióban. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Három hete beszélgettünk utoljára. Azóta hogyan látja, közelebb került-e a Nyugat ahhoz, hogy belesodródjon ebbe a háborúba?

Mióta nem találkoztunk, azóta volt egy európai uniós csúcstalálkozó, ahol ott voltak az európai állam- és kormányfők. Tehát nemcsak a saját szememmel láttam vagy látom az eseményeket, hanem azt is láttam, hogy ők hogy’ látják, és az nem kétséges, hogy a háború egyre véresebb és brutálisabb. Az a gondolat, amit mi Budapesten vagy Magyarországon természetesnek vennénk, hogyha egy háború egyre véresebb és brutálisabb, és az áldozatok száma mind a két oldalon most már jóval százezer fölött van, valahogy megtorpanásra kényszerítené az embereket, és akik a háborút kívülről támogatták eddig, azok is talán inkább valahogy a természetes emberi ösztönöknek engedve a béke felé mozdulnának el, na, ezt nem láttam. Tehát sajnálattal kellett azt mondanom, hogy a háború helyett a béke mellé álló országok és vezetők száma egyáltalán nem növekedett. Hiába egyre brutálisabb a háború, hiába egyre véresebb, mégis a tűzszünet és a béke mellett érvelő európai vezetők száma nem nő. Mindeközben minden tudásunk szerint, ami részben személyes élmény, másfelől szakmai fölmérésekből táplálkozó vélemény, az európai emberek azért elindultak a béke irányába. Tehát úgy, ahogy az lenni szokott, az első, a második világháború esetében is ezt láttuk, még ha van is az elején a valóságos vagy vélt igazság miatti lelkesedés, ahogy nő az áldozatok száma, nő a fájdalom, nő a veszteség, úgy fordulnak az emberek egyre inkább a tűzszünet és a béketárgyalások irányába. Ez a folyamat az európai népek világában megkezdődött. Azonban a vezetőket ez még nem érte el, tehát egyelőre Európa nagy része továbbra is háborúpárti álláspontot képvisel, és egyre durvább eszközöket bocsát az ukránok rendelkezésére. Valóban, ahogy Ön is mondta, még az elején, egy évvel ezelőtt arról vitatkoztunk, hogy szabad-e emberélet kioltására alkalmas fegyvert küldeni? Ugye, a magyarok azt mondták már akkor is, hogy nem, de még a nyugatiak is hezitáltak. Most ez már nem kérdés. Az a kérdés, hogy csak tankot, vagy akkor menjen repülő is, vagy ez a gyanús, nukleáris elemeket is tartalmazó tüzérségi eszköz, közel vagyunk hozzá, hogy legitim, elfogadott, bevett kérdéssé váljon az európai vezetők közötti beszélgetésben az, hogy valamilyen formában valamilyen békefenntartó típusú csapatokat küldhetnek-e az Európai Unió tagállamai, vagy ezt inkább ne tegyék. Közel vagyunk ehhez a korábban átléphetetlennek hitt határhoz.

Ugye, ez az a jelenség vagy ez a fajta nyugati helyzetértékelés, amelyet a Türk Tanács ülésén úgy írt le, hogy háborús pszichózisban szenved a Nyugat. De ez mennyire veszélyes Magyarországra nézve?

Miután a háború a szomszédunkban van, ezért a magyar emberekre nézve a háború aggasztó és veszélyes. Tehát veszélyben van a biztonságunk. És miután az események a konfliktus kiterjedésének az irányába mutatnak, ezért ez a veszély folyamatosan nő, és a fegyveres harc mérete is nő. És miután egyre újabb és nagyobb teljesítményű pusztító eszközöknek a bevetéséről hoznak döntéseket, és a Nyugat egyre modernebb eszközöket bocsát az ukránok rendelkezésére, ezért meggyőződésem, hogy a világháború veszélye nem irodalmi túlzás. Amikor azt mondják európai meg amerikai vezetők, hogyha ez így megy tovább, akkor megérkezhetünk a harmadik világháborúba, első hallásra hihetetlenül túlzónak tűnő mondat, de ott, ahol én dolgozom, és ott, ahol én látom az eseményeket, ez reális veszély ebben a pillanatban.

