Rácz Zsófia a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: a program indulása óta már több mint 16 milliárd forint felajánlás érkezett a programra. A felajánlott összeget a kormány a felajánlók számával arányosan kiegészíti, ezért annak is érdemes rendelkeznie az adója 1 százalékáról, aki adókedvezményben részesül vagy adómentes, mert az is növeli a végösszeget - emelte ki. Hangsúlyozta azt is: a kormány idén 4,4 milliárd forintot fordít a tehetségek gondozására.

 A Nemzeti Tehetség Programban idén 11 kategóriában írtak ki nyílt pályázatokat - ismertette, hozzátéve: a mintegy kétezer beérkezett pályázatból 1258 nyertest hirdettek. A pályázatok főleg szervezeteknek, egyesületeknek, alapítványoknak szólnak, de vannak olyan támogatások, amelyekre a fiatalok közvetlenül pályázhatnak. Ezek között említette a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat, amelyben eddig 5300 fiatal részesült, és a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjat, amely a világ legjobb egyetemein tanulóknak nyújt komplex támogatást.  A műsorban elhangzott: az adó 1 százalékáról május 20-ig lehet rendelkezni.

(MTI)

 

(Miniszterelnökség Családokért Felelős Államtitkárság)