Nagy Katalin: A stúdióban Orbán Viktor miniszterelnök. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Amikor legutóbb, öt hete itt járt, akkor még nem alakult meg a kormány. Közben a héten már benyújtották a parlamentnek a 2023-as költségvetést. Ilyen rendkívül bizonytalan gazdasági és geopolitikai helyzetben hogyan lehet úgy tervezni, hogy az a költségvetés ne omoljon össze? Hogy’ látja?

Először is van mentségem, hogy az elmúlt öt héten nem voltam itt, az Ön műsorában. Kormányt kellett alakítani, és az egy olyan munka, amely megterheli az embert, és nem tud egyszerre két irányba gondolkodni: befele is meg kifele is. A kormányalakításhoz befele kell gondolkodni, és ezért nem tudtam jönni, de örülök, hogy ismét itt lehetek. Igaz, hogy rögtön ezzel a nehéz kérdéssel kell kezdenünk, hogy hogy’ lehet tervezni és költségvetést készíteni ilyen állapotok és ilyen bizonytalan helyzet közepette. Az első dolog, hogy az embernek el kell gondolnia a következő évet. Tehát a kormánynak az volt a dolga, tartottunk is egy háromnapos kormányzati megbeszélést Sopronbánfalván, ahol arról beszéltünk először, hogy milyen lesz a 2023-as év, és arra jutottunk, hogy nagy esélye van annak, hogy a háború elhúzódik, és a 2023-as év is bizonytalan lesz, és szorongásokkal teli. Tehát a világot gyötörni fogja a háború és annak a gazdasági következményei. És ennek a háborúnak az egyik és legfontosabb következménye, még ha sikerül is belőle kimaradni, mert úgy gondolom, hogy mi, magyarok ki fogunk maradni ebből a háborúból, hogy nem húzhatjuk ki magunkat teljesen a következményei alól. Az egyik ilyen következménye az infláció. És ez gyötri egész Európát, sőt most már az amerikaiakat is. Ez egy háborús infláció. Tehát ez egy másfajta probléma, mint amikor békeidőben köszönt be vagy tör rá egy gazdaságra az infláció. Ez összefüggésben van a háborúval. Részben maga a háború ténye hajtja föl az energiaárakat, részben ahogyan mi, a Nyugat reagálunk a háborúra szankciókkal, ez további áremeléseket indít el. És arra gondolt a kormány, hogy ez így marad a következő évben is, tehát egy háborús inflációt kezelni képes költségvetést fogadtunk el. A második meglátásunk az volt, hogy az a gazdasági válság, ami az infláción túl is megjelenik egész Európában, az is összefüggésben van a háborúval, tehát egy háborús gazdasági válságot kell kezelnie a költségvetésnek. Ezért döntöttünk úgy, hogy két alapot létre kell hozni: egy honvédelmi alapot, hogy a hazát meg tudjuk védeni, hogy a hadseregünket, a honvédségünket abba az állapotba tudjuk hozni, hogy baj esetén akcióképes legyen, és hatékony legyen; másfelől egy rezsivédelmi alapot, ami a családok életkörülményeinek és életszínvonalának a megvédését jelenti tulajdonképpen. A rezsi Magyarországon sokkal nagyobb arányát foglalja el vagy foglalja le a havi jövedelemnek, mint a nyugat-európai országokban. Ezért is volt az olajügy körül nehéz tárgyalásunk vagy csatánk Brüsszellel, mert az ő számukra a rezsi kevesebb terhet jelent, mint a magyar családoknak, többet keresnek, és az egész jövedelmen belül a létfenntartás, a rezsire fordított összeg kisebb összeget, kisebb arányt képvisel, mint Magyarországon. Nekünk a rezsi egy nagy gond, azt kezelni kell. Nem véletlen, hogy a 2010-es évek eleje óta a rezsicsökkentés a családvédelem szinonimája, és a középpontban áll. Megvédjük azt, amit a kormányalakításkor vállaltunk, a nyugdíjakat meg fogjuk védeni, a teljes foglalkoztatást meg fogja védeni ez a költségvetés. Ez a költségvetés meg fogja védeni a családtámogatási rendszert és a rezsicsökkentést is. Most, a mai napon vagy holnap ki kell adnom egy rendeletet, amely a rezsicsökkentés új szabályait, annak részletszabályait tartalmazza. Az fontos, hogy amikor bevezettük, akkor a családok védelmében vezettük be a rezsicsökkentést, de a szabályozásban benne volt körülbelül 100 ezer egészen kicsi vállalkozás is, bizonyos fogyasztási szint alatti vállalkozásokról beszélünk. Nagy kérdés volt, hogy őket meg tudjuk-e védeni a jövőben is, bent tudjuk-e tartani a rendszerben, vagy sem, és most úgy látom, hogy ilyen típusú, ilyen tartalmú rendeletet tudok kiadni ma vagy holnap, hogy ők benne maradnak. Ez mintegy 100 ezer kisvállalkozót jelent, akik benne maradnak a csökkentett árú energiaellátásban, vagyis a védettrezsi-költségvetésben. Szóval ezek a gondolatok álltak össze végül egy költségvetéssé, amit a pénzügyminiszter úr aztán összerendezett a pénzügyi nyelv logikája szerint, és beadtuk az országgyűlésnek.