Mit tehet ebben a helyzetben Magyarország? Például az uniós csúcson döntöttek a közös lőszerbeszerzésről, amelyben Magyarország is részt vesz, viszont Ukrajnának nem szállítunk lőszert. Ez elsőre akár ellentmondásnak is tűnhet. Feloldható ez valahogyan?

Hát persze! Az a kérdés, hogy hogyan jut a magyar hadsereg lőszerhez. Tehát bennünket nem Ukrajna érdekel ebből a szempontból, hanem Magyarország. És az a kérdés, hogy Magyarország hadseregét hogyan lehet lőszerekkel ellátni gyorsabban és olcsóbban, hogyha külön szerzünk be, vagy ha együtt szerzünk be. A válaszunk az, hogy csináljuk így is, és csináljuk úgy is. Tehát a közös lőszerbeszerzés Magyarország esetében a magyar hadsereg olcsóbb és gyorsabb ellátását jelenti.

Ugye, a Türk Tanács ülésén arról is beszélt, hogy a világ nagy része a béke pártján áll. Van-e ennek jelentősége számunkra akkor, amikor a többség Európában, ahogyan Ön is utalt rá, nem szeretné, vagy más eszközökkel érné el ezt a békét, mint Magyarország, vagy a világnak az a része, amelyik békepárti?

Bármilyen meglepő: van jelentősége. Az ember hajlik arra, különösen egy ilyen Magyarország méretű ország, ami azt mondja, hogy mindenki intézi a saját ügyeit. Az, hogy egyébként egy másik kontinensen mit gondolnak, mondjuk, Magyarországról, vagy mit gondolnak egy a szomszédságunkban zajló háborúról vagy egy európai ügyről, annak nagy jelentősége nincs. És ez általában igaz. Mert kit érdekel, magunk között legyen mondva az udvarias érdeklődésen túl, hogy valahol, Fekete-Afrikában vagy Dél-Amerikában vagy éppen ott, hátsó Ázsiában egy európai ügyről ki mit gondol. De most más a helyzet. Részben azért, mert mindenki érzi, hogy ez a konfliktus világháborúvá terebélyesedhet, és abban az esetben őt is elérheti. Tehát ugyan a mi idegrendszerünket irritálja legjobban ez a háború, mert a szomszédban vagyunk, de a többiek se nyugodtak. Másfelől a nyugat-európai, háborút támogató álláspont erkölcsi megalapozottságú. Tehát a nyugatiak azt állítják, hogy azért kell ezt a háborút, illetve Ukrajnát támogatni, mert ez helyes dolog. És a világ pedig azt mondja, hogy de nem. És ezért nagyon fontos, hogy az európaiak folyamatosan, mi, európaiak folyamatosan szembesülünk a saját magunk háborúmagyarázata mellett egy másik magyarázattal, amelyik azt mondja, hogy értjük, hogy nektek ez fontos, de itt a világháború vagy a világbéke kérdése forog kockán. Még az is lehet, hogy bizonyos filozófiai vagy erkölcsi megközelítésből lehet igazatok, de ez ahhoz képest, hogy ez bennünket, akiknek semmi köze ehhez a konfliktushoz, itt, Ázsiában vagy épp Afrikában veszélybe sodorhat, például mert nem jön a gabona Ukrajnából és Oroszországból, éhezést okozhat, vagy ennek a kockázatát növeli, és értjük, hogy nektek van egy saját szempontotok, de nekünk is van. Enni akarunk, élni akarunk, nem akarjuk, hogy ideérjen a háború, és fogadjátok el, hogy ez legalább olyan erős morális érvelés, mint a tietek. Ezért ütközik az európai háborúmagyarázat abba a falba, amit a világban tapasztal. Miközben Európában mindenki úgy gondolja, hogy erkölcsi alapon a háború mellett kell állást foglalnia, ez alól Magyarország kivétel, mert mi azt gondoljuk, hogy erkölcsi alapon a béke mellett kell állást foglalni, a világ inkább a magyar állásponton van. Tehát Magyarország ma, fogalmazunk úgy, hogy a világtöbbséghez vagy a globális többséghez tartozik. Európában kisebbségben van a véleményünk, a világban pedig a többséghez tartozunk.

