Dr. Markó Attila István r. dandártábornok, a Készenléti Rendőrség új parancsnoka

- A Készenléti Rendőrség a csapaterős feladatok elsőszámú letéteményese, ha úgy tetszik: a központi rendészeti tartalékerő. Nem megbántva, vagy degradálva a megyei főkapitányságokat, de ebből az alakulatból tényszerűen egyetlenegy van az országban, az viszont jókora: hozzávetőlegesen tízezres létszámmal kalkulálhatunk, azaz nagyjából minden negyedik honi rendőr KR-es. Szeptemberig bizonyos szervezetátalakítások mennek majd végbe, amely folyamatok azt is célozzák, hogy a KR visszakaphassa eredeti, rendészeti profilját – természetesen, maradni fognak különleges feladatokat ellátó szolgálati területek is.

Továbbra is a Készenléti Rendőrség fog segédkezet nyújtani nagy rendőri létszámot igénylő biztosítási feladatok lebonyolításában, legyen szó sporteseményről, kulturális rendezvényről, vagy bármi más, kifejezetten népes összejövetel biztosításáról. Említett kiemelt, tervezett feladatok ellátása mellett folytatjuk területi megerősítő szerepkörünket is: a fővárosban, de a tizenkilenc vármegye 154 kapitányságának bármelyikének az illetékességi területén megjelenünk, ha szükség van rá. Egy rugalmas, jól csoportosítható, sokoldalúan bevethető szervezetben gondolkodom, ahol az állománynak semmiféle problémát nem okoz, ha – természetesen egyeztetések, az igények becsatornázása után - hétfőn Óbudán, kedden mondjuk Sarkadon kell felvenni a szolgálatot, legyen szó akár tömegkezelésről, akár közlekedési akcióról.

A jó mozgosíthatóságot segíti, hogy a Kerepesi úti „főerők” mellett évek óta léteznek diszlokált, megyeszékhelyekbe, nagyobb városokba telepített bázisaink, amik földrajzilag könnyebb elérhetőséget garantálnak. Az átcsoportosított erők továbbra is a fogadó szervek tapasztalaton, hely-, és problémaismereten alapuló irányítását követik, számomra-számunkra az a lényeg, hogy a lakosság érezze a gyors, biztonságérzetet adó rendőri jelenlétet.

Illeszkedünk a Rendőrség szolgáltató jelleget megvalósító koncepciójába, az emberekért, az emberek között akarunk dolgozni.

Esztergapad, virtuozitás, japán tanulmányok

- A civil szférából kölcsönzött hasonlattal: a vezérigazgató ne esztergáljon, mert sok lesz a selejt. Tudja viszont, hogy kire kell bíznia a munkát, és meg kell teremtenie a működés feltételeit. Ha az én cipőmnek esik le a talpa, az bosszúság a parancsnoki irodában, de ha a járőr bakancsa vásik el – az már ellehetetleníti a szolgálatát. Pedig ők a legfontosabbak: a végpontokon lévő őrmesterek, akik a hátukon viszik az egész szervezetet, ők hozzák az eredményeket. Negyven éve vagyok rendőr, harmincöt éve vezető. Tudom, hogy mennyire sokat jelent, ha valakinek meghallgatják az ötleteit, milyen sikerélményt ad a megvalósulás. A Készenléti Rendőrség nem csak nagyobb, de minden más szervezeti egységnél sokrétűbb, eklektikusabb tömb a magyar rendészetben. Vannak bombakutatóik, lovasrendőrök, bevetéstámogatók, tömegkezelők, légirendészeti kollégák… nem létezhet, hogy egy személyben valaki minden területhez – egyformán – professzionálisan értsen, mint ahogyan egy jó karmester sem attól jó, mintha ő volna a legvirtuózabb muzsikus az összes hangszeren. Viszont: ki kell hallania, ha valami nem szól jól, és tudnia kell, melyik szólamba, melyik instrumentumhoz kit ültethet oda.

Amit én még hozzá tudok tenni a rendszer működéséhez: a személyes példamutatás. Talán a tanulmányaimat tudnám felhozni, fokról-fokra haladva végeztem szakmai iskolákat, jogot, amíg eljutottam idáig, hatvan éves vagyok, és a fiam büszke rám.

