Belügyminisztérium

dr. Felkai László

Születési hely, idő:
  Budapest, 1953.03.11.

Képzettség:
  Jogász

Végzettség:
  1977 - Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara
  1986 - Rendőrtiszti Főiskola
  1979 - Jogi szakvizsga

Pályafutás:
Az egyetem végeztével 1984-ig ügyészségen dolgozott, mint fogalmazó, városi-járási ügyész, majd főügyészségi ügyész.
1985 és 2002 között az Országos Rendőr-főkapitányságon és a Belügyminisztériumban dolgozott
Ezután két évig a Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalának volt vezetője.
2005-től 2010-ig a Legfőbb Ügyészségén tevékenykedett ügyészként, később osztályvezető ügyészként.
2010-től a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára.

Közéleti megbízatások:
2010-ig részt vett a közigazgatási alap-, illetve szakvizsgáztatásban. 2010 májusáig a Magyar Rendészettudományi Társaság alelnöke, a Rendőrtiszti Főiskola folyóiratának szerkesztőbizottsági tagja.
2011-től a Belügyi Tudományos Tanács elnöke.