Mekkora a nyomás nyugati részről abból a szempontból, hogy változtassuk meg ezt az álláspontot? Mert azért időről időre jönnek bíráló nyilatkozatok, uniós tisztségviselők, vagy akár egyes tagállamok vezetői vagy vezető tisztségviselői részéről is.

A direkt és indirekt nyomások, zsarolások mindennaposak, bele akarnak bennünket préselni ebbe a háborúba. Ugyanakkor azt is érzi mindenki, hogy azért ez egy olyan súlyú ügy, ahol nem lehet megkerülni a nemzeti parlamentet. Tehát lehet mondani nekem Brüsszelben vagy máshol ezt-azt, de azt nem lehet kétségbe vonni, hogy abban a kérdésben, hogy Magyarország részt vegyen-e, és ha igen, milyen formában a háborúban, vagy ki akarjon maradni, ebben ők akármit is mondhatnak, mert csak egyetlen hely van, ahol ezt megkérdőjelezhetetlenül eldönthetik, és ez nem más, mint a magyar parlament. Ezért van jelentősége annak, hogy a mai napon a magyar parlament határozatot fogad majd el, amelyben kitart a béke álláspontja mellett, és tűzszünetet követel. Ugye, van itt még egy veszély, amit leginkább Önök szoktak, aminek a csapdájába leginkább Önök, újságírók szoktak beleesni, ami érthető, mert van intellektuális izgalom benne, hogy na, jó, jó, béke, de milyen béke, meg jó, jó, béketárgyalás, de milyen keretekben, meg miről folyjon a béketárgyalás? És ezek mind izgalmas, spekulatív kérdések. Azonban a magyar álláspont nem arról szól, hogy nekünk van egy javaslatunk, hogy milyen békeszerződést kell kötni majd a tárgyalások végén. A mi álláspontunk az, hogy legyen tűzszünet. Tehát nem a béketárgyalásokról kell most beszélni, hanem a tűzszünetről. Oda kellene eljutni a világnak, és oda kellene eljuttatni a megtámadott Ukrajnát és a támadó Oroszországot, hogy legyen tűzszünet, ne haljon meg több ember, és ha van tűzszünet, akkor van esély arra, hogy kigondolják a béketárgyalások kereteit. Sosem volt úgy béke egyetlen háború után sem, hogy egyből a megoldással rukkolt volna elő valaki. A békéhez való eljutás és a béke keretében történő rendezéshez való eljutásnak az útvonala a tűzszünettel kezdődik. Tehát először tűzszünet kell, hogy ne haljon meg több ember, ne lőjenek ki több töltényt, ne pusztuljon el több város, ne szaporodjon az áldozatok száma, és a szenvedő civilek helyzete se romoljon tovább. Innen kell elindulni. Ha ez megvan, ha van tűzszünet, akkor utána bármi megtörténhet. Tehát az áttörés – és a magyar külpolitika ezt célozza – a tűzszünet. Arról kell meggyőznünk, arra kell egyre több érvet szállítanunk amellett, hogy a harcoló felek lássák be, hogy a tűzszünet mindkettőjüknek érdeke.

Ugye, említette a békepárti határozati javaslatot, amelyről ma szavaz majd az országgyűlés, és a baloldali pártok szinte mindegyike jelezte, hogy vannak kifogásai a szöveget illetően. Mekkora támogatásra számít?

