Úgy folytatta, hogy a háború következményeit ne a magyar emberek és családok szenvedjék el, azonnali intézkedések szükségesek, ezért hirdetett a kormány veszélyhelyzetet május 25-től. Elmondta: a kormány a különleges jogrendben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tesz most javaslatot annak érdekében, hogy minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon a fegyveres konfliktus elől menekülő emberek megsegítésére, támogatására, lakhatásuk, munkavállalásuk segítésére, valamint annak biztosítására, hogy Magyarország minél előbb maga mögött hagyja a háború káros gazdasági következményeit.

A miniszter rámutatott arra, hogy a törvényjavaslattal a kormány a veszélyhelyzeti intézkedéseit november 1-ig tarthatja jogilag fenn, de ha a helyzet lehetővé teszi, akkor a kabinet hamarabb is kezdeményezheti a veszélyhelyzet megszüntetését. Varga Judit hangsúlyozta: a kormány azért dolgozik, hogy az ország polgárainak élete a szomszédban zajló háború és a háborús helyzetre adott, sokszor elhibázott szankciós válaszok okozta európai gazdasági válság ellenére a normális kerékvágásban maradhasson. Azért dolgoznak, hogy megvédjék a magyar családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket, a rezsicsökkentést és a családtámogatásokat. A tárcavezető kiemelte, hogy a veszélyhelyzeti intézkedéseit a kormány a fokozatosság, a szükségesség, arányosság és a célhoz kötöttség elve mentén hozza meg. Hozzátette: a kormány arra törekszik, hogy a várható gazdasági visszaesés Magyarországot a lehető legkisebb mértékben sújtsa. A háború árát nem fizethetik meg a magyar családok, ehelyett a gazdasági terhekből azoknak a nagyvállalatoknak kell kivenniük a részüket, amelyek a megváltozó világgazdasági környezetben extraprofitra tettek szert - magyarázta.

Varga Judit elengedhetetlennek nevezte a törvényjavaslatot ahhoz, hogy a kormány valamennyi intézkedést a kellő időben meg tudja hozni. Elmondta: a javaslat elfogadásával az Országgyűlés arról dönt, hogy fenntarthatók-e a takarmány- és élelmiszerellátás biztonsága szempontjából stratégiai jelentőségű mezőgazdasági termékek kivitelével kapcsolatos intézkedés mellett a villamos energiával, a földgáz- és a távhőellátással kapcsolatos rendeletek. Arról is döntenek a képviselők, hogy fennmaradhatnak-e a hatósági árak, kiszélesíthető-e Széchenyi Pihenőkártya felhasználása és megfelelően biztosíthatók-e a humanitárius intézkedések - tette hozzá. A politikus kitért arra is, hogy a felhatalmazás nem korlátlan, az időkorlát mellett tájékoztatási kötelezettsége is van a kormánynak az Országgyűlés felé.

(MTI)