Elhunyt Tóth Ferenc, a Tolna Megyei Kormányhivatal nyugalmazott kormánymegbízottja

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Tóth Ferenc, a Tolna Megyei Kormányhivatal nyugalmazott kormánymegbízottja, Tolna megye egykori országgyűlési képviselője elhunyt.
„Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk.”
(Márai Sándor)
Kormánymegbízott úr élete jelentős részét szentelte a köz szolgálatának. Kezdetben szűkebb közösségében, Fadd Nagyközség polgármestereként, majd több mint tizenkét éven át országgyűlési képviselőként szolgálta a helyiek érdekeit. 2011-től mint Tolna megye kormánymegbízottja jelentős szerepet játszott a kormányhivatali majd a járási hivatali rendszer kialakításában és megerősítésében. Meghatározó szerepet töltött be Magyarország Kormánya közigazgatási reformtörekvéseinek megvalósításában, a „Jó Állam” koncepció, és ezzel párhuzamosan az ügyfélbarát közigazgatás kiépítésében.
Tisztelettel adózunk élete, hivatástudata és a köz szolgálatában végzett kiemelkedő munkássága előtt.
Isten nyugosztalja!