Úgy látom, hogy temérdek potenciál van a rendszerben, rengeteg okos, képzett, kompetens kolléga, akiknek vezetőként csupán irányokat kell mutatni. Korábban, kerületi osztályvezetőknek sem határoztam meg soha feladatot – azt akartam, hogy maguk fedezzék fel, hogy mire kell összpontosítaniuk helyben, ha ez megvolt, akkor minden segítséget megadtam a megvalósításhoz. Az is az én szerepem lesz, hogy egy ekkora testületnek megtaláljam az optimális működési ritmusát, sőt: tudjak a rendelkezésre álló energiákkal gazdálkodni, azokat ott és akkor használni, amikor szükség van rájuk.

A KR-t becsületes, jó szakemberek alkotják, működött, működik, és működni is fog, efelől nincs kétségem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes foglalkozni a továbboptimalizálással. Egy japán tanulmányban olvastam, hogy arrafelé a gyárakban bevett szokás évente 10-15 újítást is kipróbálni. Elsőre nagy számnak tűnik, kiforrott technológiák, világelső protokollok közt ilyen számú reformnak teret adni, de nem kell óriási dolgokra gondolni: egészen apró, gyakorlati tapasztalaton alapuló jelzések is összeadódhatnak ideális egésszé. Ha egy munkás megmondja, hogy az automatának hogyan kellene a szalagra lerakni a munkadarabot, hogy ő minél gyorsabban tudjon dolgozni vele – egy járőr miért ne beszélhetne közvetlenül egy fejlesztőinformatikussal, hogy miket állítson be a PDA-n, a jobb működés érdekében? Mindig van értelme újdonságokat kipróbálni, átértékelni régebbi regulákat, legömbölyíteni az éleket, sarkokat. Vezetőként ez a kezdeményezőkészség is a feladatom, mivel hiszem, hogy a jó példák, a reformgondolkodásra való hajlandóság leszivárog az állomány köreibe.

Értékes és értelmes feladatot kaptam, tartalmas kihívást, egyben bizalmat is, hogy alkalmas lehetek erre a pozícióra. Nem hagyhatom ugyanakkor, hogy a beosztás határozzon meg, pláne, hogy torzítsa a szemléletemet. Ahogy a beosztottaimnak, úgy nekem is azonosulnom kell a feladatokkal, így érhetek célt. Régi rendőr vagyok, tudom, tapasztaltam: egy vezető nem a kinevezésekor válik egy szervezet első emberévé – hanem amikor az állomány a tettei alapján elfogadja őt annak.

Életút:

Dr. Markó Attila István rendőr dandártábornok Kalocsán született 1967-ben. Édesanyja óvónő, édesapja büntetés-végrehajtásban dolgozott, innen ered az egyenruha iránti tisztelete.

Ugyan mindig is arról álmodott, hogy nyomozó lesz, végül a közterületi szolgálat mellett döntött 1985-ben, amikor felszerelt a 10 hónapos tiszthelyettes-képző intézetbe. Annak elvégzése után járőrként dolgozott a III. kerületben, majd a BRFK Közrendvédelmi Főosztályán újonnan megalakuló Metró Rendőrségnél lett járőrvezető.

Nappali tagozaton végezte el a Rendőrtiszti Főiskola rendészeti szakát, 1996-2000 között a Janus Pannonius Tudományegyetemen folytatott jogi tanulmányokat. Megjárta a IV., XIX., XVI., és III. kerületi Rendőrkapitányságokat, majd 2010-ben Budapest Rendőrfőkapitányának rendészeti helyettesévé nevezték ki. 2013-tól öt éven át az ORFK-n teljesített szolgálatot, 2018-től ismét a BRFK első számú rendészeti vezetője, 2021-ben, a Covid járvány idején léptették elő dandártábornokká, 2026-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

Vallja, hogy családjának támogatása nélkül nem járhatta volna be ezt a sikeres karrierutat. Feleségével több mint 30 éve alkotnak egy párt, két gyermekük van. Fia követte a rendőri pályán, jelenleg az NKE hallgatója, lánya fociedző és mellette a Testnevelési Egyetemen tanul.

Markó tábornok szerint az otthoni harmónia ideális kiegészítést jelent a mindennapokban, stabil hátteret ad szakmai munkájának, egyszerre ad inspirációt, és teremt alapvető kiegyensúlyozottságot számára a felelős vezetői döntésékhez.