Kiss Gábor István: Jó napot kívánok mindenkinek! Köszöntöm a nézőket. Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével beszélgetünk, ezúttal Rómában. Jó napot kívánok, Elnök úr!

Jó napot kívánok!

Köszönöm, hogy beszélgethetünk. A mai nap folyamán találkozott XIV. Leó pápával, első alkalommal. Leó pápa ott van a béke hajó fedélzetén?

Van a világban egy háborúellenes, rejtett kapcsolatrendszer, hogy ne mondjam, hálózat, olyan vezetőkből álló kapcsolati hálóról beszélek, akikről mindenki tudja és mi leginkább egymás között, hogy a legfontosabb számukra a béke. Ennek a hálózatnak két sűrűsödési pontja van. Az egyik egy hatalmi, ahol a békéhez szükséges és a háború ellen fölhasználható, valóságos politikai eszközök vannak; itt most amerikai elnök áll ebben a középpontban, a korábbi amerikai elnök nem itt állt. És van egy spirituális vagy lelki központja is ennek a hálózatnak, ahonnan újra és újra energiát, motivációt, elkötelezettséget, áldást, bátorítást kapnak a háború ellen küzdő politikusok, és ez pedig itt van a Vatikánban, magánál a Szentatyánál.

És ez jelen időben értendő, tehát továbbra is itt van, azzal együtt, hogy Ferenc pápa, akinél egyértelmű volt, hogy mit jelent a béke kérdése. Leó pápa a harmadik munkanapján Zelenszkij elnököt hívta fel, amely elmozdulást jelent ehhez képest. A spirituális központ továbbra is a Vatikán a békefolyamatok ügyében?

Hogyne, mert a béke nem az ukránok ellen van, tehát az, hogy a Szentatya bármelyik háborúzó féllel konzultál, az nem a béke ellenében, hanem inkább a háború ellenében történik. Elvileg mi azt gondolnánk, hogy a szentatyák vagy a pápák között nincsen nagy különbség, és bizonyos szempontból nincs, hiszen anyaszentegyházat kell vezetniük, a tanok rendszere, a tanítások rendszere, a jézusi örökség egyértelmű, de mégis azért a pápák emberből vannak, és mindegyik más, és számít, hogy milyen nációból jönnek. Nagyon érdekes volt átgondolnom a saját tapasztalataimat. Az első ilyen hivatalos látogatásomat, amikor a Vatikánba tettem, akkor lengyel pápa volt. Aztán egy német, aztán egy argentin, és most pedig egy angolszász, egy amerikai. Most egy angolszász pápánk van.

A pusztító háború sokadik évében még mindig elég egy kezünk, hogy megszámoljuk, hogy kik azok a vezetők a világban, akik következetesen a béke pártján állnak, és aktívan tesznek is ezért. A legutóbb felzárkózott szereplő a Fehér Ház ura, Trump elnök. De miért vannak ilyen kevesen, akik aktívan a béke ügyében tesznek a világban, ugye, Önt is beleértve?

Igen. Ez egy érzékcsalódás. Mert amikor mi a világot mondjuk, akkor mi a nyugati világot értjük alatta, de a világ ennél több. A nyugati világban valóban kevesen vagyunk, mindjárt mondok is erről néhány szót, de ne felejtsük el, hogy a glóbuszon, a teljes emberiség körét figyelembe véve az elsöprő többség a béke oldalán van. Az arabok mind, a távol-keletiek, Kínával az élen szintén, az indiaiak szintén, tehát az a nyugati ember érzékcsalódása, hogy azt hiszi, hogy aki rajta kívül van, az nem fontos, vagy nem játszik jelentős szerepet. Volt ilyen időszak, de ennek vége van. Amikor a nyugati világról beszélünk, ott is azt kell látnunk, hogy annak a nagyobbik vagy erősebbik fele az Egyesült Államok, és az erősebbik fele a béke oldalán van. Van, amikor numerálni kell, van, amikor meg ponderálni. Tehát itt most jobb, ha ponderálunk, az Egyesült Államok elnökének esetében. És itt, Közép-Európában azért most jönnek vissza a békepárti és háborúellenes csehek, Szlovákiában háborúellenes kormány van, Magyarországon háborúellenes kormány van. Úgy látom, hogy Lengyelországban is fordul a szél, ott idő kell még, hogy tisztábban lássunk. És azt hiszem, hogy ahogy a gazdasági bajok nőnek Nyugat-Európában, egyre több ország ismeri be, hogy egész egyszerűen nincs pénzünk ahhoz, hogy ezt a háborút mi finanszírozzuk. Tehát arra számítok, hogy az idő múlásával, szinte napról napra egyre többen leszünk a háborúellenesek táborában.