Az a helyzet, hogy a kormánypártok pozíciója is világos, és a baloldal pozíciója is világos: a baloldal háborúpárti. Ez a határozati javaslat egy jó alkalom lehetett volna a számukra, ahol egy értelmes vita után, mondjuk, a nemzeti egység érdekében föladják a háborúpárti álláspontjukat, és csatlakoznak a béketáborhoz, amit a kormánypártok képviselnek. És ezt megtehették volna ebben a vitában szerintem arcvesztés nélkül is. Lehetett volna higgadtan, nyugodtan beszélni arról, hogy persze az elején mindenki gondolt, amit gondolt, de most meghalt ennyi százezer ember, megnyomorodott ennyi százezer ember, ennyi árva, ennyi özvegy, ennyi szétlőtt város, gondoljuk ezt újra. És mi fölkínáltuk most a lehetőséget a baloldalnak, hogy a háborúpárti pozícióból átjöjjön a békepárti pozícióba, fölkínáltuk a lehetőséget, hogy a békéhez kapcsolódó nemzeti érdek oldalára álljanak. Ezt megtehették volna. Nem láttam a jeleit a vitában ennek, meglátjuk, hogy szavaznak ma.

Beszéljünk gazdasági kérdésekről is, hiszen a háborúnak azért nagyon komoly gazdasági hatásai vannak. És ha már említette azt, hogy a nyugati társadalmak álláspontja hogyan változik, azért gazdasági szempontból nagyon komoly áldozatokat vállalt egész Európa ebben a háborúban. És két nyilatkozatot hadd idézzek ide. Az egyik Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnöktől származik, amely így szól: „Néhány ország egyre nehezebben tart ki a szankciók mellett, azt hiszem, hogy anyagilag ki vannak merülve.” A másik pedig Szlovákia államfőjétől, Zuzana Čaputovától származik, aki úgy fogalmazott, hogy Ukrajna támogatása Szlovákiában morális és anyagi szempontból is kimerülőben van. Jelezhetnek ezek a nyilatkozatok fordulatot, miközben egyébként a tizenegyedik szankciós csomagról is egyre többet hallani, miközben, ahogyan Ön is utalt rá, az uniós csúcson nem látta, hogy a vezetők álláspontja legalábbis változna?

