Csák János a német fővárost kereste fel elsőként miniszterként, és német partnerével volt az első hivatalos kétoldalú találkozója. Ezzel kapcsolatban a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte: azt kívánja, hogy a magyar-német kapcsolatok minden területét ugyanolyan "együttműködés és jóindulat jellemezze, mint az innovációt".

KIM

Mint mondta, egyetértettek német partnerével, hogy "a kutatás-fejlesztésben nem elegendő az, hogy kiéljük a kíváncsiságunkat, hanem meg kell közelítenünk az amerikaiakat, akik egy ideából nagyon gyorsan tudnak terméket csinálni".

"Európa jövője azon múlik, hogy el tudjuk-e terjeszteni ezt az innovációs kultúrát" - húzta alá Csák János, hozzátéve: ha ez nem sikerül, akkor "le fogunk maradni", hiszen Amerika és Kína "hatalmas lépésekkel halad előre".

Rámutatott: közismert, hogy Magyarországon az exportban, az importban és a külföldi tőkebefektetésekben is kimagasló, 25 százalékos a német részarány. Azonban az innováció területéért az előző kormány idején felelős miniszter, Palkovics László "hatalmas lépéseket" tett azért is, hogy "a magyar gazdasági ökoszisztémába szervesen beépüljenek az innovációban és a gyártási kultúrában élen járó német vállalatok".

Ez nemcsak az autóiparban jellemző, hanem a többi között az automatizálás és a mesterséges intelligencia területén is, és ezt a közös munkát tovább kell erősíteni - fejtette ki a tárcavezető.

"Segítenünk kell mind a vállalatokat, mind az akadémiai kutatóintézeteket és egyetemeket, és ösztökélnünk kell őket arra, hogy együttműködjenek és valóban termékek jöjjenek létre" - mondta Csák János.

A kulturális diplomáciáért és a külföldi magyar kulturális intézetekért is felelős miniszter a német fővárosban működő magyar kulturális intézetről, a Collegium Hungaricum Berlinről (CHB) elmondta, hogy mindig is a hálózat "ékköve" volt, és reméli, hogy a magyar-német kapcsolatok "egy újabb szilárd bázisa" lesz.

Az intézet munkáját méltatva rámutatott, hogy a CHB közreműködésével rendezik az utóbbi évtizedek legnagyobb szabású magyar vonatkozású németországi kiállítását, a Magyar Modern - Ungarische Kunst in Berlin 1910-1933 (Magyar művészet Berlinben 1910-1933) című tárlatot, amely november elején nyílik a német főváros egyik legrangosabb képzőművészeti központjában, a Berlinische Galerie-ben, a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria partneri együttműködésével.

(MTI)