Meséljen a pápával folytatott megbeszéléséről! Hogy találták meg egymással a hangot, milyen ajándékokat vitt, részleteket, amiket el tud mondani.

Mindig szoktunk ajándékot hozni, mert az ember mégsem jöhet üres kézzel a pápához. És most is hoztunk egy gyönyörű szép, régi magyar könyvet, ami a Szent Gellért életéről kiadott könyv, és így mód volt arra, hogy kicsit beszéljünk a magyar kereszténység történetéről, amelynek központi alakja vagy első fejezetének központi alakja maga Szent Gellért püspök. Így tudtunk beszélni Budapestről is, habár erre most nem volt nagy szükség, tekintettel arra, hogy a Szentatya járt már Budapesten, méghozzá az előző pápának a budapesti látogatásakor tagja volt a delegációnak. Azt nem mondom, hogy ismer bennünket, de már látott bennünket, tudja, hol van Magyarország, tudja, mi az a Budapest, tehát nem a Marsról érkező vendéget fogadott. És ráadásul egy európai, tehát nyugatos műveltségű ember, bár sokat szolgált Latin-Amerikában, ezért az a hagyományos európai műveltség, amely kiterjed mind a történelemre, mind a földrajzra, a kisujjában van, tehát nagyon jól ismeri azt a világot, amelynek most a közepében, itt Rómában ül.

A budapesti békecsúcs, ami végül most nem jön össze, ezt törölték vagy elhalasztották. Ugye, ez Putyin elnök és Trump elnök budapesti látogatása lett volna?

A békecsúcs van. Tehát az egy szándék, amit a két egymással tárgyaló fél kölcsönösen kinyilvánított, mármint hogy budapesti csúcs, az lesz. Ami késik, az jön, ezt mondanám.

Milyen tudása van erről, hogy mikor, hetek, hónapok? Hiszen ez lehet egy jelentős lépés ahhoz, hogy végre rendeződjön ez a gyilkos konfliktus itt, a határainknál.

Nézzük a legutolsó ilyen, hasonló nagy békecsúcsnak a forgatókönyvét. Ez Sharm el-Sheikhben, Egyiptomban történt, ahol a közel-keleti békét hozták tető alá, ahol hosszú ideig tárgyaltak az érintett felek, beleértve az amerikaiakat is, majd szombaton szóltak, hogy hétfőn aláírás. Így kell elképzelni. Tehát itt két-három nap alatt tető alá hozhatják a békét, illetve a megállapodást. Hogy ez mikor következik be, azt senki sem tudja, hiszen a tárgyalódelegációk folyamatosan tárgyalnak egymással.

De akkor továbbra is úgy van, hogy Budapesten történik majd ez az aláírás?

Bejelentették. Ezt vegyék ténynek.

De közben zajlik a háttérben, ugye, Trump elnök most Kínában tárgyal, és a hírek szerint az egyik tárgyalási folyamat arról szól, hogy az orosz energiahordozókat kizárják a világpiacról. Olvasni olyan elemzéseket, hogy erre most több esély van, mint az elmúlt években, és ez azért Magyarországot is érintené, hogyha egyszer csak a Barátság leállna, vagy felrobbantanák, vagy történne vele valami.