Az elejétől fogva figyelem ezt az egészet minden idegszálammal. Tehát az orosz támadás óta a munkám nagy részét az köti le, hogy kövessem a tényleges háborús eseményeket, és próbáljam megérteni, hogy a kollégák, Magyarország szomszédai és európai uniós tagtársaink gondolkodása hogyan alakul. És az a meggyőződésem, megfigyelés alapján, tehát nem spekulálok, azt láttam, hogy volt egy-két ország az első pillanatban, az amerikaiak egyébként ide tartoznak, akik pontosan tudták, hogy mit csinálnak. És odaálltak a kút szélére, és belenéztek. És ők tudták, hogy ez milyen mély. És úgy döntöttek, hogy ennek ellenére nem a gyors tűzszünet, béketárgyalás, „szigeteljük el a konfliktust,” lokalizáljuk, „ne engedjük, hogy tovább terjedjen” álláspontját foglalták el, hanem bátran, büszkén és a saját érdekeiket fölmérve álltak bele ebbe a háborúba. Volt néhány ilyen ország, a nagy többség nem olyan volt. És nagy országok is sodródó országok voltak ebben a konfliktusban, nem álltak oda a kút szélére, nem néztek bele, nem értették, hogy pontosan hova vezet az első rossz döntésük, hogy elkezdenek lemenni a kútba, akkor le kell menni az aljáig. A németek tipikusan ilyenek voltak, akik ki akartak maradni ebből. Azt pontosan láttam, hogy hány olyan döntés volt, ahol a németek meg szerettek volna állni, nem akartak továbbmenni, se fegyverszállításban, se a háború támogatásában. És mindig tovább préselték, tovább lökték őket, és sodródtak. Tehát nekem az a véleményem, hogy ma számos olyan ország van és az európai uniós országok többsége olyan, amelyik nem akart ott lenni, ahol most van. És az igazság az, hogy nemcsak azért nem akart ott lenni, mert a nemzeti érdekei miatt ez számára előnytelen, hanem azt is látták, hogy egész Európát veszélybe fogják sodorni. Tehát a háborúpártiak veszélybe sodorták az egész Európai Uniót. Ha föltesszük a kérdést magunknak, hogy mégis miért létezik az Európai Unió, miért van, mit várunk tőle, akkor két dolgot várunk az Európai Uniótól. Az első, hiszen ezért is jött létre, hogy legyen tartós béke. Tehát az uniónak a békét kell szolgálnia, hogy a háború veszélye folyamatosan alacsony legyen, ha pedig fölüti a fejét ez a veszély, akkor csökkenjen. Ezért hoztuk létre az uniót. Ehhez képest az unió megy elől. Tehát az unió maga egy háborúpárti intézményrendszerré vált. A másik dolog, amit várunk az Európai Uniótól, minden európai polgár ezt várja tőlük, az, hogy az elért jólét szintjét őrizze meg, vagy még menjünk tovább. Tehát jólétet várunk. Ehhez képest a háború plusz a szankciók tönkreteszik az európai gazdaságot. Tehát nemcsak az történik, hogy egy-egy ország akarata ellenére belesodródott a háborúba, hanem az egész Európai Unió létezése, az Európai Unió értelme megkérdőjeleződik az emberek szemében, mert a két célt, amiért egyáltalán tartjuk, finanszírozzuk, akarjuk, hogy legyen, működtetjük –béke és jólét –, mind a két célt föladta. És ez egy teljesen új helyzet. Ezért gondolom azt, hogy egyre több olyan hang jön majd a tagállamokból, amelyek a háború melletti álláspontok érzelmi, erkölcsi, pénzügyi kimerüléséről szólnak, mert mindenki érzi, hogyha Európa tovább gyengül, az Európába vetett közös bizalom így tovább gyengül, annak a háborútól függetlenül messzeható következményei lehetnek, és az egész európai gazdaság tartós és mély válságba kerülhet. Magyarországnak is szembe kell ezzel néznie, tehát az én munkám tekintélyes része az abból áll, hogy próbálom megérteni, hogy milyen veszélyeket hoz a fejünkre az Európai Unió, és hogyan tudjuk elhárítani ezeket a veszélyeket, az unió által elkövetett hibákat pedig hogyan tudjuk legalább Magyarország 93 ezer négyzetkilométernyi területén kijavítani.

Mindjárt beszélünk erről is. De meddig tartható ez a jelenlegi szankciós politika és ez a helyzet emellett a kimerülési szint mellett, ami anyagi és társadalmi kimerültség is? Mert közben vezető nyugat-európai és amerikai lapok is arról írnak, hogy azt a célt, hogy Oroszországot meggyengítsék ezek a szankciók, egyre kevésbé sikerül elérni, hiszen az ellátási láncokat újjáépítette Oroszország, erről írt az egyik nagy amerikai lap. A Bloomberg pedig arról ír, hogy 2016 óta nem volt olyan magas az orosz gázolajexport, mint idén év elején.