Nagy dolog lenne, hogyha 100 ezer kisvállalkozó bent tudna maradni, mert nekem is van ismerősöm, aki mondta, hogy már éppen azt számolgatta, hogy pont háromszoros áramárat kell neki fizetnie, és olyan a vállalkozása, amihez áram kell.

Az a helyzet, hogy amikor megkezdtük, ők már benne voltak. Aztán amikor jól ment a gazdaságban, akkor bővítettük a rezsicsökkentésnek a körét, ezt most ebben a formában nem tudjuk fönntartani, ezért vissza kell menni a kiindulópontra. A családokat tudjuk megvédeni meg azokat a kicsiket, kicsi vállalkozókat, akik az eredeti tervek szerint is benne voltak a rezsicsökkentésben. Én úgy kalkulálok, még pontosabban a szakértőink úgy kalkulálnak, hogy ez 100 ezer kicsi vállalkozót is jelent.

Ön említette az inflációt, az nem szokott megállni az országhatárnál. Az árstopok, amelyeket bevezetett a magyar kormány, mennyit tudnak csökkenteni ezen az elképesztő infláción?

A miniszterek, a gazdasági ügyekkel foglalkozó miniszterek véleménye szerint 5-6 százalékot. Tehát ha a benzinár-sapka, az élelmiszerár-stop és a rezsicsökkentés nem lenne, akkor 10 százalék helyett olyan 15-16 százalékon lenne Magyarországon az infláció. Az igazság az, hogy ráadásul a helyzet nem néz ki jól, mert miután ez egy háborús infláció, ezért csak Magyarországon megfékezni nem lehet. És egész addig, amíg az Európai Unió ezt a háborús helyzetet finanszírozza, megnyújtja, addig az infláció is növekedni fog. Tehát a háborús infláció letörésének a legegyszerűbb módja a béke, tehát az, hogy a magyar kormány szinte az egyetlen kormány egész Európában, aki nem szankcióról meg háborúról beszél, hanem arról, hogy békére van szükség, és a békét kellene finanszíroznunk, nem a háborút. Szerintem lassan stratégiát is kell váltani az Európai Uniónak, mert ha ez így megy tovább, akkor a háborús inflációval tönkretesszük magunkat. És az senkinek nem érdeke, hogy egész Európa tönkremenjen. Ha most még az olajembargó után be akarják vezetni a gázembargót is, akkor az egész európai gazdaságot tönkre fogjuk tenni. Szerintem másképp kell gondolkodnunk az egész orosz–ukrán konfliktusról. Még egyszer mondom: a békét kell finanszíroznunk és nem a háborút, a háborús uszítókat pedig vissza kell szorítani. Most már teljesen nyilvánvaló, hogy vannak olyan üzleti körök, amelyek érdekeltek a háborúban. Soros György szimbolizálja őket, nyíltan beszél arról, hogy a háborút meg kell hosszabbítani, el kell nyújtani. Ezek háborús uszítók, akik keresni akarnak a háborún, miközben tönkremegyünk ebben, tönkremegy ebben egész Európa.