Kötve hiszem, hogy bármelyik jelentős nyersanyagtermelő ország termékét ki lehetne zárni a világpiacról. Lehet vele szemben szabályokat hozni, most is vannak érvényben szankciók, de ezeknek az a természete, hogy mind kijátsszák. Tehát a 19. szankciós döntésnél tartunk. Az jól mutatja, hogy az előzőek nem voltak sikeresek. Tehát azt hiszem, hogy van, amit lehetséges elérni politikával az üzleti logika ellenében, és van, amit nem. Tehát biztos meg fogják nehezíteni az orosz energiahordozók világpiacra lépését, de hogy ezt ki lehet-e onnan zárni, vannak kétségeim, de bennünket ez kevésbé érdekel, ez egy intellektuális kérdés. Ami bennünket érdekel, az, hogy mi lesz a magyarokkal? Mi lesz a magyar háztartásokkal, mi lesz a magyar benzinkutakon? Ez az, ami fontos nekünk. Én azt tudom mondani, hogy nekünk harcolni kell a végsőkig azért, hogy hozzáférjünk az orosz olajhoz és gázhoz. Először is azért, mert máshonnan nem tudjuk pótolni, tehát hiány lenne, ha nem is abszolút, de lenne hiány, másfelől pedig az árak fölmennének. Tehát úgy kell számolni, hogy a magyar háztartásoknak megkétszereződne a kiadása havonta, és a gépjárművek működtetésének költsége is elrepülne az égbe. Tehát elemi, húsbavágó zsebérdeke minden magyar háztartásnak, hogy az orosz energiahordozókhoz hozzáférjünk, illetve, hogy béke legyen, mert ha béke lesz, akkor az energiahordozók ára is lemegy, újra megindul a gazdaság. Ma a szankciók és a háború, leginkább a háború blokkolja az európai gazdaságot, így a magyar gazdaság fejlődését is. Az az érdeke mindenkinek, aki többet akar keresni, és kevesebbet akar költeni rezsire, hogy legyen minél hamarabb béke, és ne szorítsák ki az orosz energiahordozókat a magyar energiarendszerből.

De ez a mindenki nem látszik Brüsszelben, mert Brüsszelben nem értik, vagy nem látják ezt a földrajzilag örökölt érvelést, egy gyakorlati érvelést arról, hogy onnan szerzi Magyarország az energiahordozókat. Egyébként szuverén joga Magyarországnak, hogy ezt eldöntse. Brüsszelben az az erős és brutális mondat hangzik el, hogy aki orosz energiát importál, az Putyin háborúját finanszírozza. Ez egy olyan konfliktus, aminek nem látszik a megoldása.

Igen, de a legtöbb energiahordozót Oroszországból nem Magyarország importálja, hanem azok a nyugatiak, akik azt mondják, hogy ezzel Putyin háborúját finanszírozza az, aki onnan vásárol.

Hát ők pedig bőségesen vásárolnak.

Indián keresztül például.

Mindenfajta trükkök vannak, tehát igen, de vannak más megoldások is, LNG, és így tovább. Tehát ma – nem akarok neveket mondani, mert miért bosszantsuk föl bármelyik európai barátunkat, de – ismerjük azt a három-négy országot, amely nagy mennyiségben, folyamatosan vásárol orosz energiahozót, miközben egyébként sürgeti, hogy a magyarok ezt ne tegyék.

De ez a vita erről szól, nem? Tehát kívülről nézve tűnik így, hogy valahogy szankcionálni akarják érvényesen Oroszországot, mert fekete-fehérben látják ezt a helyzetet, és vannak a jófiúk, az ukránok, meg vannak a rosszfiúk, és nincsenek árnyalatok ebben a kérdésben.

Igen, de szerintem nem erről van szó, hiszen az Oroszországból érkező energiaexport, a teljes orosz energiaexportnak a magyar a 2, azaz kettő százalékát teszi ki. Tehát nyilvánvaló, hogy ez a 2 százalék semmilyen szerepet nem játszik a háborúban. Ezt azért akarják megtiltani nekünk, hogy kiszúrjanak a magyarokkal. Mert mi a helyzet? Ők elrontották, ők leváltak az orosz energiaforrásokról, ezért ott az égbe szöktek az árak, nekik rossz. Mi viszont rajta maradtunk az orosz energiaforráson, nem mondom, hogy könnyű, de nekünk könnyebb. És ők azt mondják, hogy ez nem igazságos, hogy nekik rossz, nekünk meg könnyebb. Erről van itt szó.

Az igaz, hogy Washingtonban kérdezni fogják Önt vagy a magyar álláspontot arról, hogy mutassanak be valamilyen tervet erről a 2 százalékról, vagy, hogy egyáltalán az orosz energiahordozók embargója megvalósulhasson? 