Ellentmondó hírek vannak. Tehát az, aki magabiztosan és egyetlen hangot leütve a zongorán tud beszélni az orosz gazdaság helyzetéről, az festi magát, annak ne higgyünk. Tehát ellentmondó hírek vannak. Eleve az orosz gazdaságból származó adatok megbízhatósága is kétséges, eleve mindig is az, mert azért más típusú világ, mint a mienk. Másfelől egy háborúban végképp nem várható, hogy igazat mondjanak a saját gazdasági nehézségeikről, hát nem is mondanak szerintem. És a szankciók hatásának a fölmérése is egy bonyolult feladat, nemcsak Oroszország esetében, hanem általában, bárhol a világon eddig szankciót vezettek be, annak a hatásmechanizmusát fölmérni és megérteni: ahhoz évek kellettek. Hogy, mondjuk, egy Irán elleni szankció most akkor végül sikeres volt, vagy nem. Ránézek Iránra meg a gazdasági növekedésre, akkor vakarom a fejem. Évekig azt hallottam, hogy Irán mindjárt tönkremegy, most nézem a számokat, nem úgy néz ki, mint aki az elmúlt években tönkrement. Tehát eleve nehéz műfaj megítélni egy szankció rövid, középtávú következményeit. Ráadásul van egy mondás arról, hogy mikor szoktak az emberek a legnagyobbakat hazudni. Ez kicsit méltatlan persze ahhoz, hogy itt emberéletekről beszélünk, de azért elmondom. Tehát a politikában az a közbölcsesség, hogy legnagyobbakat az emberek választás előtt hazudnak, horgászat után és háború közben. Tehát nem várható el a háborúzó felekről, hogy a külvilág hiteles és pontos tájékoztatása legyen a legfontosabb szempontjuk, miközben a túlélésükért küzdenek. Tehát ezért én óvatos volnék az orosz gazdasági helyzet megítélésében. Amiből kiindulok azonban, mert van fogódzóm, az, amit láttam 2015 után. Ugyanis a szankciókat nem most vezették be először Oroszország ellen. Most először vezetett be az Európai Unió úgy szankciót Oroszország ellen, hogy az elérte az energiaszektort, az fölemelte az inflációt, és visszahatott az európai gazdaságra. Mert most már az teljesen nyilvánvaló összefüggés, hogyha van háború, akkor van infláció. És hogyha a szankciókkal reagálunk a háborúra, akkor az infláció még inkább megnő, az Európai Unió szankciós inflációja ebből fakad. De én emlékszem 2015-re, ahol vezettünk be szankciókat Oroszország ellen, függetlenül attól, hogy mi akkor sem voltunk ettől lelkesek, de nem érintette legalább a létfontosságú szerveket, mint például az energiaszektort, de vezettünk be. És 2015-ben, én arra is jól emlékszem, hogy mi nagyon sok élelmiszert exportáltunk Oroszországba, mert Oroszország nem épített ki magának saját élelmiszeripari kapacitást, mert sok bevétele volt az energiából, és megvette azt az élelmiszert, amire az orosz embereknek szüksége volt. Bevezettük a szankciót. Három év múlva Oroszország három év alatt kiépítette a saját teljes mezőgazdasági és élelmiszeripari rendszerét, oly mértékben, hogyha ma exportálni akarna Magyarország oda terméket, vagy nem sikerülne, vagy sokkal nehezebben sikerülne, mint a szankciók bevezetése előtt. Tehát alábecsülni egy-egy ország, azon belül egy olyan hatalmas ország, mint Oroszország alkalmazkodóképességét végzetes hiba, és úgy látom, hogy az oroszok alkalmazkodnak az európai szankciók által teremtett helyzethez.

Ha már az inflációt említette, úgy tűnik, hogy januárban tetőzött, ezt egyre több elemző és a Magyar Nemzeti Bank is így látja most már, és ez most már abban is látszik, hogy a kereskedelmi láncok sorra hirdetik az akcióikat és csökkentik egyre nagyobb termékkörnek az árát. Van-e még teendője a kormánynak ezen a területen, hogy elérjük év végére az egyszámjegyű inflációt?