Miközben teljesen világos, hogy az árstopok tudják fékezni az inflációt, aközben azt látjuk, hogy most az Európai Bizottság támadja a magyar benzinár-stopot, mert azt mondja, hogy, ugye, diszkrimináció az, hogy csak a magyar rendszámú autók élhetnek a kedvezménnyel. Mit lehet lépni ez ügyben, mert megint kötelezettségszegési eljárást fognak indítani?

Nézze, az igazság az, hogy van logika abban, amit ők mondanak. Tehát ez nem egy fekete-fehér történet. Az egész Európai Unió arra épül, hogy bizonyos dolgok egységesek, és nem lehet nemzeti alapon különbséget tenni. És szerintem ez békeidőben egy áldásos és helyes szabály. Most az a kérdés – és itt tér el a véleményünk a bizottságétól –, hogy most normális, általános helyzet van-e? Szerintünk nem, mert háború van. Brüsszel messzebb van az ukrán határtól, mint Magyarország. Ha az inflációs térképre valaki ránéz, akkor azt fogja látni, hogy a magasabb infláció leginkább a földrajzilag Ukrajnához közelebb eső európai területeken a magasabb. Tehát itt más összefüggések vannak, mint Brüsszelben meg Párizsban, ezért én próbálom meggyőzni őket arról, hogy értsék meg, hogy itt most egy rendkívüli helyzet van, és rendkívüli helyzetben azt kell tenni, amit a helyzet megkövetel. A rendkívüli helyzet rendkívüli intézkedéseket követel meg, és ilyenkor az általános szabályoktól is szabad, sőt szerintem kötelező is eltérni. Nem tudnánk másképpen megvédeni a magyar emberek érdekét. Ha nem lenne a benzinár-sapka, akkor valahol 700 és 900 forint között lenne a benzin litere, ehhez képest most 480. És ez azonnal átjön, az üzemanyag árának az emelkedése rögtön átjön a többi termék árába is. Következésképpen az uniótól azt kérjük, hogy lássa be, hogy egy rendkívüli helyzet van, arra kérjük a brüsszeli bürokratákat, hogy ne az „egy méret mindenkire jó” logikáját kövessék, hanem értsék meg, hogy a háborús zónához közelebb eső országokban szükség lehet rendkívüli intézkedésekre, például nemzeti alapon különbséget tenni a rendszámok, illetve a járművek között.

Az egész világon elismerték azt, hogy nagy eredményt ért el Magyarország itt az olajembargó kapcsán, merthogy mentességet kapott az importtilalom alól a csővezetéken érkező orosz olaj, és így nemcsak Magyarország, de Szlovákia és Csehország is jól jár ezzel az intézkedéssel. De azért fölmerül a kérdés, hogy vajon meddig tudjuk élvezni ezt a mentességet, mert arról nem volt szó, hogy ez meddig érvényes, illetve arról hallani legalábbis sajtóhíreket, hogy arra törekszik az Európai Bizottság, hogy egy importvámot vessen ki, hogy megnehezítse a mi dolgunkat is, azokét, akik a csővezetéken kapják az olajat.

Ez az utóbbi talán inkább kacsa. Nem hiszem, hogy egy megállapodást utólag ilyen szabályokkal át akar értelmezni a bizottság, de mégiscsak bürokratákról van szó, jó, ha az ember mindenre fölkészül, de nem hiszem, hogy az európai politikának a gyomra ezt bevenné, tehát én ezzel nem törődöm most, vagy nem szentelek ennek nagyobb figyelmet. Az igaz, hogy Magyarország keményen állta a sarat. Most nem idézem ide azokat a nehezebb pillanatokat, amikor ott egyedül kellett harcolni, mert bár a cseh és a szlovák barátaink is élvezik ennek az előnyét, de amikor csatázni kellett, akkor nem nagyon láttam senkit magam mellett – zárójel bezárva. És végül is elértük, amit akartunk: a józan ész győzött egyébként, tehát sikerült meggyőzni, nem kellett erőből menni, sikerült meggyőzni a miniszterelnök kollégákat, és ők belátták, hogy egy olyan ország, amelybe nem lehet tengeren keresztül olajat szállítani, hanem csak csövön érkezhet, arra egy egészen más szabályt kell kialakítani, mint azon országok esetében, akik a tenger segítségével a világ bármely pontjáról olajat szerezhetnek be. Meddig lesz ez így? Abban maradtunk, hogy tárgyalunk a bizottsággal, hogy hogy’ és milyen módon lehet kiváltani azt az olajat, ami csövön keresztül érkezik. Ez nem lesz rövid idő, és nagyon sok pénzbe fog kerülni.