A mostani földrajzi körülmények közepette semmilyen terv nem mutatható be, ugyanis Magyarországnak nincsen tengerpartja. Ha lenne tengerpartunk, akkor megoldható lenne az energiaellátásunk orosz csővezeték nélkül is. De miután ilyen nincs, ezért nekünk ragaszkodnunk kell, illetve nincs is más választásunk, mint az orosz csővezetékrendszer. De ezt én már megbeszéltem többször az amerikaiakkal, tehát – hogy mondjam? – földrajzi újdonságok nincsenek, ők is pontosan tudják, hogy Magyarország is és Szlovákia is egy – ahogy ők mondják – land-lock country, tehát szárazföldekkel körülzárt ország, ezért ide behozni a naftát vagy a gázt és az olajat csak csövön keresztül lehet. És ma van egy első számú ellátási útvonalunk: ez jön Oroszországból, és van egy kiegészítő útvonalunk: ez jön Horvátországból. Ez a rendszer, amire szükségünk van, ezen nem tudunk változtatni.

Ha visszatérünk még a brüsszeli politizáláshoz, a múlt héten volt egy uniós csúcs, ahol a 26-ak elfogadtak egy – hogy is fogalmaztak? – egyedi megközelítést Ukrajna európai uniós jövőjéről, amely tulajdonképpen azt a gondolkodást jelenti, hogy hogy’ lehet kizárni Magyarországot ebből a kérdésből. A nap folyamán az olasz miniszterelnökkel is találkozik. Most, hogy beszélgetünk, még előtte vagyunk ennek a találkozónak. Meloni asszonyról mondják azt, hogy fel fog állni, és kifogásolja azt a gondolkodást, hogy Magyarországot kizárják bármiből, ami stratégiai kérdés az Európai Unióban. Világos, hogy Meloni asszony nem a prímás, akitől lehet muzsikát rendelni, de mégis rá lehet talán támaszkodni, ezt írják az elemzések. Mit gondol erről?

Igen, de az elemzések nem látnak bele a bugyrok mélyébe. Tehát számos olyan ország van, amely soha semmilyen körülmények között nem fog hozzájárulni ahhoz, hogy bármely tagállamot kizárjanak egy ilyen döntésből. És nem azért, mert szeretik a magyarokat, bár ilyen is lehet közöttük, hanem azért, mert nem akarnak erre a sorsra jutni. Tehát senki nem akarja megnyitni azt a precedenst, hogy úgy oldjunk meg egy problémát, úgy törjük meg egy ország ellenállását, hogy egész egyszerűen kizárjuk a döntésből. Mert akkor mindenki sorra kerülhet. Ezért ez nem fog megtörténni. Az olasz miniszterelnök asszony is egy józan asszony, de vannak mások számosan, akik hasonlóképpen gondolkodnak. Tehát ettől nem kell tartanunk.

Meloni asszonnyal milyen további témák várhatók? A migráció biztos, hogy szóba kerül. Olaszország egy frontország, évek óta küzd ezzel a problémával, és sok hasonlóságot mutat a magyar gondolkodással az ő megoldásuk.

Elsőként, nem hiszem, hogy el tudjuk kerülni, hogy beszéljünk a háborúról. Bár néhány nappal ezelőtt Brüsszelben az európai uniós csúcson már beszéltünk erről, tehát hamar kimerítjük ezt a témát. Utána következnek a gazdasági kérdések. Az európai gazdaság rendkívül rossz bőrben van. A következő évben talán, ha 1 százalékkal nő az eurózóna gazdasága, a világgazdaság 2-vel, az amerikaiak meg a kínaiak meg nőnek 4-gyel, 5-tel, 6-tal. És ez így megy évek óta. Tehát Európa kiírja magát a versenyképes világgazdasági szereplők közül. Ennek nagy vesztese Olaszország, és fájdalmas következményei vannak Magyarországra nézve is. Ráadásul vannak az asztalon olyan javaslatok Brüsszel részéről, amelynek következtében jelentős, 10 százalék fölötti energiaárdrágulás következne be, ami agyonvágja mind az olasz, mind a magyar családokat. Ezt meg kell akadályoznunk, erről mindenképpen beszélünk majd. És van a migráció, amely itt egy nagyon súlyos dolog. Az olaszok ahhoz a körhöz tartoznak, akiknek a baloldali kormányai ezt elrontották, mert beengedték a migránsokat. És most részben meg kéne védeniük a határokat, hogy ne jöjjenek többen, részben jogi megoldást kéne találni arra, hogy hogy’ szabadulnak meg tőlük, hogy küldik őket haza, akik meg maradnak, azokat hogy’ integrálják, milyen lesz az olasz társadalom jövője, az ő nagy problémájuk. A mi problémánk más, mert mi nem engedtük be őket. Nekünk az a problémánk, hogy a brüsszeli nyomás ellenére hogyan őrizzük meg Magyarországot migránsmentes országnak. És Brüsszelnek van egy döntése, ami szerint nekünk meg kellene építeni, vagy már meg kellett volna építeni egy 30 ezer migráns befogadására alkalmas menekülttábort. És el kéne fogadnunk azt, hogyha nagy mennyiségű migráns érkezik Európába, akkor azok szétosztásáról Brüsszelben döntenek, és nekünk be kéne fogadni azokat, akiket onnan hozzánk küldenek. Mi ellenállunk, egyiket sem fogadom el, tiltakozunk ellene, tábort szervezünk ellene, amiért jutalomképpen fizetnünk kell naponta egymillió eurót Brüsszelnek – büntetés gyanánt. De még mindig jobban járunk, ha ezt kifizetjük, mintha beengedjük a migránsokat, és úgy járunk, mint a többi nyugat-európai ország, aki nem találja a kiutat abból a válsághelyzetből, amit mind a közbiztonság, mind a gazdaság területén a migránsok bejövetele okozott Nyugat-Európában.

