kerékpározás az egyik legalacsonyabb helyigénnyel rendelkezik a városi közlekedésben. Rövidebb távokon a leggyorsabb eljutási lehetőséget biztosítja, mert a közlekedési torlódások nem késleltetik a kerekezőket, és parkolóhelyet sem kell keresniük. A biciklizés nagymértékben hozzájárul a környezetbarát, fenntartható közlekedéshez, hatékony eszköze az egészségmegőrzésnek is.

A kerékpáros forgalom részarányának növelését az infrastruktúra fejlesztése és az eredményes szemléletformálás segítheti elő. A közlekedési módot a biciklisták igényeivel közvetlenül találkozó önkormányzatok és munkaadók hatékonyabban népszerűsíthetik, erre bátorítanak a Kerékpárosbarát címek is.

2020-ban a települési és munkahelyi kiírásban is három-három kategóriagyőztest hirdettek. A megyei jogú városok, fővárosi kerületek közül Budapest X. kerülete, Kőbánya, városként Szarvas, a községek sorából pedig Jakabszállás érdemelte ki leginkább az elismerést. A multinacionális vállalatok közül az E.On Hungária Zrt., a kis- és középvállalati körből az EDC Debrecen Nonprofit Kft., közintézményként pedig a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal lett kategórianyertes. A Kerékpárosbarát címek viselésére jogosult további települések és munkahelyek listája a kormányzati honlapon érhető el.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: „A kerékpáros hálózat folyamatos bővítése még vonzóbbá teheti a környezetkímélő és egészséges biciklizést. Belátható időn belül a jelenlegi teljes hossz másfélszeresét kitevő, 6000 kilométernyi önálló kerékpáros létesítmény áll majd a kerekezők rendelkezésére Magyarországon. A kiépített kerékpárutak és kijelölt kerékpáros útvonalak összes hossza 2030-ra megközelíti a 15 ezer kilométert. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a kerékpározás infrastrukturális feltételeinek jobbításával a továbbiakban is támogatja a közlekedés zöldítését.”

 

 

(ITM)