Gázembargó. Hogy látja, ugyanígy nem lesz senki, aki majd a magyar kormány mellé áll, miközben a háttérben esetleg azért dörzsölgetik a tenyerüket, hogy hadd küzdjön csak meg Orbán Viktor ott, a tanácsban?

Nézze, nem sunyiságról van szó meg nem is gyávaságról. Nagyon kevés ország van olyan stabil politikai helyzetben, mint Magyarország. Azért itt most volt a választás, friss felhatalmazásunk van. Talán nem meglepő, ha azt gondolom, hogy a magyar választók jól döntöttek az áprilisi választáson. Most figyelem a baloldalnak a javaslatait, az teljesen egyértelmű, hogy ők elfogadták volna az olajembargót. Ők folyamatosan támadják az árkorlátozó intézkedéseinket, tehát ha nem ez lett volna a választás eredménye, akkor ott állnánk, mint a többi európai ország: 700-800-900 forintos benzinárral. Olaj nem jönne Oroszországból, további háborús inflációs növekedésre kellene számítani, az ársapkákat eltörölték volna, a rezsicsökkentést nem tudták volna megvédeni, talán nem is akarták volna. Szóval a magyar kormány helyzete stabil, mert most kaptunk egy friss felhatalmazást. Én nem becsülöm le természetesen a baloldal erejét sem, sőt kellő tiszteletet mutatok az ellenzéki képviselőtársaim irányába is, de ez most nem az ő évadjuk, tehát most a kormánynak a cselekvési lehetősége politikai értelemben szélesebb, mint lenni szokott, mert friss felhatalmazás van mögöttünk, egy. Kettő: kétharmados győzelmet arattunk, tehát nagyon stabil a parlamenti többségnek a pozíciója, és nagyon stabil a miniszterelnök, illetve a kormánypozíció is. Ráadásul háborús helyzet van, és megkaptuk azt a vészhelyzeti felhatalmazást, hogy a kormány gyorsan tudjon dönteni, tehát a parlamenti eljárásokat ott, ahol ez szükséges, ki tudjuk kerülni, és gyorsabban tudunk dönteni, mint egy normális béke-üzemmód esetén tehetnénk. Még a francia elnöknek van ilyen helyzete, hiszen ott volt választás. A francia elnök nagy, megnyugtató, az ő számára megnyugtató fölénnyel nyert, tehát ő is aránylag nagy akciószabadsággal rendelkezik. Az összes többi országban koalíciók vannak, kis parlamenti többség van, választás előtt vannak, tehát nagyon nehéz az ő számukra olyan pozíciókat elfoglalni, amelyeknek bizony költsége van. Mert amikor kiáll az ember, mondjuk, az olajembargó ellen, akkor mindenki megtámadja, a háborús uszítók, akik a háborúban érdekeltek, akik másképp gondolkodnak erről az egész háborúról, akiknek az üzleti érdeke pont az, hogy orosz olaj ne jöhessen be, mert máshonnan akarnak olajat hozni, és akkor, mint Pisti a vérzivatarban, akkor ott azt állni kell, és nem egy irigylésre méltó helyzet ez, nem is nagyon szoktak jelentkezni a kollégák ezért a lehetőségért. Hát így állunk. Na, most a gáz is, az olaj is úgy kezdődött, hogy először rebesgették, hogy talán most már ideje lenne akkor az energiával foglalkozni, jöjjön, mondjuk, az olaj. Akkor a németek azt mondták, hogy az olajról szó sem lehet, mert tönkremegy a német gazdaság. Két hétig gyomrozták őket, mondjuk úgy, hogy a fősodratú, liberális média, a belső koalíciós viták, a szerintem jótékony amerikai vélemények, és a végén egyszer csak azt hallom, mondja a németek főnöke, hogy akkor Németország nemcsak támogatja az olajembargót, hanem az élére is kíván állni, és a legradikálisabb verziót kívánja végrehajtani. Most a gáznál megint úgy vagyunk, hogy vagyunk néhányan, akiknek ez fontos, például a németeknek is, akik bejelentették, hogy szó se lehet róla. De hogy a végén megint egyedül maradunk-e, vagy esetleg most azért néhányan kitartanak, ezt most nem lehet tudni. Én egy más érvelést szeretnék használni majd a gázcsatában, mert itt most már nemcsak arról van szó, hogy Magyarországnak van-e alternatív, más ellátási lehetősége, hanem arról van szó, hogy most már egész Európát tesszük tönkre. Tehát egy gázembargó nem egyszerűen Magyarország számára okoz problémát, hanem nem ésszerű európai politika. Ez egy más természetű vita lesz. Én minden vita előtt abban bízom, hogy a végén a józan ész kerekedik fölül.