Ha megengedi, az egyes pontról még tovább kérdezném Ukrajna kérdésében, hogy mi a közös nevező Olaszország, Magyarország, és vegyük ide Szlovákiát, mert ezt a tengelyt mondják most sokan, hogy itt sok közös nevezőt tudnak találni Ukrajna európai uniós jövőjét illetően vagy a konfliktus lezárását illetően. Tehát a csapatok küldése, a NATO-szövetség kérdése, az európai uniós tagság kérdése, tehát három országban is, főként Olaszország esetében mi a közös nevező Magyarországgal?

Bármilyen meglepő, ugyan leginkább a turizmus okán mi Olaszországot mindig Dél-Európához szoktuk sorolni, és ebben van földrajzi igazság, de nem ez a teljes igazság. Mert Olaszországnak a fölső és legproduktívabb része, ahol az igazi, nagyon erős olasz ipar működik, az Közép-Európában van. Észak-Olaszországban, az inkább Közép-Európa. Ez mindig is így volt az európai politikában, hogy az olaszok a nyugati csoportnak és a közép-európai országcsoportnak is részei voltak. Attól függően, hogy milyen kormányzat van, változnak a súlypontok. Azt hiszem, hogy az olaszok, ha gazdaságilag életben akarnak maradni, és nyilván akarnak, akkor egyre erősebb együttműködést kell kialakítaniuk Közép-Európában. Mert az európai gazdaság jövője nem Nyugat-Európában van, az egy lefele menő pályán mozgó gazdaság. Ahol a jövő van, az Közép-Európa. Hatalmas és sikeres lengyel gazdaság, nagyon erős cseh gazdaság, lábán jól álló Szlovákia, egy dinamikus fejlődésre képes Magyarország, még a horvátokat is ide hozhatnám, sőt az unión kívüli szerbeket is. És Olaszország ehhez a térséghez mindig is jól tudott kapcsolódni. Ha kocsival jövünk, akkor, ugye, csak Szlovénián kell átjönni, és már itt is vagyunk. Tehát úgy érzem, hogy van egy identitása Olaszországnak, ami Közép-Európa felé hozza őket, és részt is akarnak venni, ott akarnak lenni kellő súllyal a közép-európai gazdaságban. Ez nekünk jó, mert Olaszország egy tőkeerős ország.

Ez földrajzilag egy nagyon erős érv, és nagyon jól el is képzelhető, amit Ön elmondott, de csak akkor érvényes egy gazdasági sikertörténet szempontjából, ha megállapodnak ezek, a térség országai abban, hogy Európa jelenlegi határainál húzódik Európa, és nincs benne Ukrajna, ugye?