Talán itt jelentettem be először az Ön műsorában, hogy a magyar kormánynak az a célja 2023-ra, hogy az év végén az infláció Magyarországon egyszámjegyű legyen. Az infláció magától nem fog csökkenni, az inflációt le kell törni. Ez kicsit olyan népiesen hangzik, mint ahogy az ember ősszel kukoricát tör, de valóban: a mozdulat hasonlít. Tehát az inflációt nyakon kell ragadni, és le kell törni. Van egy nemzetközi tudás arról, hogy hogyan kell az inflációt letörni. Persze egyetlen recept sem alkalmazható minden országban, mert mindegyik más, tehát azokat mind adaptálni, értelmezni kell egy adott ország összefüggésében. Ezt a munkát mi elvégeztük. Ezért mertem kellő önbizalommal azt mondani Önnek, hogy az a célkitűzése a magyar kormánynak, hogy az év végén az infláció egyszámjegyű legyen. Azt is mondtam, hogy a vakcinát beadtuk, ez hatni fog, és meg fogja védeni a szervezetet a betegségtől, le fogja vinni a lázat. Az első fecskék megjelentek. Maradjunk abban, tehát nem szeretnék optimista vagy hurráoptimista hangot megütni. Maradjunk abban, hogy az első fecskék megjelentek, és most már kereskedők és élelmiszerláncok is versenyeznek egymással abban, hogy ki tud mely termékekre nézve olcsóbb árat ajánlani. Tehát egy antiinflációs verseny alakult ki. Nem akarok erről sokat beszélni, de a háttérben a fogyasztóvédelem és a versenyhivatal hatalmas erőkkel dolgozik. Minden nap ellenőrzéseket tartunk, az elrendelt intézkedéseink betartását ellenőrizzük, és nem engedjük, hogy inflációs spekuláció alakuljon ki, és akár a kereskedők, akár bárki más az infláción megpróbáljon extraprofitra szert tenni. Megvannak az eszközeink ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk. Nem mondom, hogy száz százalékosan sikeres a föllépésünk, de nagyon hatékony, és ez meg is fogja hozni az eredményt a következő időszakban is. Egy komoly szakmai, mondjuk úgy, hogy intellektuális kihívás áll a kormány előtt. Ugye, vannak még árstopjaink, amelyek hasznosak, segítenek az infláció csökkentésében, de ugyanakkor zavarokat is okoznak mindig az ellátásban. Nincs olyan árstop, amely miután ez egy mesterséges beavatkozás a kereskedelem normális folyamataiba, ne hordozna magával mellékhatásokat is. Ezért az a jó, ha ezeknek a száma minél kisebb, illetve ezek az árstopok eltűnnek a rendszerből, és visszatérünk a normális gazdasági helyzethez. De amíg az infláció nagyon magas, addig ezt nem lehet megtenni, mert az emberek nem tudják kifizetni az árakat, és létfenntartásnál, mint például rezsi, mint például élelmiszerek, ennek van jelentősége. A rezsivédelmi rendszert meg tudtuk védeni, az átlagfogyasztásig továbbra is védett áron tudnak az emberek energiához jutni. Az élelmiszerek tekintetében, ahogy jön lefele az infláció, úgy fogjuk majd kivezetni a most még létező ársapkákat, hasonlóan egyébként a banki hitelekhez, ahol szintén mindenfajta védelmi mechanizmusokat működtetünk, ami normális esetben inkább csak zavarokat okoz. Tehát ha az infláció egy bizonyos szint alá süllyed, akkor a megfelelő ütemben meg kell hozni azoknak a védintézkedéseknek a feladásáról szóló döntéseinket, amelyeket éppen a magas infláció miatt vezettünk be. Hogy ezt pontosan mikor kell tenni, hogyan, hány lépésben, milyen fokozatokkal, ez egy komoly munka, ezen Nagy Márton minisztériuma dolgozik is.

A háborúról, a békepárti határozati javaslatról, a szankciókról és a magyar gazdaság helyzetéről kérdeztem az elmúlt félórában Orbán Viktor miniszterelnököt.