Igen, de a szakemberek is ezt mondják, azok az energiaszektorban dolgozók, de akár német, akár francia legyen, mindenki azt mondja, hogy ez őrültség lenne, mert lábon lövi magát Európa. És ott van a tapasztalat. Az olajembargó kapcsán mi történt? Leállt az orosz hadművelet? Nem állt le, hanem bejelentették a győzelmet, hogy most akkor Kínával aztán végképp nagy üzletet kötöttek. Tehát nem érte el a célját…

Nehéz ügy ez, és valóban nem lehet az energiakérdést az egész háborús összefüggésből kiragadva szemlélni. Azért azt nem szabad elvitatni, hogy Ukrajnának joga van megvédenie saját magát, és ha úgy dönt egy ország, hogy harcol, még hogyha az esélyek a fogadóirodákban nem is az ő javára billennek el, ettől még joga van harcolni, ezt nem lehet elvitatni az ukránoktól. Nem ez a kérdés, hogy ők mit csinálnak, mert ők azt teszik, amit akarnak, és jónak látnak, és hősiesen harcolnak. Az igazi kérdés az, hogy mi mit csinálunk, európaiak, nyugatiak, hogy az amerikaiakat is ide emeljem, hogy mi mit akarunk finanszírozni. Egy elhúzódó háborúhoz akarunk-e hozzájárulni, vagy használjuk az eszközeinket, és azt mondjuk, hogy na, uraim, hát eddig volt háború, és most meg teszünk javaslatokat, hogy hogyan kellene itt békét kötni: azonnali fegyverszünet, béketárgyalások. A baj az, hogy a béke hangján ma rajtam, magyarokon kívül nagyon kevesen, vagy szinte senki nem beszél Európában. Szankciók, szankciók, így kell megbukni az egyik félnek, így kell győzni – ezeket mind én megértem, hogy fontos szempontok, de ezek mind háborús inflációt okoznak, és háborús gazdasági válságba taszítják egész Európát. A béke hangján kellene beszélni. Remélem, hogy majd lesz egy-két kolléga, ha elkezdjük, majd nem egyedül leszek, hanem ketten-hárman, a végén meg talán majd ez a hang kerül többségbe. De ha valaki nem kezdi el, ha Magyarország nem kezd ezen a hangon beszélni, és senki nem beszél a béke hangján, akkor sosem lesz béke.

Ön említette, hogy nagyon fontos, hogy stabil legyen a költségvetés, és megoldjuk azt, hogy ne legyenek lukak ebben a költségvetésben. Az extraprofitadót erre a célra kívánja alkalmazni a kormány. Arról volt szó, hogy, ugye, van nyolc szektor, van, aki már számolgatja, hogy mennyit fizet majd be a költségvetésbe, de például a bankszövetség nem támogatja az intézkedést. Arról is hallottunk, hogy bár ott kisebb mennyiségű adót kéne befizetni, hogy egyes repülőtársaságok mondták azt, hogy akkor jó, egy az egyben áthárítják az utasokra ezt a bizonyos adót. A baloldal is mindig ezzel érvel, hogy azért nem támogatja a kormány elképzelését ez ügyben, mert akkor az emberekre fogják áthárítani ezt az adót.