Természetesen, ha Ukrajna belépne az Európai Unióba, ami nem fog megtörténni, mert Magyarország nem támogatja, és amíg nemzeti kormány van Magyarországon, ez nem következik be, tehát amíg Ukrajna nem lép be, addig ebben a keretben kell gondolkodni. Nem tudjuk, hogy az olaszok mennyire lelkesen támogatják Ukrajna európai uniós csatlakozását, ezt tőlük kell megkérdezni, de az biztos, hogy mi, magyarok szilárdan állunk a lábunkon. Ukrajna tagsága azt jelentené, hogy behozzák a háborút, és kiviszik a magyarok pénzét. Szerintem senki nem akarja, hogy a háború bejöjjön az unió mostani területére, és senki nem akarja, hogy a pénze kimenjen Ukrajnába, miközben egyébként az egész Európai Unió kifutott, kifogyott a pénzéből. Itt pénzügyi, súlyos pénzügyi gondok vannak. Nincs tőke a fejlődésre és a fejlesztésekre, ráadásul a háborúval egyidőben van egy nagy technológiai váltás a világban. Ez a technológiai váltás rendkívül tőkeigényes, mesterséges intelligencia, robotizáció, és erre sincs pénz, akkor, ha azt a pénzt, ami van is, Ukrajnába küldjük, akkor hogy’ fogjuk tartani a lépést a technológiai fejlődésben? Erre nincsen válasza senkinek. Ezért nekem meggyőződésem, hogy ez a hatalmas Ukrajnát támogató, Ukrajna európai uniós tagságát támogató hullám éppen csillapodófélben van, és ez el fog tűnni.

Ha megengedi, a beszélgetésünk végén majd egy kis belpolitikát is behoznék még, de most egy szó, mint száz, zárjuk ezt a részt, hogy mi az Ön pozíciója, dolga, terve rövid távon az eddig tárgyalt kérdésekben? Tehát, hogy béke, valami valós és érzékelhető legyen az orosz–ukrán konfliktusban, ez a térség a gazdasági értelemben működjön…

Az első dolog, hogy legyen egy megállapodás. Én azt szerettem volna, mi, magyarok azt szeretnénk, ha a megállapodásnak Európa is része lenne. Ezért mi mindig szorgalmaztuk, hogy Európának tárgyalnia kell az oroszokkal. Orosz–ukrán tárgyalásokkal sosem lesz béke, az lehetetlen, mert ha lehetséges lenne, már lett volna. Ezért csak külső erők bevonásával lehet elérni békét. Az oroszokkal valakinek meg kell állapodnia a békéről. Ez lehet az Egyesült Államok, és lehet Európa. Európa nem hajlandó tárgyalni Oroszországgal, ami egy katasztrofális hiba, az amerikaiak meg tárgyalnak, és meg is fognak állapodni, és el fogják dönteni Ukrajna jövőjét, annak gazdasági erőforrásait, el fogják dönteni Európa biztonságának kérdését egy oroszokkal kötött megállapodásban. Mi, európaiak meg úgy csinálunk, mintha ez nekünk tetszene, és majd tapsolunk. De egyébként érdemben nem tudunk beleszólni a saját jövőnkbe. Pont ott vagyunk, ahol a II. világháború után voltunk. Akkor is Európán kívüli országok döntöttek Európa jövőjéről. Tehát mi azt szeretnénk, ha az európai vezetők közvetlen, direkt kapcsolatba lépnének az oroszokkal, tárgyalni kezdenének, és lenne egy orosz–európai megállapodás az európai biztonsági rendszerről és Ukrajna, az Ukrajnának nevezett területnek a jövőjéről is. Ez az első dolog, amit akarunk. A második, hogy a háború után megmaradó Ukrajnával ne tagsági viszonyba lépjenek az unión belüli tagállamok, hanem egy stratégiai partnerséget alakítsunk ki, ne hozzuk be a háborút, ne küldjük ki a pénzt, hanem mindig olyan tartalmú megállapodásokat kössünk Ukrajnával, amely jó neki, de minket nem hoz veszélybe. Ezért nem tagságot kell adni, mert onnan nincs visszaút, hanem egy stratégiai partnerséget. És a harmadik, hogy lehetőleg minél kevesebb pénzt adjunk Ukrajnának, és minél több pénzt tartsunk benne az európai gazdaságban, mert másképp az európai gazdaság nem tud lendületet venni. Negyedik, hogy hagyjuk békén egymást. Aki nem akar orosz olajat venni meg gázt, az ne vegyen, akinek meg szükséges, mert egyébként tönkremegy a gazdasága, meg tönkremennek a háztartásai, mint amilyen a magyar helyzet, akkor hagyják, hogy mi pedig azt tegyük, ami nekünk ésszerű.

Belpolitika?

Ha már programpontokat kért tőlem, akkor így összegezném.

Azt kértem. Még az jut eszembe ehhez kapcsolódóan, hogy ehhez kellenek, ugye, partnerek, és az európai üléseken, a döntéshozatali központokban nemcsak a folyosókon, hanem a termekben is kellenek partnerek.