Ha olyan egyszerű lenne áthárítani, akkor nem tiltakoznának azok, akiket érint. Mert tiltakoznak ellene, mert ők is tudják, hogy nem lehet áthárítani, teljes egészében pedig végképp nem. És mi nem egy mulya kormány vagyunk, amelyik az ilyesmit csak úgy nézné, hanem tenni szokott az ilyesmi ellen, ezért tiltakoznak a bevezetés ellen, amit meg kell értenünk, hiszen ők üzletemberek. Tehát, ahogy az angol mondja: befújta a szél, ott windfall profitnak hívják, nem extraprofitnak, befújt a szél a várthoz képest egy sokkal nagyobb profitot, és most az a kérdés, hogy ezzel mi legyen. És ők szeretnék ennek minél nagyobb részét megtartani. Ezt én megértem. Szerencsére van egy jó emlékünk, közös emlékünk a most extraprofitadó alá vont vállalatokkal. A 2010-es évek elején, amikor megörököltük a Gyurcsány-féle kormánytól, a baloldali kormánytól a csődhelyzetet, rendbe kellett tenni az országot, és akkor is ki kellett vetnünk – akkor nem extraprofitadót, hanem ki kellett vetni –válságkezelési adókat, akkor is a bankokra, energiacégekre és így tovább. És akkor is azt vállaltuk, hogy most persze ez mindenkinek fáj, a nagy cégeknek fáj, de ez egy-két éven belül helyrehozza a magyar gazdaságot, és meg fogják látni, hogy utána még több profitra tehetnek szert, mint amivel korábban rendelkeztek. És ez így is lett. És most is ezt mondom nekik, hogy most van egy háborús helyzet, ezt meg kell oldani, ennek az árát nem fizethetik meg a magyar családok, tehát nekik itt vállalniuk kell a közös teherből többet, mint szoktak, és két-három évig, a háború hosszától függően, és meg fogják látni, hogy a magyar gazdaság szerkezetében megújult gazdaságként a legversenyképesebbek közé tartozik majd Európában, és az üzleti lehetőségek ismét ki fognak nyílni előttük. Ugyanakkor én a mértéktartó fogalmazást szeretem ebben az ügyben, mert a cégeknek, akiket most megadóztatunk, meg a bankoknak annyiban igazuk van, hogy munka nélkül nincsen profit. Tehát nem érdemes úgy beszélni az extraprofitról, mintha azt csak úgy – ahogy az angol mondja, hogy – befújta volna a szél. Mert azért az alaptevékenységet, az alapmunkát el kellett végezni, dolgozni kellett, csak most nagyobb profittal járt ott a munka, de dolgozni kellett. Ezért azt az elvet próbáltuk követni a kormányülésen, amikor az extraprofitok mértékét meghatároztuk, hogy az extraprofitnak egyharmadát körülbelül ezek a cégek tarthassák meg, meg legyenek motiváltak, hogy jól dolgozzanak, és körülbelül arányaiban a kétharmada legyen az, amit a rezsivédelmi alapba és a honvédelmi alapba elvonunk. Ezt nehéz pontosan megállapítani, de nagyjából ez volt az iránytű, ami szerint haladtam vagy haladtunk, és én köszönetet is mondok egyébként a bankoknak meg a cégeknek, akik majd ezt be fogják fizetni. Néhány kis stiklitől eltekintve nem fogják áthárítani, a választópolgárok ki fogják ezt bírni, együtt túljutunk ezen a nehéz szakaszon, és a magyar gazdaság két-három év múlva ismét nagy lendületben lehet majd.

Ma június 10-e van. Július 1-jéig van érvényben az árstop. Mi történik ezekkel a hatósági árakkal?

Körültekintően kell eljárni, tehát az embernek ilyenkor nézni kell a számokat, a következményeket alaposan fel kell mérni. Most egy olyan kormányunk van, nyilván kisebb gondja is nagyobb ennél a hallgatóknak, de ha ránéznek a kormánylistára, akkor látni fogják, hogy a gazdasági kérdésekkel foglalkozó miniszterek száma nagyobb, mint korábban volt. Azért van így, mert azt hiszem, azt hittük a kormányalakításkor, hogy a következő néhány év nagy kihívása a gazdaság felől éri majd Magyarországot, éppen a háborús gazdasági válság miatt. Tehát most sok okos, komoly, tekintélyes ember van a kormányban, aki gazdasági kérdésekkel foglalkozik. Az ő feladatuk, hogy javaslatot tegyenek a kormány számára, hogy mi legyen a korábbi intézkedésekkel, meg tudjuk-e őket hosszabbítani, vagy sem. Én szeretném meghosszabbítani, de még itt konzultációkra lesz szükség.

Sajtóban olvastam, hogy a Mol első számú vezetője azon a véleményen van, hogy július 1-je után fokozatosan ki kellene vezetni ezt a benzinár-stopot.

Minden a háborún múlik. Ha háború van, akkor háborús infláció van. A háború rombol, az infláció rombol. Ha béke van, akkor gyorsabban tudjuk kivezetni majd ezeket az intézkedéseket, ha háború van, akkor nem fogjuk tudni kivezetni vagy csak nagyon lassan.

Nincs már sok időnk hátra. Mi a véleménye a Timmermans-féle karbonadóról, amit első menetben, úgy tűnik, hogy az Európai Parlament sem szavazott meg. Ez az elképesztő erőltetése a túlzott zöldítésnek még egy újabb ráadás erre a rossz gazdasági helyzetre, ami kialakult a világban?

Itt két különböző dologról beszélünk, vagy érdemes legalábbis kettéválasztani a gondolatainkat. Az egyik az, ami magáról a javaslatról szól, a második pedig az időzítésről. Most szerintem háború idején, amikor vágtatnak az árak, amikor egy világgazdasági válság szélén táncol a világ, Európa meg már nem is táncol a szélén, hanem masírozik befele egy ilyen válságba, előállni olyan javaslatokkal, amelyek nyilvánvalóan további terheket jelentenek a családok számára, egy őrült gondolat. Tehát az, hogy most ebben a pillanatban vezessünk be olyan adókat, hogy, mondjuk, Ön, mert van háza, és fűti, fizessen egy adót, vagy, mert valakinek nincs pénze arra, hogy elektromos autót vásároljon, mert az nem a hétköznapi emberek szórakozása, ugye, elektromos autóhoz a kispénzű emberek nem nagyon férnek hozzá, és akkor azt mondjuk, hogy de aki benzines autóval jár vagy dízelessel, azt meg büntessük meg egy adóval, ez olyan érzéketlenség és a realitásoktól való elrugaszkodás, ami a politikában megengedhetetlen. Tehát ilyen emberek jobb, ha nem hoznak döntést, mármint olyan döntéseket, amelyek az emberek mindennapi életét befolyásolják. Meg is lepett egyébként, nem vagyok magas véleménnyel az Európai Parlamentről, de hogy így kiegyenesedtek, és végül is azt mondták, hogy most az emberek oldalára állnak, és ezt nem fogadták el, remélem, ki is tartanak emellett majd, mert az európai baloldal azért nyomja ezt a témát továbbra is, ez nagy teljesítmény. Megmenekültünk attól, hogy adót kelljen fizetnünk a lakásunk után, és adót kelljen fizetni a gépjárművünk után a klímaváltozás jegyében. Szerintem a klímaváltozás finanszírozását – és akkor most az időzítésről áttérek a lényegre – egyébként sem az emberekkel kell megfizettetni, hanem azokkal a nagy szennyezőkkel, akik hozzájárulnak a klímaváltozáshoz elsősorban. Az ő profitjukból kell elvenni azokat az összegeket, amelyekkel finanszírozni lehet a zöld átállását az európai gazdaságnak, ami szerintem sokkal lassabban lehetséges, mint ahogy ma ezt a brüsszeli bürokraták gondolják. Ez egy hosszabb folyamat lesz, és a terheket is ennek megfelelően, szépen, értelmesen kell, időben elnyújtva rátenni nem a családok, hanem a szennyező vállalatoknak a vállára.

Köszönöm! Orbán Viktor miniszterelnököt hallották.

(miniszterelnok.hu)