Igen, de ezeknek a száma nő szép lassan, az idő a mi oldalunkon van, csak ki kell tartani.

Akkor belpolitika. Az október 23-ai események, utcai erődemonstráció volt egyértelműen, ami történt, sok-sok támogatót mutatott fel a Fidesz rendezvénye, a Békemenet soha nem látott méreteket öltött. Egyrészt mit szól ehhez, másrészt foglalkozik-e azzal, hogy az ellenzék jelenlegi legerősebb pártja is hasonló erődemonstrációt tudott felmutatni?

Én azzal foglalkozom a leginkább, hogy ez egy szép nemzeti ünnep volt. Persze mindig van politika a dolgok háta mögött, de ez a mi számunkra október 23-a egy nemzeti ünnep. Vannak hőseink, van egy fantasztikus helytállás, amit azokban a hetekben bemutattunk, van egy fantasztikus örökség, amit meg kell ünnepelni, mert ha az ilyen pillanatokat nem ünnepeljük meg, akkor eltűnik az életünkből, márpedig egy nemzetnek az életerejét, nagyságát, energiáját épp az ilyen pillanatok összessége adja. Tehát a nemzeti ünnep nagyon fontos. Fontos, hogy szép legyen, hogy nagy legyen, hogy erős legyen, hogy vidám legyen, hogy boldog legyen, hogy a jövőbe mutasson, az emberek erőt merítsenek belőle. És szerintem az az állami ünnepség, amibe a Békemenet is becsatlakozott, pontosan olyan volt, amilyennek szerintem egy jövőjében bízó, a saját hazáját szerető emberek közösségéből ki kell kerekednie. Tehát azt kell mondanom, nagyon felemelőnek éreztem az ünnepet. Az, hogy közben van egy politikai verseny a háttérben, az másodlagos. Azt majd elrendezzük, ha eljön a választás.

De sokan azt érzik, hogy már mintha most vasárnap lennének a választások, tehát hogy olyan erőteljes mozgósítás hangzik el tulajdonképpen az Ön beszédéből is meg a politikai ellenfelei beszédeiből is, és hogy elindul a Digitális Polgári Körök országjárása, ami jelezhet egy új politikai szakaszt.

Nézze, mi egy kormányzópárt vagyunk. A mi elsődleges felelősségünk, hogy jól kormányozzuk az országot, ezért az energiáink nagy részét négy éven keresztül a kormányzásra kell fordítani. Ugyanakkor minden negyedik évben van választás, arra föl kell készülni. Ha nem készülsz föl, alulmaradsz. Következésképpen folyamatosan állunk át a kormányzati működésről egy kampányműködésre. De a legvégén, még az utolsó nap sem tudunk száz százalékig átállni, mert akkor is törődni kell az ország biztonságával, működőképességével, és így tovább. Tehát nekem egy komoly feladatom, hogy az erőinket, a kormányzópártoknak az erejét, ideértve a sajátjaimat is, okosan mozgósítsam vagy mozgassam át a kormányzásból a politikai küzdelem irányába. Most még több mint 50 százalék azért a kormányzáson van. Vannak előttünk nagyon fontos dolgok, gazdasági döntések, családpolitikai döntések, 3 százalékos otthonteremtési hitelnek a végigvitele: ezeket mind gondozni kell. Azért az én munkám nagy része ez. Ezért nem naponta kampányolunk, hanem majd talán minden héten egy vagy két ilyen Digitális Polgári Kör rendezvény lesz, nagy rendezvény, oda el kell menni, azt meg kell csinálnunk, hogy a híveink is szépen lassan föl tudjanak készülni arra a pillanatra, amikor el kell menni választani. Van ennek egy technológiája, ebben nem befolyásol bennünket az ellenfél. Tehát egy kormányzópártnak a ritmusát, ütemezését, lépéseit sosem szabad igazítani az ellenzéki pártok mozgásához, az az ő dolguk. Nekünk a kormányzati felelősség és a választásra való fölkészülés koordinátarendszerében kell elhelyezni a mozgásunkat. Mi egy kormányzópárt vagyunk, az azt jelenti, hogy komolynak kell lenni, és felelősségteljesen kell viselkedni, és úgy is kell fölkészülnünk a választásra.

Az olasz fővárosban, Rómában beszélgethettünk Orbán Viktor miniszterelnökkel. Elnök úr, köszönöm a beszélgetést!

Én is köszönöm!

(Miniszterelnöki Kabinetiroda)